Ízelítők


A LEGELSŐ BÉKÉS MEGYEI LEGEK KÖNYVE

 

FORRADALOM
     Az 1848. március 15-i pesti forradalom híre legelőször Szarvasra jutott el, amely akkor a Pest és Arad között közlekedő gyorskocsi- (postakocsi-) járat egyik állomása volt. A március 17-ről 18-ra virradó éjjel Szarvasra befutó gyorskocsi conductora – kísérője – és az utasok mondták el a postaállomáson a március idusán történteket, sőt úti poggyászukban magukkal hozták a 12 pont és a Nemzeti dal példányait is, amelyeket rögtön osztogatni kezdtek. A dolgoknak nagyon gyorsan híre ment, s a helyi 120 tagú népválasztmány és a kaszinók tagsága a 18-i tanácskozásán határozatban mondta ki a pesti forradalomhoz való csatlakozást. Az erről szóló okiratot a Mojsissovich Sámuel bíró vezette 9 tagú szarvasi küldöttség március 19-én adta át Rottenbiller Lipót pesti alpolgármesternek, s ezzel Szarvas – az országban Cegléd után másodikként – csatlakozott a pesti forradalomhoz. (Kőrösök vidéke honismereti füzet, 1988.)

GÓL
     A Békéscsabai Előre Spartacus legelső NB I-es gólját Királyvári Károly rúgta 1974. augusztus 31-én, pontosan 16 óra 44 perckor – az MTK hálójába. A legelső NB I-es meccsen végül is 3–1-re győzött a csabai gárda. (Békés megye harminc éve, 1975.)

KOLBÁSZ
     A legcsípősebb csabai kolbászokat a XX. század elején készítették, amikor a házigazdák szinte versenyeztek abban, hogy kié az erősebb. „Olyan recept, amelynek alapján mindig egyforma csabai kolbászt lehetne készíteni – nincsen. Csak egyet tehetünk. Közöljük azokat a fűszereket, amelyeknek egyike sem hiányozhat belőle. Ezek a fűszerek pedig a következők: só, kömény, fokhagyma és kétféle paprika: az erős (magyar) és a csemege (festő-) paprika. Más fűszert a csabai kolbász nem tűr el. Fekete borsot pedig semmiképpen sem.” (Dedinszki Gyula: Szól a harang,1986.)

NÉPDAL
    A legtöbb népdalt, szám szerint 750–800-at (a variánsokkal együtt) Békés megyében gyűjtötte Bartók Béla, egy részüket helyben lejegyezve, más részüket fonográfhengerre véve. A Néprajzi Múzeum 468, Békés megyében gyűjtött népdalának támlapját őrzi. Bartók legelső e vidéki nótafája – 1906-ban – a gyulai Illés Anna volt, akit „Panna” néven említett, a legtöbb tehetséges nótafára pedig Vésztőn talált. A gyulaiak 1960-ban emlékoszlopot avattak, amelyen ez áll: „Népünk nagy fia, a népdalgyűjtő munkáját 1906-ban városunkban és környékén kezdő Bartók Béla emlékére”. (A népdalkutató Bartók Béla; Szerkesztette Csende Béla, 1981.)

TEMPLOM
     A legnagyobb evangélikus templom – az egész országban – a békéscsabai, s a protestáns templomok közül csak a debreceni vetekszik vele. Méretei: „Falainak vastagsága 2,5–1,6 m közt váltakozik; a falak magassága 22 m, a toronyfalé a főpárkánytól 29 m, a torony koronázó-párkányától a gombszárig 15 m, a gombszár a csillaggal 4 m; az egész torony magassága (alulról számítva) 70 m; a templom hátsó fala az orommal együtt 36 m.” A hatalmas építmény alapja cölöpökre helyezett boltozaton áll. A torony elöl a templom homlokzatába olvad s pilléreken nyugszik. Az épület háromhajós, kétkarzatos (emporiumos) elrendezésű. Barokk stílusban épült. Az oldalfalakat 7–7 nagy (7,6 x 2,5 m) és ezek fölött ugyanennyi kis (2 x 2,5 m) ablak töri át és teszi változatossá. A torony négy óralapjának átmérője 2,5 méter. Az egész templomon 20 nagy és 20 kis ablak, 480 nyitószárny és 2640 ablaküveg található. Az épület alapkövét 1807-ben helyezték el, s felszentelésére 1824-ben került sor. Falai az 1834-es földrengéskor két helyen erősen megrepedtek, de az összeomlástól nem kellett tartani.  (Békéscsaba; Történelmi és kulturális monográfia; Főszerkesztő: dr. Korniss Géza, 1930.)

TÉGLAVÁR
     A legnagyobb és egyetlen téglavár ad otthont a Gyulai Vármúzeumnak. A gótikus téglavár a XV. század elején épült a földesúri tulajdonban lévő gyulai uradalom központjaként. A XVI. század elejéig bővítgették, s megkapta mai beépítettségét. A török megjelenése után királyi várrá lett, és végvárrá építették ki. Ekkor kapta hármas tagozódását: huszárvár, derékvár, belső vár. A törökök 1566-tól 1655-ig uralták. A XVIII. század elején császári parancsra a vár erődítményeit elbontották, csupán a ma is látható, egykori belső vár és a derékvár egyik sarokbástyája (rondella) maradt fenn. 1956–60 között restaurálták. (Békés Megyei Népújság Almanach ’89; Szerkesztette: dr. Árpási Zoltán, Seleszt Ferenc.)



CSODA CSABÁN

 – Részletek –

 

     Hat személy eltűnt, köztük egy ötéves kisfiú – ez a legújabb fejleménye annak a titokzatos eseménysorozatnak, amely néhány napja két gabonakör megjelenésével kezdődött Csabán, a Körösök völgyének e hangulatos, rendezett, tiszta városában. A kutatás jelenleg is folyik utánuk: Katonák, rendőrök, polgári önkéntesek százai fésülik át újra meg újra, szinte centiméterről centiméterre a környéket, de mindeddig teljesen eredménytelenül, s a helikopteres légi felderítők se bukkantak nyomra.
     Csabára érkezve magam is azonnal a néhány kilométerre lévő helyszínre siettem, ahol döbbenetes látvány fogadott: A Szegedre vezető vasúti sínek közelében lévő két hatalmas ufókör egyikében kiégett autóroncsokat egyenruhás fegyveresek kordonja őriz… Olyan az egész, mintha gépjárművek modern párviadalához teremtett volna porondot ismeretlen gigászi kéz, s a küzdelemnek mindkét fél áldozatául esett. Azonban csak csupasz karosszériák láthatók a körön belül, s mint több szemtanú is elmondta: a három férfi és két fiatal nő a kisgyerekkel „az égbe szállt”.
     (…)
     Eva Kisch jelenti Csabáról:
     „Bebizonyosodott, hogy az egyik ufókör középpontja azonos egy kunhaloméval! És éppen azé az ufóköré, amelyből a hat személy „égbe szállt”, amit immár lassan én is kezdek elhinni… A régész úrral kimentünk a helyszínre, s ő hatósági engedéllyel kutatásokat végzett. Ennek eredményeként a Csaba környékén eddig felfedezett 7 kunhalom helyett most már 8 van!
     S ahogy sejtettem, ez a nyolcadik éppen a mi ufókörünk alatt!!!
     Mégis valamiféle rejtett erők működnek itt???”
     Eva Kisch tudósításait innen kezdve átvették a világ számottevőbb hírügynökségei…
     És Csaba rövidesen híresebbé vált Stonehenge-nél.
     Az itteni kunhalmok pedig az ottani kőköröknél.
     S buzgó kutatók hada kezdett vizsgálódni: Vajon beleillenek-e ezek a több ezer éves földhalmok a feltehetően kozmikus intelligenciával összefüggésbe hozható ley-vonalak rendszerébe?
     (…)
     Terrorizmustól zaklatott, helyi háborúktól sokkos világunkban egyszer csak feltűnt egy város, ahol nincs erőszak, nincs bűnözés, ellenben az összes rossz tulajdonság és jellemvonás helyébe a szeretet, a jóság és a többi pozitív megnyilvánulás lépett! S ez volt az, ami Tokiótól Londonon át Washingtonig valósággal ostorozni kezdte a pénzembereket: itt beruházzatok, itt fektessetek be, ugyanakkor fedezzétek fel a gyönyörű vidék természeti adottságait, kincseit, szépségeit is!
     …lehetetlen felsorolni a sok kedvező változást, ami Csabán és környékén viharos gyorsasággal lezajlott. Elég talán annyi, hogy ma már Békés megye egyetlen világváros, amely Csaba centrummal létesült. Egyetemek, főiskolák, klinikák, gyorsvasút-hálózat, mintagazdaságok, nemzeti parkok, környezetkímélő, modern ipar, minden igényt kielégítő kereskedelem és szolgáltatás, errefelé ismeretlen munkanélküliség, s e vidék nemzetközi jelentőségét jól példázza az, hogy itt tartják meg az Egyesült Nemzetek Szervezete soron következő ülésszakát…



KERESZTVÍZ VAGY AMIT AKARTOK

–  Részlet –

 

     Nem sokkal a kúra eltelte után ismét úgy éreztem: most már tényleg benőtt a fejem lágya, s egy nap maximum két pohár szeszes italnál nem fogok többet inni. Vagyok olyan legény, hogy meg tudjam állni.
     Tévedtem
     Újabb fél év elteltével kényszerelvonó-kúrán találtam magam.
     Ezúttal nem három napot, hanem három hónapot töltöttem el Ny. város kórházában, de hál’ Istennek – vagy jó a rosszban? – most nem bolondok között. Négy 4 ágyas szobában voltunk, s ezek közös kis folyosóra nyíltak. A páciensek egy idő után lemehettek délutánonként sétálni a kórház udvarára, persze tele nyugtatókkal és más gyógyszerekkel.
     Akik már nem először jártak – tartózkodtak – itt, azok viszonylag könnyen viselték el még a kezeléseket is. S olvastak, beszélgettek, kártyáztak, sakkoztak, egyszóval jobban el tudták ütni az időt. Állítólag a börtönök elviselése is csak megszokás kérdése…
     Ideérkezésem előtt még felhajtottam néhány féldecit, de mire a felvevőirodán végeztem, s a kórteremben pizsamára vetkőztem, ezek hatása tovatűnt: remegett a kezem. A kis folyosón – a társalgóban négy asztalra terítettek, illetve a betegek egyenként hozták oda az ajtónál tányérokba mert ételeket. Nem volt bátorságom levesért menni, hiszen biztosan kilötyköltem volna. Az utóbbi napokban ugyanis az is előfordult velem, hogy másnapos állapotban a reggeli első egy-két féldecit alig bírtam a szájamhoz venni anélkül, hogy ki ne löttyent volna belőle. A harmadikért már biztos kézzel nyúltam…
     Nem akarom untatni a szerkesztő urat a különféle egészségügyi vizsgálatok ismertetésével, mármint azokéval, amelyeken átestem, mielőtt elkezdődött volna az igazi kúra. Aztán itt is alkohollal „összevesző” tablettákat kaptunk, de árgus szemekkel figyelték: valóban lenyeljük-e őket, s itt inni is kellett rá – szeszes italt –, hogy aztán lefeküdve egy közös helyiségben felügyelet mellett rosszul legyünk, s hányjunk az előre oda készített vödrökbe. Aki nagyon rosszul lett, kapott valamilyen injekciót; ez könnyített rajta, s megakadályozta azt az illetlenséget, hogy okádva jusson át a túlvilágra.



NYELVI HIBÁK A KRÓNIKÁBAN

– Részletek –

 

Szféra a szőnyegen:
„Eleinte a könnyebb, Magyarország számára kevesebb gondot jelentő téma kerül szőnyegre, elsőként a tudomány és a kutatás szférája.”

Vánszorgó újjáépítés:
„…de az újjáépítés csak vánszorogva halad, részben a helyi hatóságok lassúsága,  részben pedig a nemzetközi bürokrácia miatt.”

Az USA keble:
„A romániai magyarok számára a kettős állampolgárság megadását sem öleli keblére az Egyesült Államok.”

Pontot a szembe:
„A kormány döntése várhatóan jó pontot jelent Horvátországnak a Nyugat szemében…”

Gyümölcsöző magvak:
„…de a húsz évvel ezelőtt általa elvetett magok gyümölcsei akkor értek be.”

Megúszták:
„…a nap mint nap felküldött repülőgépek nem szembesültek nehézségekkel.”

Egy autó, „aki” rabolt:
„Tegnap délben egy zöld Volkswagen Golf az M1-es autópályán, Tata közelében leszorított az útról egy Skodát, és kirabolta az abban ülő két fiatalt.”

Egy teherautó, „aki” belépésre jelentkezett:
„A hajnali órákban jelentkezett belépésre a vámhivatalnál egy magyar állampolgár által vezetett tehergépjármű…"

Két gépjármű, „akiket” igazoltattak:
„Az ellenőrzés során a járőrök igazoltattak két gépjárművet is, melyek szlovén vezetői alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy...”

Egy autó, „aki” lát is:
A parkolóban várakozó személyautó az odaérkező határőrök láttán azonnal távozott.”



BÉKÉS MEGYEI LEGEK KÖNYVE II.

 

CSÁRDA
     A leghíresebb csárda a kondorosi, amely nyolc út kereszteződésében állhatott a korabeli katonai térképek és más források szerint már a XVIII. század derekán is, és e vidék elnéptelenedése idején is fenntartotta, később pedig országos hírűvé tette a Kondoros nevet. Sőt messze idegenbe is eljutott a híre: Szabolcska Mihály költő 1894-ben a párizsi Grand Caféban magyar zenészeket hallott a kondorosi csárdáról és a bojtárokról énekelni. Ezt az élményét egyik versében is megörökítette: „Mennyi érzés, mennyi bánat, / Szíve van tán a nótának. / Oly szomorún sírdogálja: / Miben áll a mulatsága / Kondoroson a bojtárnak, / a bojtárnak.” Ezen a tájon élte akkor a virágkorát a betyárélet. A kacskaringós kéménnyel, pincével, titokzatos, legendás alagúttal rendelkező vendégfogadóban többször keresték a kor népi betyárhősét, Rózsa Sándort is. Arany János: A betyár című versének első strófája így szól: „Kondorosi csárda mellett / Gulya, ménes ott delelget; / Csárdabeli szép asszonynál / Bort iszik az öreg-bojtár.” Nagy költőnk egy másik, Rózsa Sándor című verse pedig 1849-ben íródott. A csárda és a vele szemközt később felépített csendőrlaktanya körül alakult ki a mai település az 1875. évi alapítástól kezdődően.

HAMIS TANÚ
     A mai körösladány és Köröstarcsa egyik – leghíresebbé vált – határperét dolgozta fel 1852-ben A hamis tanú című költeményében Arany János. A versben az öreg Márkus volt a ladányiak tanúja a bíróság előtt, s ő – miután a csizmájába a talpa alá ladányi földet tett – a helyszínen az élő Istenre megesküdött, hogy az a föld, amelyen áll, az ladányi. Így az övéi nyerték a pert. De Márkus ezután meghalt, s a sírban sem lelt nyugodalmat. Arany a költemény utolsó két sorában, tömörítve így fogalmazta meg tanulságként intelmét a körösi halászokhoz: „Halkan imádkozva evezzetek itt el; s ne mondjatok esküt, ha nem igaz hittel.”

HOLDRADAR
     Radarjával legelőször Bay Zoltán (1900–1992) „tapogatta meg” a Holdat. Tizenegy éves koráig Gyulaváriban élt, s innen indulva lett előbb az Egyesült Izzó kiváló kutató mérnöke, majd az USA megbecsült fizikusa. A holdradar után elkészítette az elektrongyorsítót, az atomfizika legjelentősebb eszközét. Gyula 1989-ben díszpolgárává választotta. Halála után – kívánságának megfelelően –a gyulavári temetőben, a családi sírboltban helyezték el hamvait.

KOPORSÓKÜLDÉS
     A regényben megírt, Szabadkígyóshoz kapcsolódó legismertebb történet a Wenckheim család egyik tagjával, gróf Wenckheim József Antallal esett meg a valóságban. A gyermektelen gróf egy koporsót kapott az egyik rokonától – célzásként a jövőre. Erről Jókai Mórnak a felesége mesélt egy közös utazásuk során, s a nagy mesemondó az Egy magyar nábob című regényében megírta a koporsóküldést. A már nem fiatal gróf azonban a legenda és a regény szerint nem hagyta annyiban a dolgot, és elvett egy polgári családból származó, fiatal leányzót. Wenckheim gróf és a leány gyermeke, Krisztina lett aztán a mai Szabadkígyóson álló kastély egyik építtetője. A magyar nábob fia pedig egy újabb Jókai-regény főhősévé vált Kárpáthy Zoltán néven.

PEMETEFŰ CUKORKA
     A leghíresebb gyógycukorkát, a köhögés elleni pemetefű cukorkát Réthy Béla gyógyszerész kísérletezte ki és gyártotta Békéscsabán. Laboratóriumában hozta létre a „Kámfor liniment” elnevezésű, reuma elleni szert, s olyan keresett cikkek fűződtek Réthy Béla nevéhez, mint a mentholdrazsé, a ma is hiányzó szalmiákcukorka, az ánizshajócska, a torokőr, s ezeket még egy sor kereskedelmi cukorka és háztartási vegyi cikk követte. A gyárat, ahol mindez készült, 1949-ben „szétprofilozták”, ám a pemetefű cukorka gyártása akkor nem folytatódhatott az e célra kijelölt Kőbányán, mert a Réthy család nem volt hajlandó átadni a receptjét.

REPÜLÉS
     A repüléssel kapcsolatos legcsabaibb szólásmondás a motorosrepülés nagy hazai úttörőjének, Kvasz Andrásnak a nevéhez fűződik. A csabai mechanikus segéd, aki gépek roncsaiból drótozta össze legelső repülőjét, később olyan bámulatos eredményeket ért el, hogy a gazdag külföldi kísérletezők gépei se tudtak többet. Kvasz András 1911-ben Csabán és Gyulán bemutató repülést tartott, s ekkor született a mondás, hogy „Megyen már, mint Kvasz András trapacskája”. (Trepacka = házi kendertörő, amely használat közben ütemesen csattogó hangot adott.) Kezdetben egyébként Kvasz Andrást is a Rákosmezőn összetákolt „hangár-város”-ban összegyűlt egyik fantasztának tartották, sokat nélkülözött, az Áchim-párt javaslatára még szülővárosának képviselő-testülete is elvetette az elöljáróság által ígért 1000 koronás segélyt. Kvasz András összesen 73 városban propagálta a repülés ügyét, s az egyik alkalom éppen 1911. szeptember 21-én a békéscsbabai legelső repülőnapon volt, amire a Kétegyházi út melletti katonai gyakorlótéren került sor, mintegy háromezres közönség jelenlétében.



A LEGELSŐ TOLNA MEGYEI LEGEK KÖNYVE

 

APÁTSÁG (Cisztercita)
     A Sárköz mocsarainak szinte a közepére alapították meg 1142-ben Magyarország legelső cisztercita apátságát, amely később a Cikádori, Székudvari, végül pedig a Bátaszéki apátság nevezete alatt a vidék egyik fontos kulturális központjaként és hiteles helyként működött. A ciszterci szerzetesrendben szabály az, hogy újabb apátságot csak úgy lehet alapítani, ha az egy meglévőből ágazik ki, egy korábbi apátság tagjaiból alakul meg. Így keletkezett Bátaszéken a Bécs melletti heiligenkreuzi (szentkereszti) monostor kiágazásaképpen szintén ciszterci kolostor, amelybe Szentkeresztről 12 szerzetest küldtek apáttal együtt. A rend sajátos feladatának tekintette világi tevékenységében a mocsaras, vizes földek használhatóvá tételét, a fejlettebb mezőgazdasági művelés terjesztését. Történetírója, Békefi Remig úgy véli, hogy a bátaszéki ciszterciek már a XV. században be is fejezték itteni küldetésüket, és valószínűleg elhagyták e vidéket. A helység a szomszédos bátai bencés apátság birtoka lett. (Évszázadokon át. Tolna megye történetének olvasókönyve I., 1978.)

BABITS MIHÁLY
     A Szekszárdon született legjelentősebb irodalmi személyiség Babits Mihály (1883–1941). Emlékét a róla elnevezett utcában álló szülőházában 1967-ben megnyitott múzeum is őrzi, s a ház udvarán áll a gondolataiba mélyedt költőt megformázó szobor, Farkas Pál alkotása. (…) Maga a szülői ház 1800 táján épült. Bárhol is tartózkodott Babits, az otthon fogalmát ez a Sédre néző, elöl emeletes, udvari szárnyán földszintes ház jelentette, amelyben gyermekéveit töltötte. Később „Ide jár szüretre és szünidőre; boldogan mutatja hitvesének, betegen is ide vágyik: a szobába, ahol született, az udvarba, ahol homokból palotát épített, a nagyanya szőlejébe, ahol írógépe kattogására madarak énekeltek”. Az épület földszinti termeiben eredeti helyükre kerültek vissza a tárgyak, Babits kulcsversei és nagy vallomásos műve, a Halálfiai alapján; az emeleten a költőt családja, kortársai, mesterei, barátai és tanítványai körében mutatják be. Mivel a kiállított emlékanyag több mindenben a város múltját is idézi, a látogatók egyúttal egy szekszárdi otthont is megismerhetnek a századforduló idejéből. Babitsnak pedig „Szekszárd azért is több, mint szülőváros, mert gyermekkorának színtere beépül művészetébe, beleszövődik műveibe: a fehérre meszelt, zöld kapus ház, a szőlő, a sűrű akácok közt bújó Séd, a családi kötetek, tárgyak s bútorok, a gyermekfejjel átélt élmények és a körötte élő emberek érzéseinek, gondolatainak, szimbólumainak alapvető forrásává válnak.” Mert magától a költőtől tudjuk: „A lélek nem a jelenben él, hanem kiterjedése van az időben, mint a tárgyaknak a térben. Az emlékezet csak visszacsatolja, ami igazán és jog szerint mindig a miénk volt. Ami volt, az valahogy ma is mind megvan, az életből semmi sem veszhet el, mert az élet egészében egy, a maga történeti egységében.” (Vadas Ferenc: Tolna megye múzeumai, 1986.)

GEMENC
     A Gemenci-erdő Európa legnagyobb ártéri erdeje, a Duna-erdőség ősvadon jellegű darabja, egyben legszebb típusa a Duna–Tisza medreit kísérő ártéri erdőknek. 1996-tól a Duna–Dráva Nemzeti Park részeként 33 kilométer hosszan nyúlik el Bogyiszlótól Bátáig, s ez a megye legnagyobb természetvédelmi területe. Széles, 5–8 km-es hullámtere víztározó szerepet is betölt az árhullámok levonulása idején, ugyanakkor e viszonylag érintetlen természeti környezet a dunai-drávai gímszarvas féltett élőhelye. A Sárköz lakossága is ennek a „vadvízországnak” köszönhette fennmaradását: a tatár, török hordák elől a mocsári szigetekre menekült. (…) Az erdő látogatását a gemenci kisvasút és a Szekszárdtól az ártéri erdőn át Bátáig vezető, kék sáv jelzésű Alföldi Kék Túra gyalogos útvonala biztosítja. Hajóval a Sión és a Dunán is látogatható egyébként a nemzeti park, amelynek értékeit a bárányfoki trófeamúzeum is szépen mutatja. (Látnivalók Tolna megyében, 1996., Tolna megye kézikönyve, 1997.)

MAMUTBORJÚ
     „A tolnai löszdombok legelső lakója a kései paleolitikum mamut- és rénszarvascsordákat követő népe, a gravetti volt. Dunaföldváron a vadászközösség jégkor végi tanyahelyére bukkantak, ahol az elejtett mamutborjú hatalmas csontjai között vörös kovakőből pattintott szerszámok is előkerültek.” Egyébként e legnagyobb Tolna megyei borjú megtalálásának hiteles története ez: 1934. szeptember végén dunaföldvári gyerekek játszottak a Duna-parti emelkedőn, a Bölcskei úti temető közelében. „Az egyik kisfiú a dombról lefutó göböljárási vízmosás fenekén hatalmas csont végét látta kiemelkedni a földből. Tudomást szerezvén a nem mindennapi esetről, Sárdy János (a későbbi neves művész) tanítótársaival azonnal a helyszínre sietett, és hozzálátott a leletmentéshez. Az eredmény meglepő: lábszár-, lapocka- és bordacsontokon kívül kiástak egy hatalmas koponyát is, amelyről megállapították, hogy az Európában utolsóként kihalt jellegzetes őskori állat, egy mamut testrésze.” (…) A geológiai kora alapján 25–30.000 éves földvári borjú vázmaradványát Szekszárdon hosszú ideig homokba fektetve csodálhatták a múzeumlátogatók, 1989-től azonban a hatalmas testű állat „felállítva”, üveg mögött fogadja a vendégeket. (Vadas Ferenc: Tolna megye évezredei, 1986.)

SZOBOR (Meghajló)
     A „leghajlékonyabb” szobor Bonyhádon, a Szent János hídon látható. E legendás Nepomuki Szent János-szobor ugyanis ha meghallja a harangszót, akkor meghajol. (De nem hallja meg!) – A Moldván átívelő prágai Károly-hídon egy dombormű Nepomuki Szent János vízbe fullasztását ábrázolja. A szomorú esemény itt történt, állítólag IV. Vencel parancsára. A királlyal dacoló kanonokot, hitszónokot 1729-ben avatták szentté, azóta a hidak és utak védőszentje.

VÖRÖS ÓBOR
     A szekszárdi vörös óborhoz kapcsolható legjelentősebb személyiségek: Franz Schubert, Liszt Ferenc, IX. Pius, Justus von Liebig. A már fogalommá váló óbor hatására írta 1818-ban Schubert a kedvesen hullámzó Pisztráng-ötöst; Liszt Ferenc első szekszárdi látogatásakor, 1846-ban szintén dicsérte, sőt később szekszárdi nektárnak nevezte, és Európa-szerte kínálta vele barátait.  „Még a gyengélkedő IX. Pius pápának is juttatott belőle. A csalhatatlanság dogmáját megalkotó egyházfő azt nyilatkozta a nedűről: »Ép kedélyemet, egészségemet egyedül ez tartja fönn.«; a német Liebig báró, aki kémikus, egyetemi tanár, a bajor tudományos akadémia elnöke, az MTA külső tagja volt, beható vegyelemzés után az általa ismert legjobb bornak mondta a szekszárdit.” S mint például Illyés Gyulától is tudjuk: Babits Mihály „mindig tartott lakásán szekszárdi vörös bort”. Bél Mátyás (1684–1749) pedig az ország tíz vármegyéjének történeti földrajzát ismertető főművében, a Notitia Hungariae novae  historico geographicájában ezt írta: „A megyékben termelt borok közt a szekszárdi foglalja el a legkiemelkedőbb helyet. Piros színe igen hasonló a burgundihoz. Illatának kellemességével megelőzi azt, amennyiben valami nagyon finom fűszeres illatot lehel, erősebb és nemesebb is annál… Nemcsak a mi megyénkben termő borok között termett, hanem azok közt sem lehet a második helyre tenni a szekszárdit, amelyekkel Magyarország a Duna, Dráva, Száva között bővelkedik.”  (Csányi László: Babits és Szekszárd, 1972; Bél Mátyás: Tolna megye leírása.)



A LEGELSŐ SOMOGY MEGYEI LEGEK KÖNYVE

 

ADY-VERS
     A somogyi megyeszékhelyen íródott legkaposváribb Ady-vers a „Kisvárosok őszi vasárnapjai” című, amelyet azért is bízvást megillet ez a jelző, mert nem sokkal létrejötte után a város közönsége meg is hallgathatta, mégpedig magának a költőnek az előadásában.

Ady Endre:

KISVÁROSOK ŐSZI VASÁRNAPJAI

Ma találkoztam veletek,
Kiket ma is siratva bánok,
Őszi vasárnap-délutánok,
Hideg ajkú, halott mátkáim,
Kis városok bús leányzói:
Őszi vasárnap-délutánok,
Ma megint találkoztam veletek.

Mennyi szép fiatal erőt
Unt álmodozással titokba
Hordtam meredt karjaitokba.
Ködben harangoztak a tornyok
S én a fényes Bábelek vágyát
Hordtam meredt karjaitokba,
Mennyi szép, kár-volt, fiatal erőt.

Hideg és süket emberek
Néztek reám, a vánszorgóra,
Egy-egy század volt egy-egy óra,
Kimenős cselédek az utcán
S szívemben szép, uszályos delnők.
Egy-egy század volt egy-egy óra
S körül hideg és süket emberek.

Ma találkoztam veletek,
Kiket ma is siratva bánok,
Őszi vasárnap-délutánok,
Hideg ajkú, halott mátkáim,
Kisvárosok bús leányzói:
Őszi vasárnap-délutánok,
Ma megint találkoztam veletek.

     A vers a Korona nagytermében 1909. november 7-én, vasárnap megtartott Nyugat-esten hangzott el, amelyről két nappal később a Somogyvármegye c. napilap így számolt be: „A megkülönböztetett tisztelet és szeretet forró hullámai csapkodták körül a pódiumot, amelyen Ady Endre keserű, finom szavakban ismertette az ő különös, szomorúan magyar helyzetét; odamért néhány művésziesen tökéletes vágást ellenségeinek ábrázatára és miután illő módon bocsánatot kért azért, hogy ő él, néhány versét szavalta el, köztük egyet, amelyet Kaposváron írt. – Mondjuk-e, hogy a fölolvasott versek milyen káprázatosan szépek voltak és a költő – életre hozójuk – úgy tudta elmondani őket, ahogy kellett… Minden vers után zúgott a taps, a Korona díszes, nagy közönsége nem akarta leengedni Ady Endrét a pódiumról. Még soha nem láttuk mi a kaposvári közönséget ilyen lelkesnek, ilyen melegnek, ilyen hálásnak.” (Somogy megye múltjából, levéltári évkönyv, 1977.; Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról, 1989.)

BALATON-ÁTREPÜLÉS
     1911. augusztus 28-án Lányi Antal repülte át legelőször a Balatont, mégpedig Badacsony és Fonyód között. Mindkét parton kíváncsi nézősereg figyelte a szenzációs eseményt, hiszen akkor még csak két év telt el azóta, hogy Blériot motoros gépével legelsőként átrepülte a La Manche csatornát. (Az 1. számú magyar pilótaigazolvány birtokosa, Kutassy Ágoston pedig 1909. november 4-én legelső hazai pilótaként repült Rákosmező felett, s Budapest után Somogyban – Nagyatádon – repültek legelőször, 1910 augusztusában.) Nos, a Fonyódi Elektronikus Könyvtár internetes honlapja szerint 1911. augusztus 27-re a Balaton mindkét partján előre elkeltek a jegyek: „Badacsonyban a legdrágább ülőhely 10 koronába, míg a legolcsóbb 3, illetve 1 koronába került. A korabeli újságok hirdetéseit átnézve tudjuk, hogy ebben az időben 1 korona volt 1 liter tejföl, azonban 40 koronáért a strandon már egy szezonra vehetett kabinbérletet a fürdőző.” A közönségnek azonban augusztus 27-én csalódnia kellett, mert a viharos időjárás miatt elhalasztották a nagy eseményt, de másnap 17 óra 30 perckor Lányi Antal a starthelyen felpörgette a motort, majd kisvártatva elstartolt. „Billegve gyorsult, majd emelkedett. 50–100 m-es magasságban lehetett, amikor elhagyta Badacsony partszakaszát, és még emelkedve 150 m-en repült a Balaton felett Fonyód felé. Nyolc perc repülés után sikeresen földet ért (…) a mai Fonyódliget területén. A kíváncsi nézősereg nagy tapssal fogadta a sikeres pilótát. Lányi Antal ezt a bátor feladatot nem virtusból hajtotta végre, hanem a magyar repülők becsületének igazolására.” 2001 óta Fonyódon emlékoszlop áll e felirattal: „Lányi Antal hadnagy (1860–1920) 90 éve, 1911. augusztus 28-án elsőként repülte át a Balatont. »Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.« Ady E.” Az emlékművet Knoll Gyula repüléstörténész, ny. repülő ezredes kezdeményezésére Fonyód Város Önkormányzata és a Somogy Megyei Veterán Repülők Egyesülete állíttatta.

BETYÁR
     A leglegendásabb betyár Somogyban Patkó Bandi. Személyéről ugyanis semmi bizonyosat nem tudunk, a hozzá kapcsolódó történetek más betyárok történeteiből variálódnak. Hagyománya leginkább a Dél-Dunántúlon, legfőképpen Somogyban élő, ahol „saját” betyárjuknak tartják. Patkó Bandit egy országszerte elterjedt, szójátékra épített műdal tette nagyon ismertté, egy 1875-ben nyomtatott ponyva nyomán. E dal lényege, hogy azon a lovon van a legtöbb, összesen hét patkó, amelyen betyárunk ül: négy a ló lábain, kettő a lovas csizmáin, a hetedik pedig Patkó Bandi maga. De máshol, így egy 1904-ben megjelent prózai műben is megörökítődött e leglegendásabb betyár. Rákosi Viktor Az én falum című munkájában elbeszéli egy csárdában töltött éjszakáját, s az írásból megtudhatjuk: A csárdás gazda egy fapadot jelölt ki alvóhelyül a számára, melyen 30 évvel korábban Patkó Bandi sokat hált. „Betyárnak jó lehet – felelém –, de nincsen egy becsületes ember számára való fekvőhelye? – Oda magam fekszem – mondá a szíves házigazda.” S ne feledkezzünk el Patkó Bandi fájáról sem, amely a 6-os út szélén, Barcs közelében a Borókás tájvédelmi körzet mellett áll. A hagyomány szerint itt, az öreg tölgy közelében volt a rigóci csárda, s a betyár ehhez a fához kötötte annak idején a lovát, amíg a csárdában mulatott. (A szép öreg tölgy egyébként valószínűleg Somogy második leghatalmasabb kocsányos tölgye: 25 méter magas, mellmagasságban mért törzskerülete 694 cm, koronaátmérője pedig 20–30 méter.) (Magyar Néprajzi Lexikon.)

CÍMER
     „Somogy vármegye címeres levelének kelte (1498. január 6.) előtt Somi Józsa temesi ispán és az ország első részeinek főkapitánya, valamint Butkai Péter, Somogy vármegye ispánja kérvényt nyújtott be a királyhoz, a maguk, továbbá a megye nemesei és birtokosai nevében, s kérték a vármegye részére címer adományozását. II. Ulászló a kérésnek eleget tett, és egyszerű kiváltságlevél (privilégium) kiállítását rendelte el a magyar vármegyék sorában (leg)elsőként. A címeres levél felhatalmazása alapján a vármegye pecsétnyomót is vésetett. Ez a pecsét is a legrégibb a maga nemében.” (A címeres levél egyébként a Somogy Megyei Levéltárnak az egyetlen olyan irata, amely még 1526 előtt keletkezett, s azóta megszakítás nélkül a megye birtokában van.) A megyei armális magyar fordításából íme a címer leírását tartalmazó rész: „…ezt a címert, vagyis dicsőségük jelvényét adtuk, ajándékoztuk és adományoztuk, sőt jelen oklevelünkkel adjuk és juttatjuk, tudniillik égszínkék mezejű pajzsot, melynek alján aranyfényű korona csillog, amelyből az oklevél szélének irányába forduló, könyökben hajlott páncélozott kar három szőlővesszőt, azaz zöldellő venyigét tart, melyről három levél és két fürt csüng. Ennek a címernek pedig igaz magyarázata, hogy ezek a híveink a szent koronához és felségünkhöz állhatatosan ragaszkodtak, jóllehet (…) sok és különböző ellenséges cselekedeteket és sérelmeket szenvedtek el és tapasztaltak meg, sőt kemény támadásokat is átéltek, a mi és országunk több ellenségével sok csatát vívtak és más híveinkkel együtt győztesen tértek vissza, így joggal és méltán kiérdemelték, hogy mindezt e jelvény díszei ábrázolják. A venyigék és róluk csüngő fürtök a föld termékenységét és a bor bőségét jelentik, amelynek e megyében akkora a bősége, hogy országunk más gazdagabb vármegyéihez lehet hasonlítani. A pajzs fölött egyenesen álló ezüst színű sisak, amelynek csúcsáról különféle színű virágok mintegy erősebb fuvallattól mozgatva lengenek mindkét oldalon alá. A sisak taraján egy vörös és fehér színekkel sakkosan ékes sas emelkedik szétvetett lábbal, szárnyát repülésre tárva, fején arany koronával…” (Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról, 1989.)

RIPPL-RÓNAI JÓZSEF
     Kaposvárt akár a festők városának is lehetne nevezni, oly sok jeles művész született, élt, alkotott itt. Ezt bizonyítandó elég belelapozni Horváth János: Képzőművészek Somogyban – Somogy képzőművészei című munkájába. De közülük is Rippl-Rónai Józseffel kapcsolódott össze a város neve a legjobban és legelválaszthatatlanabbul.  Hadd emlékezzünk rá itt egy kedves-szép verssel a Tücsökzenéből:

Szabó Lőrinc:

Rippl-Rónai
                                   
 „Ülj csak le!”, mordult rám, és máris új
papírt feszített deszkájára. Túl
a Róma villán, Kaposvár felett,
oly gyöngéden bolyhozta az eget,
mint a kabátom kékes hamva. „Ülj
csak le!”, mondta megint „most sikerül
félóra alatt, vagy soha sehogy!”
S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert (ahogy
engemet ők): tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket,
s mikor az arckép kikerekedett:
„Jól ment?”, dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt. „Rippl-Rónai”.

SOMOGY (Egy leírásban)
     Egyetlen mondatban négy „leg”-gel is illette Somogyot Baksay Sándor 1894-ben „Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben” című sorozat XIII. kötetében: „Somogy megye 6500 négyszögkilométernyi területével a legnagyobb, 330.000 főre menő lakosságával a legnépesebb, 300.000-nyi magyar népével a legmagyarabb, s földjének termékenységével és dúsan fölszerelt gazdaságaival a leggazdagabb megyéi közé tartozik Magyarországnak.” Az ezt követő mondatába pedig – nyilvánvalóan annak rövidsége miatt – már „csak” egy „leg” jutott: „És egyszersmind a legrégibb megyék közé.” Baksay Sándor „várostalannak” és „erdőségesnek” is nevezi a máskülönben „egyenes sík területű” és „kőtelen” vármegyét, amelynek vízrajzánál újabb „leg”-ekre bukkanunk: „A három ágú Rinya, egyébként is a legszebb, leghasznosabb és legegyenesebb elsőszülött, a kivétel”. (Tudniillik a többi „bennszülött” folyóvíz mind „kikívánkozik” a megyéből – a Szerk.) „Az Almás már kiszökik Szigetvár alól… Még hűtelenebb a Kapos és a Koppány, kik külön úton szöknek ki a szülei házból, hogy később idegen földön találkozva együtt vándoroljanak tovább. No, de Somogynak legalább van vize – mondja a somogyi ember –, nem úgy, mint Tolnának, aki a lovát se tudná megitatni, ha idegenből nem kapna vizet.”

TALÁLÓS KÉRDÉS
     A helynevekkel kapcsolatos legtréfásabb találós kérdés Lábodhoz fűződik. A község környékén élők ezt szokták kérdezni: Mi folyik a két lábod között? S ha nem lepődünk meg túlságosan és nem jövünk zavarba, akkor a helyes válaszunk: A Rinya. Ez a patak ugyanis két részre osztja a falut, mégpedig Nagy- és Kis-Lábodra. (Király Lajos: Somogyi helységnevek népi és tudományos magyarázata.)

VASÚT (Balaton menti)
     Somogy megye legelső vasútját 1861. április 1-jén adták át. Ez a buda–nagykanizsai vonalon volt, ami a siófoki, szántódi, boglári, az akkor még Keszthely nevet viselő későbbi balatonszentgyörgyi és komárvárosi állomásokat érintve csatlakozott az egy esztendővel korábban elkészült Nagykanizsa–Trieszt szakaszhoz, ily módon összekötve a fővárost az Adriával. Mivel abban az időben nemcsak Komárváros, hanem Siófok is a megyehatáron kívül feküdt, a Balaton menti vasútnak az 1860-as években csupán három somogyi állomása létezett. Közülük Boglár forgalma kezdettől fogva nagyobb volt, mint a másik kettőé együttvéve, ugyanis ez az állomás közvetítette a megyeszékhelynek és Külső-Somogy nyugati részének a forgalmát az ország vasúton már elérhető többi tája, de főként a magyar és az osztrák főváros felé. A legelső somogyi vasút könnyebben megközelíthetővé tette az akkori csurgói, marcali, lengyeltóti és tabi járás egy részét, s lehetőség nyílt általa a part menti települések fürdőhellyé fejlesztésére is. A 221 km-es vonal Balaton menti szakaszának kiépítése nehéz volt, mivel a pályát a tó partját kísérő homokturzáson vezették, ami a Balatontól tekintélyes, akkor még sok helyen nyílt vizű berkeket választott el, de maga a turzás is rendszeresen víz alá került. Ezért a Balaton vízszintjének szabályozására megépítették a Sió siófoki zsilipjét, a berkeket pedig víztelenítették a turzáson keresztül a Balaton felé kiépített csatornákon át. A legelső somogyi vasút elkészülte végül is hatalmas jelentőséggel bírt mind országosan, mind a megye számára, bár vitákra adott okot, hogy „a somogyi érdekeknek jobban megfelelt volna egy Buda–Simontornya–Kaposvár irányú pálya építése, mivel ez jóval nagyobb területet és lakosságot kapcsolt volna be a vasúti forgalomba, mint a Balaton menti vasút. Az utóbbi állomásainak vonzása csak félkörben, kelet felé alakulhatott ki.” (Somogy megye múltjából, levéltári évkönyv, 1982.)



A LEGELSŐ BÁCS-KISKUN MEGYEI LEGEK KÖNYVE

 


BOLYGÓK (Bronzból)
     Egy kellemes kis sétával akár a legnagyobb bolygóközi távolságokat legyőzhetjük Kecskeméten, ahol 2002-ben felállították a Naprendszer bolygóinak méret- és távolságarányos makettjeit, 1: 3.300.000.000-hoz kicsinyítésben. Ennek megfelelően Lakatos Pál Sándor szobrászművész bronzból készült alkotásai közül a Nap, a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars a városháza előtt kapott helyet, a Szaturnusz a világóra előtt áll, míg a Plútó a planetáriumba került. E kecskeméti különlegességhez hasonló bolygórendszer-bemutató csupán Svájcban és az Egyesült Államokban van. S hogy a világűrben mekkora utat kellene megtennünk, ha a valóságban is fel akarnánk és fel tudnánk keresni a Naprendszer bolygóit? Nos, íme az átlagos naptávolságuk, természetesen millió km-ben: Merkúr: 57,9, Vénusz: 108,2, Föld: 149,6, Mars: 227,9, Jupiter: 778,3, Szaturnusz: 1427, Uránusz: 2869,6, Neptunusz: 4496,6, Plútó: 5900.
  
FALU (Az ókorból)
     Az ország eddig legnagyobb, 60 ezer négyzetméter kiterjedésű ókori településrészletét tárták fel az M5-ös építését megelőző régészeti munkák során a mai autópálya Kiskunfélegyháza-északi csomópontjánál az 1990-es években. „A hajdani falut a rómaiakkal egy időben élt keleti, iráni eredetű szarmaták lakták az i. sz. 2. század végétől. A feltárt területen mintegy 2000 különféle építmény vagy ezekkel összefüggő létesítmény maradványai és bennük az egykori lakók használati tárgyai kerültek elő. Nem messze rábukkantak a falu temetőjére is, amelynek jelentős része, pontosan 90 sírja került föltárásra. …ritka, értékes tárgyak, ékszerek, fegyverek kerültek elő belőlük, melyek sorából kiemelkedik a ritka, ezüstözött bronztükör.” Az ásatás külön érdekessége az, hogy kiderült: az egykori szarmata falu területét – évszázadokkal később – a honfoglaló magyarok is hasznosították, ugyanis egy közeli falujuk lakói ott tartották állatállományukat. Ezt bizonyítják a karámok előkerült alapárkai, amelyek jól kijelölték az állattartásra szolgáló hajdani építmények alaprajzait.


FOKHAGYMA
     Sokáig a foktői fokhagyma volt a leghíresebb, de a XX. századra Bátya vált a fokhagymatermesztés központjává. Itt rendezik meg évről évre a legnevezetesebb fokhagymafesztivált is. E becses gyógy- és fűszernövényt „a régióban frissen is fogyasztják kenyér, szalonna és sonka mellé. A hagyományos háztartásokban nélkülözhetetlen, fontos ételízesítő. Nagy szerepe van a családi gazdaságban nevelt sertések húsából készült ételek, füstöléssel tartósított kolbászfélék jellegzetes, a tájra jellemző ízének kialakításában. Házi tartósításakor leggyakrabban ecetes lébe teszik, de használják vegyes zöldségből készített savanyúságokhoz is. Feldolgozásának másik gyakori formája a fokhagymakrém. Frissen, füzérben, feldolgozva is gyakran használják együtt a régió másik fontos növényével, a hegyes típusú fűszerpaprikával és a cseresznyepaprikával. Egy monda szerint a fokhagyma volt Isten legutolsó teremtménye, ezért aztán nem éppen hízelgő jelentésű ez a bátyai szólás: „Olyan vagy, mint akit a fokhagyma  u t á n  teremtettek…” S végezetül íme a fokhagymabor receptje: „Mivel Bátya környékén nemigen terem meg a szőlő, a fondorlatos gazda kitalálta, hogy tud fokhagymából bort csinálni. Ősszel elülteti a fokhagymát, aztán tavasztól kapálja, gondozza, végül júniusban felszedi és megszárítja. Amikor megtisztította, fölfonja, és elcseréli borért.”

HŐMÉRSÉKLET
     Magyarországon az eddigi legmagasabb hőmérsékletet 2007. július 20-án Kiskunhalason mérték: 41,9 Celsius fokot. (Ez az úgynevezett abszolút maximumhőmérséklet.) Ugyanezen a napon Baján plusz 41 fok volt, s ezzel létrejött a magyarországi abszolút hőingás maximuma, ugyanis a Duna parti városban 1942. január 24-én mínusz 34,1 fokot mértek, s a két szélsőséges szám közti különbözet az eddigi legnagyobb, 75,1 fokos hőingás. Szintén 1942. január 24-hez és Bajához fűződik egy másik rekord: az ottani mínusz 26,8 fok lett az országban valaha mért legalacsonyabb napi középhőmérséklet. Kecskemét pedig 1942. január 24-én azzal „iratkozott be” a meteorológiai rekordok könyvébe, hogy a hírös városban ezen a napon nem volt mínusz 26,8 Celsius foknál melegebb, s azóta országosan ez a legalacsonyabb napi maximumhőmérséklet.
 
KÉKFESTŐ DINASZTIA
     A tiszakécskei Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel, ők Bács-Kiskun megye legrégibb kékfestő dinasztiája. Az ükapa a kecskeméti Festő utcában dolgozott, a nagyapa 1900-ban Kiskunfélegyházán alapított kékfestő üzemet, id. Kovács Miklós pedig 1927-ben Tiszakécskén létesített műhelyt. Fia, Kovács Miklós előbb segédként dolgozott édesapjával, majd 1962-ben kékfestő mestervizsgát tett. 1976-ban népi iparművész címet kapott, 1985-ben a Népművészet Mestere címmel tüntették ki, 1993-ban az Év Mestere cím birtokosa lett. 2000-ben Tiszakécske városa Művészeti díjjal ismerte el tevékenységét, 2001-ben pedig a megyei közgyűlés elnöke Bács-Kiskun megye díját adományozta neki. Felesége, Kovács Miklósné 1982 óta népi iparművész, a kézi tarkázású terítők elismert készítője. Mindkét lányuk – Gabriella és Mária – kitanulta a kékfestő mesterséget, népi iparművészek. A tiszakécskei műhely nemcsak a hazai, hanem az európai ipartörténeti ritkaságok közé is tartozik. Magyarország határain túl is ismertté tette a családi hagyományokat őrző készítés, továbbá az 1896-ból származó perrotin mintázógép a faléces szárítóhengereivel, a földbe süllyesztett festőkupa a csillagráfokkal, a múlt század elejei vasalógép, az ország minden tájegységét jellemző több száz mintafa. A tiszakécskei legrégebbi megyei kékfestő dinasztia története csupán egy esztendővel hosszabb a bácsalmási Skorutyák családénál, ugyanis Skorutyákék 1879 óta – s ugyanabban a házban – folytatják e régi mesterséget. Ez a bácsalmási műhely is gyűjti a kékfestés emlékeit és őrzi annak hagyományait. Maga a kékfestés egyébként Indiából került Európába. A legelső kelet-indiai indigószállítmány Magyarországba a XVII. században érkezett, meghozva a kékfestés nélkülözhetetlen alapanyagát. A ’kékfestő’ kifejezés legkorábbi magyar nyelvű írásos említése pedig 1770-ből való.

KOSSUTH-SZOBOR (Dunapataj)
     Magyarországon másodikként, a mai Bács-Kiskun megye területén legelsőként avattak Dunapatajon Kossuth-szobrot, 1894. december 14-én. Felavatásán ott volt Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc is. Dunapatajon az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után nagy Kossuth-kultusz alakult ki. A szobor – Kiss György alkotása – a polgári iskola megépülte után került jelenlegi helyére, az iskola előtti parkba.

SZENT KORONA (Porcelánból)
     A szent korona legkülönlegesebb, porcelánból készült másait Herenden készítették el 2006-ban. Az összesen 13 darab dísztárgyritkaságból 3 maradt Magyarországon: egy Herenden, egy a budapesti Szent István Bazilikában, egy pedig a Bács-Kiskun megyei Szentkirályon, a világdíjas Szentkirályi Ásványvíz lelőhelye fölé emelt kiskápolnában található. A korona porcelánból való elkészítése nem mindennapi kihívás elé állította az alkotókat. „A munkafolyamat minden része – modellkészítés, korongos munkák, mázolás, festés, aranyozás, égetés – a porcelánkészítési technológiák megvalósíthatósági határát súrolta. A tervezési fázis 3 hónapot, a kivitelezés 2 hónapot, a festés pedig másfél hónapot, azaz kb. 350 munkaórát vett igénybe. A porcelánmásolaton lévő minták, színek és formák teljesen élethűek. A drágakövek és a zománcok szintén porcelánból készültek, melyeket hosszú kísérletezés után sikerült reprodukálni. A korona összesen 49 porcelándarabból áll össze, amelyet a hozzá méltó – és az Állami Pénzverdében gyártott – nemesfémekkel rögzítettek egymáshoz. További érdekessége, hogy a festés felvonultatja az összes bonyolult festési módot: a palettafestést, a lüszter- és goldunterlag festést, valamint eddig még ki nem próbált technikákat is.”

SZÉP LEÁNYOK
     Arról nincsenek tökéletesen megbízható információi e sorok írójának, hogy manapság hol él a legtöbb szép leány, de ha egy korabéli írásnak hihetünk, akkor hajdanán Baja volt a lakóhelyük. Bizonyságul íme egy rövid idézet e dokumentumból:„Van a városnak (t. i. Bajának – a Szerk.) annyi szép leánya, hogy lakossághoz mérve egy városnak sincs. A lányok bájos szépségéhez jár még csinos alakjuk, mihez megadatott nekiök az élénk, víg kedély, meg még az életben a legfőbb, a szép tiszta viseleteken kívül a jó házias nevelés.”



A LEGELSŐ BARANYA MEGYEI LEGEK KÖNYVE

 

BARANYAVÁR
      I. István király a magyar vármegyerendszer megszervezésekor Baranya megye legelső székhelyéül a névadó Baranyavárt jelölte ki, amelynek földvára a Duna jobb partján vivő főútvonal Karasó folyón való átkelésénél, fontos hadiutak találkozási pontjánál volt. A vár a tatárjárást is átvészelte, és továbbra is – Pécs mellett – a környék jelentős erőssége maradt. 1663-ban Zrínyi Miklós a téli hadjárat során az eszéki híd felégetése után Baranyavárt is elfoglalta. Jelentősége ez után szűnt meg. A vár pontos helye és sorsa nem ismert. A névadó település jelenleg a horvátországi Pélmonostor része.

      BAZILIKA
      A pécsi bazilika a Baranya megyei legjelentősebb építészeti alkotás, s magába foglalja más művészeti ágak megszámlálhatatlanul sok, szintén felsőfokú jelzőkkel illethető remekművét is. A dóm és az azt körülvevő tér történelme az évszázadok során összeforrt a városéval, amelynek egyik jelentős jelképévé, legfőbb nevezetességévé vált. Történelmi és művészettörténeti jelentőségét II. János Pál pápa a basilica minor kitüntető cím adományozásával ismerte el 1991-ben. „A magyarországi püspökségek főtemplomai közül egyedül a négytornyú Szent Péter és Pál bazilika őrizte meg középkori formáját. Eredete az ismeretlenség homályába vész. Egyesek szerint egy ókeresztény bazilika állt a helyén, amelyet 871-ben a salzburgi érsek szentelt fel újra, majd Szent István király itt jelölte ki székhelyét az 1009-ben alapított püspökségnek. A középkori krónikák szerint, a püspökség védőszentje után Szent Péter egyházának nevezett templomot (a Szent Pál titulust csak a Schmidt-féle átépítés során kapta) Szent István király utóda, Orseolo Péter kezdte el építtetni. A krónikák azt is tudni vélik, hogy a későbbiekben itt is helyezték örök nyugalomra. 1064 húsvétján Péter király itt látta vendégül a nagy tekintélynek örvendő Szent Mór püspök meghívására érkezett Salamon királyt és a két herceget: Gézát és Lászlót (a későbbi Szent László királyt). Az ünnepélyes szentmise utáni éjjel azonban tűz martalékává vált a templom. Az eseményt követően, régészetileg is bizonyítható, nagyarányú felújítási munkák kezdődtek.” A több mint száz évet igénylő építkezés során alakult ki a bazilika általunk is ismert szerkezete. (…) A csak formájában és tömegében eredeti bazilika, fehér mészkőből készült homlokzataival és 60 méter magas budafai sárgás homokkő tornyaival, lenyűgöző látványt nyújt.” A 22 méter magas, 22 méter széles és 70 méter hosszú épület a legelső olyan templom Magyarországon, amely – értékei jobb megőrizhetősége érdekében – légkondicionáló berendezést kapott.

      DINOSZAURUSZ
      Magyarországon dinoszaurusz-lábnyomokra legelőször a Mecsekben bukkantak. 1966-ban a pécs-vasasi szénbánya egyik kőzettömbjében fedezték fel a legelsőt, majd az 1970-es években Komlón került elő az újabb lelet, amelyről megállapították: addig még nem ismert őshüllő fajról van szó. A lelőhelyre utaló Komlosaurus Carbonisnak nevezték el. Később számos további lábnyomot azonosítottak. „Bár csontokra nem akadtak, a madárnyomra emlékeztető leletekből elég sokat megtudtak a lényről. A korai jura korban, kb. 180 millió évvel ezelőtt élt dínó magassága 1,7 méter körül volt, két erős, hátsó lábán járt. Lábán öt ujja volt, de ebből csak háromra támaszkodott, és inkább az ujjain járt, mint a talpán. Mellső végtagjai valószínűleg csökevényesek voltak, vaskos farkával egyensúlyozta járását. Az állat fejéről és nyakáról nem tudni semmit, és az sem ismert, hogy a dínó ragadozó, vagy növényevő volt-e. A Komlosaurusok csapatban jártak, a hímek és nőstények méretben különböztek.” A mecseki dinoszaurusz egy internetes szavazáson a „Medino” nevet kapta, készült róla egy életnagyságú szobor is, amelyet kiállítottak a pécsi tv-toronyban. (Dinoszaurusz-testfosszíliákat a mai Magyarországon 2000-ben találtak legelőször, a Bakonyban, az iharkúti lelőhelyen. Itt került elő a Hungarosaurus [páncélos dinoszaurusz].)

      EGYETEM
      Pécsen nyílt meg 1367. szeptember 1-jén Magyarország legelső egyeteme. „Pécs hajdan nemcsak a déli vidéknek, hanem mondhatni, Magyarországnak kultúrgóczpontja volt. A XIV-ik században, a mikor az egyetemek európaszerte alapíttattak, hazánkban a tudományok terjesztésére s ápolására legalkalmasabbnak Pécs városa találtatott; minélfogva Nagy Lajos királyunk itt »studium generale«-t alapított, melyet kérelmére ama kor szokásához képest, V. Orbán pápa 1367. évi szeptember 1-ről kelt bullájával megerősített. Az oktatás és tanulmányozás tárgyát képezé a római s kánoni jog és egyéb tudomány, kivéve mégis a theologiát. A tanulók a vizsgálatok sikeres letétele után a tudományosság fokozatait – doktorátust, magisteriumot – elnyerhették és ennek alapján bármely más egyetemen nyilvános előadások tartására jogot szereztek. A fölavatás joga – ama kor szokása szerént – a pécsi püspököt, vagy mikor a püspöki szék üres volt, a káptalani vikáriust illette. A király a tanárokat és a tanulókat, kik e főiskolát látogatták, valamint hozzátartozóikat kiváltságokban részesíté. (…) Az egyetem körülbelül 162 évig állott fönt. A mohácsi csatában az egyetemnek mintegy 300 tanulója tanáraival együtt küzdött a hazáért; még 14 évvel később, 1540 körül 2000 látogatója volt az egyetemnek, mikor a híres jogtudós Illicini Péter – utóbb esztergomi kánonok és prépost – hat éven át vezette az igazgatóságot; távozása után az intézetről többé említés nem tétetik.” A régészeti leletek alapján valószínűsíthető, hogy az egyetem épülete a püspökvárhoz kapcsolódott, és a diákok szállása, mintegy 70 szoba is ott volt. Érdekességként megemlítjük, hogy az egyetem szerepel Arany János: Toldi estéje című elbeszélő költeményében, az Ötödik ének 12 versszakában: „Nem egy azok közül látogatta Pécset, / Hol a tudománynak Lajos gyujta mécset.” 

      IDŐKAPSZULÁK
      Manapság egyre divatosabb országszerte az, hogy egy-egy új létesítmény alapkövének lerakásakor időkapszulát is helyeznek bele, így üzenve a jövőnek. A régmúlt időkből származó üzenet megtalálása viszont ritkán fordul elő, s ebben talán csak Pécs a kivétel, ahol a közelmúltban számos – és a megyében a legtöbb – időkapszula került napvilágra. A legutóbbi ilyen eseményről 2009 januárjában számolt be a sajtó. „Az ötven centis, üvegből készült kapszula a pécsi székesegyház hatvan méter magas tornyainak felújításánál került elő, a négy torony egyikében, a kereszt alatti egy méter átmérőjű réz gömbből. Amikor kinyitották, magyar és osztrák arany, ezüst és réz pénzeket találtak benne olyan állapotban, mintha egyenesen a pénzverdéből kerültek volna ki. Az időkapszulában egy pergamen is volt, amelyen latinul részletesen lejegyezték a pécsi székesegyház 1882-ben kezdődött felújítását, amikor célul tűzték ki, hogy a millenniumi ünnepségekre visszaállítják az Árpád-kori székesegyházat, megszabadítják a későbbi korok hozzáépítéseitől. A legértékesebb megtalált pénzdarab egy csillogó színarany, súlyos osztrák gulden, amit 1882-ben vertek Bécsben.” A tornyok rézgömbjeit a II. világháborúban számos lövés találta el, de az üveg kapszula karcolás nélkül túlélt 125 évet. E most leírt esetet megelőzően, 2006 decemberében 2 időkapszulát is találtak a püspöki palota délnyugati tornyában: az egyiket 1906-ban, a másikat 1966-ban helyezték el. Az ókeresztény sírkamrákban pedig 2005-ben 1913-ból származó jegyzőkönyvekre bukkantak, amelyeket az akkori kutatók leforrasztott üvegcsövekbe helyezve a sírok mellé temettek. Érdekesség, hogy a világűrben jelenleg négy „időkapszula” száguld: A Pioneer–10. és a Pioneer 11. által vitt híradások (grafikus üzeneteket tartalmazó, arannyal bevont alumínium lemezek), valamint a Voyager–1 és Voyager–2 műholdak fedélzetén lévő aranylemezek.

      KILÁTÓ
      Magyarország legmagasabb épülete a Mecsek 535 méteres Misina-csúcsán álló, 197 m magas, pécsi tv-torony és kilátó. E torony helyén egykor az 1908-ban épült Kiss József-kilátó ált, a mai létesítményt pedig 1973-ban avatták. 18.500 tonna vasbetonból épült, Vízvárdy István, Söpkéz Gusztáv és Thoma József tervei szerint. Eredetileg „csak” 191 méteres volt, ám egy 1995-ös antennacsere 6 méterrel megnövelte a magasságát. „Gyorslifttel lehet feljutni az üvegfalú eszpresszóig. Az étterem a talajszinttől számítva 72 méter magasan van, a felette lévő nyitott körkilátó pedig 80 méterre, így a Misina-tetővel együtt 615 méterrel a tengerszint felett nézelődhetünk. Ha a belváros átlagos, 120 méteres tengerszint feletti magasságát vesszük alapul, a Széchenyi tértől légvonalban mindössze 2500 m-re lévő épületben már 500 méterrel találjuk magunkat fentebb. A gyors szintemelkedés miatt érezhetik a kilátóban a vendégek úgy, mintha a város felett lebegnének. A pécsi kilátó mindezek miatt az ország legjobb adottságú, legtöbb látnivalót kínáló kilátója, ahonnét tiszta időben akár 100 km-re is el lehet látni. Déli irányban Pécset, illetve a Baranyai-dombságot, messzebb a Villányi-hegységet és a horvát Papuk-hegyet csodálhatjuk meg. Keleti irányban a Zengő, nyugatra a Tubes, északra a Mecsek és a Völgység rajzolódik ki. Tiszta időben akár a Badacsony is látható. Felhős időben is érdemes feljönni, mert ha az alacsony rétegfelhők csak a várost takarják el, a felhőkből kikandikáló kilátóban zavartalan, csodálatos élményben lehet részünk.”

      MAGASUGRÓ (Bodosi Mihály)
      Európában Bodosi Mihály, a PEAC igazolt magasugrója jutott át legelsőként a kétméteres álomhatáron. 1935. április 15-én 200,5 cm-t vitt át Pécsett, bár „ezt az ugrást a Magyar Atlétikai Szövetség szabályzata szerint nem hitelesítették”. Mégis csúcstartó lett, s országos rekordját 21 évig nem sikerült megdönteni. Kijutott a televíziók által legelőször sugárzott olimpiára, az 1936-os berlinire, s ott a 12. helyen végzett. Kétszeres angol bajnok is volt (1933 és 1935, valamint szintén kétszeres főiskolai világbajnok (1933 Torino, 1935 Budapest). Bodosi Mihálynak a kétméteres álomhatárt legelőször fölülmúló teljesítményekor a világrekord 206 cm volt. A 200 cm-es világrekordot egyébként 1912-ben az USA-beli George Horine állította fel, majd az ezt következő világrekordok: 1914-ben 201 cm-t, 1924-ben 203 cm-t, 1933-ban 204 cm-t vittek át.

     
      NEMZETISÉGEK
      Magyarország megyéi közül Baranyában a legmagasabb a nemzetiségek aránya. A 2011-es népszámláláskor a megye 386 ezer lakosából mintegy 53 ezren vallották magukat valamelyik hazai nemzetiséghez tartozónak. Számuk egy évtized alatt 24 százalékkal nőtt. Itt élnek a legnagyobb számban és arányban a német és a horvát nemzetiséghez tartozók, s a cigány nemzetiségűek aránya is meghaladja az országos átlagot. A nem magyar anyanyelvű személyek száma 2011. október 1-jén megközelítette a 22 ezret, döntő többségük valamelyik nemzetiségi kisebbség nyelvét jelölte meg anyanyelveként.

      A PÉCSI NŐKRŐL
      1898 farsangjának végén a Pécsi Napló megkérdezte olvasóitól: „Mi a véleményük a pécsi leányokról?” A kapott 42 válasz közül 115 év múltán szerintünk ezek a legszellemesebbek: Feiler Mihály: „Aki a pécsi nőket ismerni akarja, annak közöttük kell élnie egy hosszú életen át, és ha megöregedett, kitűzött céljától messzebb lesz, mint mikor hozzáfogott.” – Báthory Ferenc: „Mikor Pécsre jövetelem első napján délelőtt egy tűzvésznek voltam szemtanúja, délután pedig olyan vízben jártam az utcán, hogy azt gondoltam, a Duna és a Dráva öntött ki, este pedig már a főutcáról hevesen dobogó szívvel mentem haza, azonnal átláttam, hogy e városban három veszélyes elem van: a tűzvész, az árvíz és a nő.” – Reéh György: „Én Mikszáthtal tartok, ki szerint legjobban tiszteli a nőket, ki nőtlen marad.”


      SZÓLÁSOK, KÖZMONDÁSOK
      A legtöbb magyar szólást és közmondást (mintegy húszezret) O. Nagy Gábor gyűjteménye tartalmazza, s ezek közül a Baranya megyei települést is említők legismertebbike: „Több is veszett Mohácsnál!”. Jelentése: Nagyobb baj is történt már ennél, súlyosabb veszteség is ért már bennünket! A gyűjteményben a megye neve kétszer is szerepel: 1. „Elmehetsz Baranyába ecetet darálni” = Nincs rád szükség, mehetsz, ahová akarsz, 2. „Barangol, mint Baranyában a szamár” = Céltalanul járkál, barangol. Ez a két szólás azonban tájnyelvi, nyelvjárási, a magyar nyelvterületnek csak kis részén ismert, s a mohácsinál összehasonlíthatatlanul kevesebbszer hangzik el.

      TAVASZ (és hírnökei)
      Magyarország megyéi közül a legkorábban Baranyában szokott beköszönteni a tavasz, itt nyílnak ki legelső hírnökei, így a hóvirág és a magyar kikerics is, mely utóbbi Kelet- Közép-Európában már csak két nagyobb szigetszerű foltban él. Ezek egyike Szársomlyó hegye. A magyar kikerics egyébként a legelső hatóságilag védett növény hazánkban. Védettségét 1944-ben hirdették ki. Janka Viktor botanikus fedezte fel a Szársomlyó-hegy déli lejtőjén 1867. február 18-án. Általában február-márciusban nyílik, de időnként már január elején, a hóvirágot is megelőzve virágot bont.

      TÖLGY
      Magyarország legnagyobb tölgyfája a Baranya megyei Bogdása határában álló kocsányos tölgy. Több mint 26 méter magas, törzsének kerülete pedig meghaladja a 760 centimétert. A korábbi két legnagyobb, országos rekorder kocsányos tölgy az elmúlt években súlyos sérüléseket szenvedett: a zsennyei (Vas megye) 2006 márciusában széthasadt, s csak egy kis rész maradt belőle, a hédervári (Győr-Moson-Sopron megye) pedig 2007 áprilisában csonkult meg erősen. A bogdásai országos rekordernek így egyetlen igazán nagy riválisa maradt, amellyel szinte holtverseny alakult ki. Ez a fa – a Zala megyei Bakon –2012-ben 26 méter magas és 755 cm törzskerületű volt.

      ZOBÁK-AKNA
      A komlói bányászok a legmélyebben a Zobák-aknában dolgoztak, amely 1952-ben készült el és 571 méter mély volt, majd 1964-ben a második szintje 625 méterrel a felszín alatt működött. Arról, hogy Komlónál a földművesek a felszínhez közeli szénréteget találtak, legelőször 1782-ben bukkantak fel hírek. „A korábban fakitermeléssel foglalkozó Engel Adolf a Somos-tetőn nyitott [leg]először tárókat (Adolf-, Szerencs-, Glanzer-akna), de a [leg]első»igazi« aknát, a feleségéről elnevezett Anna-aknát csak 1898-ban nyitották meg. (…) 1945 után a bányákat államosították, korszerűsítették a régi aknákat és újakat nyitottak, millió és millió köbméter szén indult hosszú vagonokban szerte az országba, de főként a Dunai Vasműbe. Ehhez tudni kell, hogy igen jó minőségű a komlói feketeszén. 1952-ben megépült a legmélyebb és metánrobbanásaival a legtöbb halálos áldozatot követelő Zobák-akna…” A megye gazdaságának több mint 150 éven át alapjául szolgáló feketekőszén-bányászat az 1950-es évek közepétől az 1990-es évek elején kezdődött bányabezárásokig Komló környékén volt a legintenzívebb. A Pécstől a Középső-Mecseken és a Kelet-Mecsek északi szegélyén végigfutó szén összletek e térségben a legvastagabbak, ám elég mélyen fekszenek, kitermelésük költséges és veszélyes is egyben.



A LEGELSŐ CSONGRÁD MEGYEI LEGEK KÖNYVE

 

       DANKÓ PISTA
     
       A XIX–XX. század fordulójának legnépszerűbb magyar dal- és nótaszerzője, Dankó Pista (1858–1903) volt. Szülőházának helyéül egyes források az szegedi Fölsőváros cigányfertályán, a Hangász utcában állott házat (a mai Bihari utca 13. számú ház helyén) jelölik meg, míg mások Szeged-Fölsőtanyára (ma: Szatymaz) teszik azt. Már 15 évesen saját zenekara élén játszott. Zeneköltői tehetsége a Pósa Lajossal való szegedi találkozása után bontakozott ki igazán. Legelső közösen írt daluk kezdő sora: „Nem jó mindig, minden este a fonóba eljárni…”, majd 1887-ben megszületett – szintén Pósa szövegére – Dankó egyik legelterjedtebb szerzeménye, a „Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány” kezdetű, amelyet a „Szőke kislány, csitt, csitt, csitt” és a többi ma is népszerű dal követett, így a „Most van a nap lemenőbe”, a „Búsan szól a kecskeméti öreg templom nagy harangja” és a „Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál”. Dankó Pista temetésén hatalmas tömeg gyűlt össze, s ötszáz Dankó-nótát jelképező ötszáz cigány húrján sírt a nóta: „Eltörött a hegedűm…” A szegedi Stefánia-sétányon Margó Ede 1912-ben készült lírai Dankó-szobra őrzi emlékét a nótakirálynak, akinek kalandos életéről 1940-ben Jávor Pál és Lukács Margit főszereplésével film is készült. A Magyar Rádió 2012-ben a magyar nótát, népdalt és operettet sugárzó csatornáját Dankó Rádiónak nevezte el.

      EMBERFEJEK SZEKEREKEN
      A legtöbb levágott emberfejet Szegedre fuvarozták szekérrel, s nem is csak eggyel, hanem kettővel – így születhetett meg gyűjteményünk leghajmeresztőbb, leghátborzongatóbb szócikke. Íme az 1552. évi különös szállítmány hiteles története: „A budai pasa parancsára Kászon 800 válogatott lovassal indult meg Szeged irányába. Át is kelt a Tiszán, de úti célját már nem érhette el. Az történt ugyanis, hogy 400 hajdú – megunván a tábori tétlenséget – Nagy Bálint és Török Péter hadnagy vezetésével február 27-én elindult szerencsét próbálni, vagy ahogy Tinódi mondja, »hogy űzjenek csatákat«. Délnek vonultak, és éppen Martonosnál tartottak, amikor szembetalálták magukat Kászon Szegedre igyekvő csapatával. Az összecsapásban a hajdúk diadalmaskodtak; Kászon lovát leszúrták, magát olyannyira megsebesítették, hogy csak nehezen szaladhatott el. Az elesett törökök levágott fejeinek elszállításához két szekér kellett, s a győztesek jeles zsákmányra tettek szert: »Ott két szekeret fejekkel megrakának, / Szép gazdag morhákkal ők megrakodának, / Szeged felé kevélyen elindulának, / Szeged-végön alól az füzesbe jutának.«”
      FOGADALMI TEMPLOM
      Szeged arculatának legkarakteresebb építménye, a városkép egyik legjellemzőbb eleme a dóm, amely a XX. századi magyar egyházi építészet legmonumentálisabb alkotása, hazánk negyedik legnagyobb temploma, Csongrád megye legmagasabb épülete. Ötezren férnek el benne, hossza 81 m, szélessége 51 m, tornyainak magassága 91 m, kupolája 54 m magas, belül a padozatszinttől 33 m. „Építését az újabb árvizektől való menekülésért fogadalomból, 1880-ban határozták el a városatyák. Helyéül – hosszas huzavona után – a Demeter-templom telkét jelölték ki, mert régtől fogva e területhez fűződik a lakosság kegyelete. Az első terveket Schulek Frigyes, a budai Halászbástya alkotója készítette, aki a párizsi Sacré Coeur-templomhoz hasonlóan ezt is fehér kővel akarta burkolni. A város vezetősége – sokallva a költségeket – terveit Foerk Ernővel módosítatta, aki inkább a lombardiai tégla-architektúrához vonzódott. Az 1913-ban megkezdett építkezést az első világháború már 1914-ben félbeszakította. A tornyok addig elért magasságát a Szózat sorai jelzik, amelyeket 1923-ban, az építkezés folytatásakor helyeztek el rajta. Végül a templomot – amely időközben székesegyház lett – 1930. október 24-én szentelték fel. Az ünnepi misét Dohnányi Ernő komponálta.” Ennek a nagy templomnak méltó építészeti kerete lett a Rerrich Béla által tervezett Dóm tér az egyetemi épületekkel és a püspöki palotával, amelyek 1929–1932-ben épültek szintén dekoratív téglaarchitektúrával.

      FOKHAGYMAFÜZÉR
      A világ leghosszabb fokhagymafüzére 2006. szeptember 6-a és 8-a között Makón készült. Az öt helybeli asszony által kötött különlegesség 255 méteres, s ez a város legelső – mindeddig egyetlen – Guinness-rokordja. A világelső fonat mintegy 6800 hagymafejet tartalmaz, súlya meghaladja a 3 mázsát. A hossza majdnem a duplája a korábbi norvég világrekorder fokhagymafüzérnek, hiszen az „csak” 130 méteres volt. A makói csúcsteljesítmény az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban található.

        FÖLDRAJZ
      A 4150 ezer négyzetméter területű Csongrád megye az ország legalacsonyabban fekvő megyéje, teljes egészében síkság. A legmagasabb pontja az öttömösi Bukor-hegy (130 méter), a legalacsonyabb Tiszasziget közelében van, 75,8 méterrel a tengerszint fölött. Ez Magyarország legalacsonyabb pontja. Tiszaszigettől 1 km-re nyugatra, a kelet–nyugati völgyvonal kb. 300x50 méteres teknőjében „Mélypont-emlékhelyet” alakítottak ki. A megye égtájak szerinti legszélsőbb települései: A legészakabbi Nagytőke (Szentesi kistérség), a legdélebbi Kübekháza (Szegedi kistérség), a legkeletebbi Pitvaros (Makói kistérség), a legnyugatabbi pedig Pusztamérges (Mórahalmi kistérség).

    FÜRDÖTT-E KOSSUTH A KURCÁBAN?

      Hála Istennek, erre a legfontosabbnak aligha nevezhető kérdésre is tudjuk immár a választ. Itt következik: „Déd-, ük-, vagy szépapáink idejében állítólag még iható volt a Kurca vize. Mindenesetre fürdésre is alkalmasabb volt, mint manapság. A fáma szerint Kossuth Lajos is megmártózott benne. Valóban? És vajon mikor? Ismereteink szerint négyszer járt városunkban [Szentesen] az államférfi a forradalmi időkben, [leg]először 1848 októberében, amikor nagy hatású toborzóbeszédet tartott a Piac-téren  (1892 óta a nevét viseli a főtér). Akkor az éjszakát is Szentesen töltötte, s a történelmi események viharában ugyan jócskán eltörpül annak jelentősége, vajon mikor volt ideje fürdeni a Kurcában, mi most mégis ennek próbálunk a nyomára bukkanni. Nos, a Vukovics Sebő visszaemlékezései 1849-re címmel a Szemere-kormány igazságügy-miniszterének megjelent emlékiratai adhatnak erre a kérdésre egyértelmű választ. »Túl a Tiszán nem messze Kossuthot utolértem. Egy csárda előtt várta Perczel seregének arra vonulását... De a sereg sokáig nem jött, s én tovább utaztam Kunszentmárton felé, hova Kossuth is jött. Onnan Szentesen keresztül, hol a nép Kossuthot nagy lelkesültséggel fogta körül, s ketten fürödni mentünk a Kurca vizén felállított fürdőbe, Vásárhelyre menénk hálásra...« – áll Vukovics jegyzeteiben, mely szerint július 11-én értek Szegedre, így tehát Kossuth Lajos 1849 júliusában vett fürdőt a Kurcában.”

      HÁRMASHATÁR
     
      A legtöbb országhatár Kübekházánál van: „A falutól mindössze négyszáz méterre található a romániai Óbéba (Beba Veche) és ezer méterre a szerbiai Majdán-Rábé település, mivel a község határa az 1920. június 4-én Trianonban meghúzott határvonal, amelyek találkozási pontjánál egy hármashatár-kő található. A határkőnek három oldala van, s mindegyik oldalán az adott ország címere látható. Általában május utolsó hétvégéjén az eurorégiós együttműködés jegyében határnyitó ünnepséget tartanak, amikor is mindhárom ország és mindhárom település számára megnyílik a határ. A két nap során kulturális és sportrendezvényeket tartanak az egymással jó kapcsolatot ápoló települések.” Magyarország további 6 hármashatára: Rajka (Ausztriával és Szlovákiával), Záhony (Szlovákiával és Ukrajnával), Garbolc (Ukrajnával és Romániával), Hercegszántó (Szerbiával és Horvátországgal), Muraszemenye (Horvátországgal és Szlovéniával), Felsőszölnök (Szlovéniával és Ausztriával). A világon egyébként Kínának van a legtöbb hármashatára.)

     KUKUTYIN
      A legtöbb ember manapság fiktív településnévnek tartja Kukutyint (csakúgy, mint a szintén híres Piripócsot), pedig nem az, mint ahogy a „Menjünk Kukutyinba zabot hegyezni!” szólásunknak is van valóságalapja. Az 1828-ban alapított Ferencszállás helyén 1810–14-ben dohányszárító pajták épültek, s a kertészek az egykori térképeken Kukutyinpusztának nevezett Nagymajorban laktak, sőt Ferencszállás lakói is Kukutyin néven említették falujukat egy ideig. A közismert szólás pedig az 1800-as évek egyik nagy árvizének idejéből származik, amikor éppen zabbal volt bevetve a kukutyini határ. A vízzel borított földekre nem lehetett rámenni, de a leleményes gazdák nem hagyták veszni a termést, hanem ladikokba ültek és úgy vágták le a zab „hegyét”, azaz a víz fölé nyúló kalászát: „Nagy vót a deszki határ, na! Hozzátartozott Kukutyin is. A mostani Ferencszállást hívtuk Kukutyinnak. Itt a báró dohánytermelői dolgoztak. Kukutyinból lött Ferencszállás község. (…) Hát oszt vót egy szögény embör. Bemönt Deszkre, kérte a bárót, aszongya: – Lögyön szíves, segíccsön. Olyan szögény vagyok, hogy kúdúni járok. De már a sé használ, nem adnak kenyeret. – Eriggy – aszongya – Kukutyinba zabot högyözni! Hát osztán emönt az intézőhöz, vagy még akkó ispány vót. Emönt az ispányho, ide Ferencszállásra, ide a majorba. Mondta neki: – Ispány Úr, kéröm! A méltóságos úr eküldött ide Kukutyinba zabot högyözni. – Na eriggy! Modjad a csősznek, hogy te is beállsz! Ájjá be te is! Ehhö tudni köll, hogy a zab mán mögnőtt, szóval feje is vót neki, csak víz vót a föggyin, jó térgyig érő. Oszt a fejit késsel, mög kaszával szödték, mög amivel tudták. Errű lött a mondás: »Kukutyinba zabot högyözni«. – írja egy régi elbeszélés. Az eseményt Ferencszállás címere és a népnyelv őrzi, az említetteken kívül ezekben a formákban is: (El)mehet Kukutyinba zabot hegyezni = mehet, ahova akar, senki sem törődik vele, senki sem sajnálja. Vagy: (Elment) Kukutyinba zabot hegyezni = kitérő válasz arra a kérdésre, hogy hová ment valaki. S érdekességként megemlítjük még, hogy Romániában is van egy Kukutyin: a csángók nevezik így a Prut melletti Cucuteni községet. Ez a település azonban nem a zabhegyezésről, hanem inkább a környékén feltárt neolitikumi, 5–7000 éves leletekről nevezetes.

       NYÁRFÁK
     
       Csongrád megyében a legnagyobb nyárfa Dóc percsorai határrészén áll: törzskörmérete 880 cm (egy ferde csonkkal 990 cm).  Ehhez hasonlóan hatalmas példány, amelynek a törzskerülete meghaladja a nyolc métert, csak egy van ezen a vidéken, mégpedig Hódmezővásárhely-Körtvélyesen. A legnagyobb Csongrád megyei nyárfák sorrendjében a harmadik Mindszenten található a maga 783 cm-es törzskörméretével, s Magyarország legnagyobb nyárfája pedig Gemencen nőtt: törzsének a kerülete kereken 12 méter.

      Ö-ZÉS
      „A szegedi nyelvnek más tájak magyarja számára legföltűnőbb vonása az ö-zés, azaz köznyelvi e-féle hangok átváltása (embör, szöm, öszik, ezör). …nyelvtörténeti kutatások szerint az Alföldnek, nagyjából a Csepelsziget, Nagykőrös, Hódmezővásárhely, Szeged, illetőleg a Dunántúlnak a Drávavidék–Balaton vonala közé eső délkeleti része a középkorban ö-ző tájszólásban beszélt. A hódoltság bomlasztó, pusztító hatására ez a nagy összefüggő nyelvi egység részekre, szigetekre töredezett, és csak szórványosan maradt meg Somogy, Ormánság, Sárköz, Kalocsa, Kecskemét, Nagykőrös, Halas, Vásárhely, Makó tájékán. Ilyen archaikus nagy népsziget Szeged is. Mindenesetre az a magyarság, amely közöttük nem ö-ző tájszólást beszél, általában a török után, a XVIII. század folyamán települt más magyar vidékekről közéjük. Így ékelődött a szegedi táj hajdani nyelvi egységébe Dorozsma, Majsa, Félegyháza, Horgos jász, részben palóc népe. Már régebben beolvadt Földeák kisebb részben palóc eredetű lakossága. Szeged városának a hódoltság után folyton terjeszkedő törzslakossága a Temes-közbe vándorlásával az ott élő kisebbségi magyarság nyelvének uralkodó ö-ző jellegét adta meg. Népünk már régebben közvetlen földrajzi kapcsolatot teremtett Makó, Vásárhely református, hasonlóan ö-ző népével, a múlt század [a XIX. sz.] második felétől kezdve pedig nagy homoki kirajzásai révén Halas és Kecskemét, sőt Kalocsa vidékének más gyökérzetű, de szintén ö-ző lakosságával. (…) A szegedi nyelv tudatos megfigyelése, irodalmi alkalmazása a fölsővárosi Dugonics András föllépésével kezdődik. (…) Különösen az Etelka tanulságos számtalan szegedi provincializmusa és szócsoportja miatt. A Példabeszédek és jeles mondások között is bőven olvashatunk ma is élő helyi szólásokat.”  A szegedi Grünn-nyomda 1820-ban adta ki az utóbbi művet. Ez a szegedi népnyelv legelső írásos rögzítése. „Az irodalmi és köznyelvben győzedelmeskedett ugyan a rövid nyílt e, de idők folyamán néhány ö-ző változat mégis általánossá vált. Petőfi költői nyelvében három per áll szemben húsz pörrel. Olyanokat, mint cseber csepeg, megett, perzsel, ser, serte, setét, szeg, veder, veres, ma már kevesen mondanak, írnak, még pestiek sem, elfogadottabb, általánosabb ö-ző változatuk. (...) Ennek ellenére nyelvünk monotóniáját, elszikesedését ma is magánhangzóink okozzák: minden negyedik magánhangzónk e.”

     PICK SZALÁMI

      A legfinomabb szalámi a Pick. „A szegedi szalámigyártás csak a XIX. század végén vált országosan és az 1940-as évektől világszerte híressé. Feltétele volt a Rókuson meghonosodott kukoricatermesztés, az ebből eredő disznótartás. A XIX. század közepén Lombardiában katonáskodó fiatal disznóvágók lesték el az összetétel és az eljárás titkait. Városunkban [leg]először Rolandó Péter olasz cinköntő gyártott szalámit 1841-ben, majd Torossy József pesti kereskedő követte. Pick Márk morva származású kereskedő 1869-ben alapított terményüzletét 1878-ban paprikakereskedéssel bővítette, ami már szalámikészítéssel is társult. 1883-ban választotta külön a szalámigyártást. [Leg]első gyára a mai Gutenberg utcában volt, 1900-ban költözött a Tisza-partra. A technológiát Pick Márk elhunytával özvegye és fiai fejlesztették tovább. A szegedi szalámi világhírét végül is az alapító fiának, Pick Jenőnek köszönheti… A szalámi minősége persze elsősorban a szalámimesterek egyedülálló szakértelmén múlott, akiknek bent kellett lakniuk a gyár területén, és szinte éjjel-nappal készenlétben kellett állniuk. A pasztahús összetételének megválasztása és a fűszerezés a legfontosabb, de csupán a mester ismerte, hogy az időjárási viszonyok váltakozása – akár egy napszakon belül is – milyen intézkedéseket kíván: a füstölőkben, az érlelőkben mikor és mennyi ideig kell az ablakot nyitva, vagy csukva tartani, mikor szükséges a szalámit a magasabban fekvő helyiségekből más érlelő raktárakba szállítani. Feladatuk nem volt könnyű, hisz a bélbe töltött, fűszerezett nyers húst minden különlegesebb tartósítási vagy konzerválási eljárás nélkül kellett hosszú hónapokra élvezhetővé tenni. A gyártási technológia főbb elemeit sorban követve (pihentetés, csontozás, csurgatás, szalonna-hozzáadás, előfűszerezés, az alapanyagok homogenizálása, a pép további egyneműsítése) jutottak el a pasztához. Ezután következik a töltés, a kötözés (a szalámikészítés legfontosabb művelete), füstölés, érlelés és csomagolás.” Mindarról, amit az itt vázlatosan leírtakról a legrészletesebben meg lehet tudni, a Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum nyújt tájékoztatást.

     REPÜLÉS
     
      Ember által alkotott repülő eszközöket a XIX. és a XX. század fordulója táján láttak legelőször Szentes lakói: „Az Osztrák–Magyar Monarchia néhány léggömbje Erdély irányában repülve méltóságteljesen siklott át a város felett, vagy éppen leszállni kényszerült, mint ahogyan ez 1909-ben is megtörtént, és az ezt követő néhány évben több alkalommal is előfordult. A legelső merev szárnyú repülőgép 1911. november 5-én emelkedett Szentes földjéről, pilótaülésében a békéscsabai Kvasz Andrással. A magyar aviatika úttörője egy héttel később Szentesről Békéscsabára repülve hajtotta végre a legelső magyar túrarepülést. A szentesi repülés kezdeteinek következő eseménye1924 augusztusában zajlott le. Ekkor sétarepültetést rendezett a Hadirokkantak, -özvegyek, -árvák Nemzeti Szövetsége a Felső-csordajáráson. A MALERT F–III. gépével történő sétarepülés 250.000 koronába került. A következő esztendőben indult Szentesre a magyar polgári repülés legelső postajárata, majd egy öt évvel későbbi érdekesség: „1930 októberében 3 napon át reklám repülőgép jelent meg a város fölött Kirlyák István pilótával az esti órákban, és a Scmoll-pasztát (cipőkrém) reklámozta.”

      SZÉLMALOM

      A leghíresebb szélmalom a nótában is megénekelt dorozsmai, amelyet Dankó Pista dallama és Pap Zoltán verse tett általánosan ismertté:


„Nem fúj a szél, nem forog a dorozsmai szélmalom,
A malomba’ fogadtál te hű szerelmet, angyalom.
De megcsaltál, mással éled világod,
tán most csókolt meg a rózsád, hogy a malom megállott.
Rágondolok, mikor nékem a szívedet hazudtad,
Hej, fogadni a szerelmet, hűtlen, csalfa, de tudtad.
A te álnok szívedet megátkozom,
szélvész támad, megindult a dorozsmai szélmalom.

      A legelső dorozsmai szélmalom 1801-ben épült egy dombra, hogy a szél könnyebben meghajthassa vitorláit. „A tanyavilágban a szétszórtan élő emberek szívesen gyűltek össze a malomban, hogy eszmét és híreket cseréljenek egymással. Sokszor a leányválasztás is a malomban történt. 1905-ben már 23 malom állt Kiskundorozsmán.” A legtovább kitartó dorozsmai malmot 1821-ben egy Czékus Andor nevű gazda építette. 1920-ig gabonát, aztán takarmányt őröltek benne, sokszor éjjel-nappal, hogy minél jobban kihasználják a böjti szeleket, mert máskor a napokig, sőt hetekig is eltartó szélcsend kényszerpihenőket követelt. A csapadékos, belvizes időjárás következtében ez a malom is összedőlt már, legelőször 1970-ben, legutóbb pedig 2005-ben, de mindkét alkalommal helyreállították Kiskundorozsma legutolsó ilyen büszkeségét.

      SZOBOR (a „möglépő”)

      Szeged legelső köztéri szobrát 1876-ban emelték, s Dugonics Andrást (1740–1818) ábrázolja gondolataiba mélyedten, piarista papi öltözetben, mint tudóst és hazafit, aki –– a róla elnevezett téren – kezében az Etelka című regényét tartja. E műalkotás a „legmöglépőbb” szobor is. Izsó Miklós és Huszár Adolf alkotása ugyanis eredetileg az egyetem központi épülete előtt állt, ám az odaköltözött ítélőtábla református elnöke nem tudta elviselni, hogy hivatala előtt egy katolikus pap szobra díszelegjen. „Nagy nehezen elérte, hogy egy évvel később áthelyezzék a szobrot a tér közepére. Ez annyira meglepte a piacra járó embereket, hogy szóláshasonlatot költöttek az esetről. Ha valaki vagy valami hirtelen tűnt el a helyéről, az alsóvárosiak azt mondták rá: »Möglépött, mint Dugonics!«” A szegedi népnyelv e remek, tréfás kicsengésű alkotása úgy elterjedt és olyan közkedvelt lett, hogy jelentős magyar szólásgyűjteményekben is helyet kapott.

      TÓ
      Magyarország legnagyobb szikes tava a 14 km²-es Fehér-tó, Szegedtől északra, a Kiskunsági Nemzeti Park részét képező pusztaszeri tájvédelmi körzetben. Gazdag madárvilága (mintegy 280 faj) és ősi növényzete miatt fokozottan védett, az európai madárvonulás fontos állomása. Vonulási időszakban darvak, vadludak és récefélék tömegei láthatók a Fehér-tavon. Móra Ferenc írta róla: „Mi az a Fehértó? Az Alföld legnagyobb szikes pocsolyája. Mikor jól érzi magát, ötezer holdas tenger, amely elér Szegedtől Kistelekig, félóráig megy mellette a gyorsvonat. Hal van benne annyi, hogy a puli is azt enne, ha bevenné a gusztusa a sárízű halat. Nagy nyarakon eltűnik a tenger, s akkor végeláthatatlan sziksó sivatag lesz belőle, amely azonban szeret tengerrel álmodni. A sivatag álmát a költészetben és a fizikában úgy hívják: délibáb. Én itt öregedtem meg az Alföldön, de sose láttam. Mondani nem mertem, de mindig azt hittem, Petőfi találta ki az egészet. A Fehértón olyanokat láttam, amilyeneket tán a Hortobágy se produkál. Óceánokat a sovány kutyatejes legelő felett, koronájukkal lefelé fordult erdőkkel és úszó hattyúfalkákkal. Az óceán gyakran kigyullad. A forgószél táncra kapja a szikes port, erre mondja Arany János, hogy »mintha tűzokádó nagy kémény szaladna«. Olyan optikai és meteorológiai csodák ezek, amikre idegenforgalmat lehetne berendezni, ha értenénk hozzá.”

   TRÉFÁS MONDÁSOK

       A legtöbb tréfás mondást a dorozsmaiakról a szegediek találták ki. Néprajzi műből idézünk: „Dorozsma csak egy óra járásra esik Szegedtől, de lényegében már össze is épült vele. Harmadfél évszázada vagyunk szomszédok, de Dorozsmának a szegedi világba olvadása voltaképpen máig sem következett be teljesen. Ez kifejezésre jut azokban a szegedi szólásokban, példabeszédekben, anekdotikus történetekben, ugrasztásokban, amelyek a dorozsmai embör jellemének, magatartásának eltérő sajátosságait teszik jókedvű, nem bántó iróniával szóvá.
A dorozsmaiakról beszélik a szegediek, hogy megköszörülték a macska körmét, hogy jobban fogja az egeret. Megpofozták a kismalacot, hogy fölérje a vályút. Megfésülték a mákos tésztát, mert azt hitték, hogy piszkos. Felhajtották a legyeket a padlásra, utána elvették a tarogját, hogy ne tudjanak lejönni. A dorozsmai toronyban fű hajtott ki, erre a falu bikáját kötélen felhúzták, hogy lelegelje. Dróthálóval kötötték be a templomtornyukat, hogy a szögediek ne hallják meg az Ő falujuk harangszavát.”

        ÚTJELZŐ TÁBLA
      A legkülönlegesebb útjelző tábla a mindszenti tiszai kompnál látható. Ez áll rajta a felső sorban: „BAKS 6 KM”, alatta pedig: „NEW-YORK 7797 KM”.

      VÍZTORONY

      A szegedi Szent István téren áll Magyarország legrégebbi vasbeton víztornya. A zászlórúdjával együtt 54,9 méter magas, a helyiek által „Öreg Hölgy”-nek becézett létesítményt 1904-ben helyezték üzembe. Zielinszky Szilárd tervei alapján készült. „Tiszta, konstruktív szerkezetével, máig hibátlan műszaki megoldásaival, puritán dísztelenségével a születő új építészet egyik igen korai példája. 1000 köbméteres tartályának feneke 37,4 méterrel van magasabban a Tisza 0 pontjánál. Középütt csigalépcső visz a csúcsi kilátóig, melynek a dombtetőtől számított magassága 43,3 méter.” 2003-ban egyedi ipartörténeti műemléki védettséget kapott. (A víztorony egyik látványossága a földszintjén helyet kapott szódamúzeum, s emellett időszaki kiállítások láthatók benne. A medence alatti VII. szinten berendezett állandó kiállítás pedig fizikatörténeti ismeretgyűjtő útra hívja az érdeklődőket.)


A LEGELSŐ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI LEGEK KÖNYVE


      BAZILIKA

      Magyarország legmagasabb – nem torony jellegű – épülete a 100 métert is elérő esztergomi bazilika, amelynek a magasságát a legjobban az egyaránt 96 méteres budapesti Szent István-bazilika és a parlament épülete közelíti meg. Az esztergomi bazilika belső alapterülete 5660 négyzetméter, hossza 118 méter, szélessége 49 méter. Közepén elhelyezkedő félgömb alakú kupoláját 24 oszlop tartja, amelyek között 12 ablak található. Az épület a kupolánál belülről 71,5 méter magas, átmérője 33,5 méter. „A kupola erkélyére a bazilika bejáratától számítva (több szakaszban) összesen közel 400 lépcsőfok vezet fel. A kupola feletti gömb átmérője 2,5 méter, a kereszt pedig 7 méter magas. A timpanont tartó nyolc oszlop 22 méter magasba nyúlik, a főhomlokzat oldalaihoz kapcsolt harangtornyok pedig 57 méternél végződnek. A 17 méter vastag falai Közép-Európa legvastagabb falrendszerét alkotják.” – „A főszékesegyház az Esztergomi váron belül, a Szent István téren áll. A helyén álló eredeti templomot Szent István építtette a Várhegy közepén a Boldogságos Szűz és Szent Adalbert tiszteletére. Ezt 1180-ban tűzvész pusztította el. A Szent Adalbert székesegyházat III. Béla segítségével Jób érsek hozatta rendbe. A székesegyház a török 1543. évi ostromakor megsérült. Esztergom eleste után a török hadászati okokból lebontotta, illetve dzsáminak használta. 1594-ben, a vár visszavételére indított harc során a benne tárolt lőpor felrobbant, és csupán Bakócz Tamás érsek 1506 és 1511 között épült Annuntiatio-kápolnája menekült meg. Mária Terézia 1768 és 1770 között a vár közepén Szent István tiszteletére barokk templomot emelt. Az eredeti székesegyház romjait véglegesen Barkóczy Ferenc és Rudnay Sándor hercegprímások érseksége idején távolították el, hogy helyet adjanak az új templom, a mai bazilika építésének. Rudnay Sándor grandiózus terveivel elhatározta, hogy a Magyar Siont teremti meg a városban, és ismét az ország egyházi központjává teszi Esztergomot. A Várhegyet betakaró épületegyüttest terveztetett, amelynek makettje ma is megtekinthető a bazilika kincstárában. Pénz hiányában végül a komplexumnak csak egyes részei készültek el: maga a székesegyház, az Ószeminárium épülete, a Sötétkapu és az érseki palota. Az építkezést a bécsi udvar nem nézte jó szemmel. Ellenezték és megpróbálták meghiúsítani, hogy Esztergomban épüljön fel a Habsburg Birodalom legnagyobb temploma, olyan, amilyen még Bécsben sincs. 1831-re elkészült a hatalmas, óegyiptomi stílusban épült altemplom, és felhúzták az oldalfalak nagy részét is. 1831-ben Kazinczy így ír az altemplomról: „Egyiptusi lélek szállja meg a nézőt, midőn itt a temérdek izmú oszlopokat látja… ” Hét évvel később Packh Jánost, az építés vezetőjét meggyilkolták. A hercegprímás ekkor Hild Józsefre bízta az építkezés vezetését, aki módosította a terveket, például a keleti homlokzatot, így neki köszönhető a bazilika végső formája. 1846-ban került fel a kereszt a kupola tetejére. Az 1848-as szabadságharcot követően Scitovszky János, az újonnan kinevezett érsek türelmetlenül sürgette a főtemplom elkészültét. Az eredeti Szent Adalbert-templom részéből fennmaradt reneszánsz stílusú Bakócz-kápolnát 1600 darabra szedték szét és így építették be a bazilika testébe. (…) A bazilika felszentelésére 1856. augusztus 31-én került sor, még jóval a befejezése előtt. A ceremónián Ferenc József is részt vett. A felszentelésre írta Liszt Ferenc az Esztergomi misét, amelyet ő maga vezényelt bemutatásakor.” (63.)


      CÍMER

       Komárom és Esztergom vármegyét legelőször 1786-ban egyesítették, amikor II. József Tata székhellyel összekapcsolta őket. Az egyesített megye az uralkodó halálát követően 1790-ben szétvált, s Esztergom és Komárom visszakapták megyeszékhelyi rangjukat. Az 1990 óta létező mai – legújabb – Komárom-Esztergom megye címerét a két egykori vármegye egymás mellett álló pajzsai képezik: „A jobb oldali álló, halfarkú barokk pajzs arany mezejének zöld udvarán ezüstpáncélzatú és sisakú vitéz jobbjában kardot emelve fékez meg egy balról ágaskodva reá támadó természetes színű (barna) medvét. A bal oldali címert hasonló alakú, ezüstmezejének udvara vörössel és ezüsttel sakkozott. Az ezüst mezőben püspöklila (ibolyaszín – nem heraldikai szín, de használata ebben az esetben indokolt!) baldachin alatt – amelynek mindkét szárnyát két-két ponton arany zsinórral kötöttek meg, aranyszegélyű és hermelinbélésű csúcsán zárt aranykoronával – aranyos trónuson ül a védőszent, Szent Adalbert, ugyancsak lila, aranyszegélyű főpapi ornátusban, ezüstkaringben, aranysaruban. Nyakában arany latinkereszt csüng, fején aranyabronccsal és középéllel ékített főpapi föveg (mitra) körül aranyglória ragyog. Kezét az ölében nyugtatva jobbjában három ezüstlándzsát – mártíriumának attribútumait –, baljában aranykampójú pásztorbotot tart.” – A vármegyecímerekről: 1. Az egykori Komárom vármegye Komárom szabad királyi várostól nyerte elnevezését, s a comitátus valószínűleg a XI., esetleg a XII. században alakult. Címerének eredete nem ismert. 2. Az egykori Esztergom vármegye kialakulása valószínűleg az érsekség 1001-es alapításához köthető. Az érsek 1270-től a főispáni tisztet is viseli. A vármegye címeres pecsétjét I. Ferdinánd 1550-ben adományozta, s ennek latin nyelvű köriratát 1836-ban változtatták magyarra. (100.; 101.)


      CSAPADÉK

      A magyarországi 24 órás legnagyobb csapadékösszeg rekordja Dad községé: 1953. június 9-én 260 mm eső esett a községben, nagy árvizet okozva az „Alszegen”. Huszonnégy óra alatt ilyen sok csapadék a meteorológia megfigyelések kezdete óta sehol sem hullott hazánkban. Hasonló rekord fűződik Dobogókőhöz, ahol 1958. június 1-től június 3-ig összesen 444 mm eső esett, s ez a magyarországi havi legnagyobb csapadékösszeg. (102.; 103.)


      FÖLDRAJZ

      Komárom-Esztergom megye Magyarország legkisebb területű megyéje. Területe: 2265,08 km². Tájai két nagytájhoz, a Dunántúli-középhegységhez és a Kisalföldhöz tartoznak. A Dunántúli-középhegység három nagy vonulata közül a Bakony, a Vértes-Velencei-hegyvidék és a Dunazug-hegység egyaránt érinti a megyét. Komárom-Esztergom megye legmagasabb pontja a Pilis hegységben lévő Nagy-Szoplák (710 méter), a legalacsonyabb pedig a Duna mellett, Dömös határában van (108 méter). A megye égtájak szerint legszélsőbb települései: A legészakabbi Esztergom, a legdélebbi Súr (kisbéri kistérség), a legkeletebbi Dömös (esztergomi kistérség), a legnyugatabbi Bakonybánk (kisbéri kistérség).


      HARANG (Dág)

      Magyarországi legrégebbi  működő harangja a dági: „A Magyar Királyság területére az első térítőpapok hozhatták az első harangokat. Az első harangöntő mesterek is a templomépítő szerzetesek közül kerülhettek ki. Amikor 1966-ban a Komárom-Esztergom megyei Dág és Csolnok községek határában az eke egy mindössze 16 kg-os, 47 cm magas, »C« hangolású, bronz harangot fordított ki a földből, hosszú tudományos vizsgálódás kezdődött. A dági harang különleges, méhkas formája korai készítésre utalt. Keletkezését először a XII. századra becsülték, majd Patay Pál régészeti kutatásai a Szent István-kori eredetet erősítették meg. Egy, a dágihoz nagyon hasonló harang a németországi Haithabon került elő. Hasonló, méhkas formájú harangok a XI. századra jellemzőek. A török magyarországi uralma idején szinte teljesen elpusztult Esztergom, a hajdani magyar királyi központ és a környékén fekvő 75 falu. A dági harang vélhetően az egyik esztergomi vagy környékbeli falu templomában szolgált. Hogy a török ne önthessen ágyút belőle, a határban eláshatták. Így maradhatott az utókorra. Esztergomban a hajdani Szent Lőrinc templom ásatásán találtak egy néhány cm magas, a dágihoz hasonló harangocskát. Eredete szintén a Szent István-korra utal. A dági harang nyújtott formája még a kora-középkori méhkas alakú harangok között is különlegesség. A dági harang a legkorábbról fennmaradt 10 európai harang egyike. Magyarország legrégebbi és Európa egyik legrégebbi működő harangját, a dági harangot az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban őrzik.”


      NÉPESSÉG

      Komárom-Esztergom megye Pest után Magyarország második legsűrűbben lakott megyéje. Lakónépessége a legutóbbi népszámláláskor – 2011. október 1-jén – 304.568 fő volt, 3,8%-kal (10.022 fővel) kevesebb, mint 10 évvel korábban. A legtöbben Tatabányán laktak (67.753 fő), a megye városainak a népesség nagysága szerinti további sorrendje pedig a következő: 2. Esztergom, 3. Tata, 4. Komárom, 5. Oroszlány, 6. Dorog, 7. Nyergesújfalu, 8. Ács, 9. Tát, 10. Kisbér, 11. Lábatlan, 12. Bábolna. A megye 76 települése közül a legutóbbi népszámláláskor a két legkisebb Aka és Csatka volt, ahol 239 és 240 lakost számláltak. (63.; 169.)


      ŐSEMBER
      A legismertebbé és legnépszerűbbé vált magyarországi ősember, Sámuel valaha a mai Komárom-Esztergom megye területén, Vértesszőlősön élt. Nevét felfedezőitől kapta, akik éppen Sámuel napján bukkantak maradványaira, s népszerűségére mi sem jellemzőbb, hogy nem sokkal később országszerte már csak Samuként emlegették Európának egyébként az egyik legidősebb előemberét. „Samu a Homo erectus (magyarul »felegyenesedett ember« faj késői képviselője volt (Homo erectus seu sapiens paleohungaricus), amely átmenetet képez a még csak felegyenesedő előember és a már értelmes ősember között. A fejlettségéhez képest intelligens volt: kavicsból készült eszközöket használt, ismerte és használta a tüzet, zsákmányai között nagytestű állatok is voltak.” Minderről a Vértesszőlős melletti mésztufa-bányából előkerült előemberi telepnyomok mesélnek, amelyeket 1962-ben Pécsi Márton talált meg, majd 1965-ben – Vértes László ásatásai során – napvilágra került Samu kb. 350.000 éves nyakszirtcsontja is. A vértesszőlősi őstelep egykori lakói – mint írtuk – ismerték és használták ugyan a tüzet, őrizték is, de tüzet gyújtani még nem tudtak. Viszont nyomaik az eddig ismert legelső tudatos tűzhasználatról árulkodnak.


       PARK
  
      A nagyigmándi Magyarok Parkja a legkülönlegesebben megtervezett: Úgy alakították ki 2006-ban, hogy felülnézetből a Trianon előtti és utáni Magyarország formáját mutassa. Ezt azzal érték el, hogy a sétányok az egykori és a mai államhatároknak felelnek meg. A liget fő eleme a feliratos, kerek pajzsra emelt Szent Korona, amely a négy világtáj oszlopain nyugszik.


      SIFLISKŐ

      A kövekké vált és így a legrégibb mézeskalácsok Baj közelében láthatók: „Az Öregkovács-hegy oldalában magányos, ember nagyságú szikla áll, körülötte szétszórva rengeteg apró szikladarab. A szájhagyomány szerint valamikor egy siflis – mézeskalácsos – ember teli kosárral a hátán a meredek kaptatón a tardosi búcsúba igyekezett, megbotlott s édes terhét szétszórta. Mérgében átkot mondott: bárcsak változnátok mind kővé! Az átok megfogant – de ő maga is kővé lett. Azóta a nép a sziklát Sifliskőnek, az oldalt Siflisoldalnak nevezi…” Az érdekes, szép sziklákról írva 1935-ben az Erdészeti Lapok is megemlékezett a Sifliskőről: „…380 m tengerszint feletti magasságban áll s tele van különféle rajzolatokkal. A szikla mintegy 9 mᶾ nagyságú.”


      TRÓN
      A legbalesetveszélyesebb trónt I. Béla alattvalói készítették Dömösön, ahová egyébként a király országgyűlést hívott össze 1063-ban egy várható német támadás miatt. A Képes krónika tanúsága szerint I. Béla alatt beomlott a trónja, és súlyosan megsebesítette: „A jámbor Béla király ezután betöltve uralkodásának harmadik évét, királyi jószágán, Dömösön összezúzódott beomló trónján; teste gyógyíthatatlan betegségbe esett; az ország néminemű dolgai miatt félholtan vitték a Kanizsva patakjához; ott távozott el a világból. A Szent Megváltó monostorában temették el, melyet maga épített azon a helyen, melynek neve Szögszárd. Merthogy Béla szög színű volt és szár, azért nevezte el Szögszárdnak, a maga állapotáról, monostorát.” Máshol így írnak erről: A királyi kúria helyét, ahol földcsuszamlás miatt vagy – azt is suttogták – merénylet következtében a ház vagy a trón mennyezete maga alá temette Béla királyt, sikerült azonosítani. A baleset akkor történt, mikor I. Béla főemberek jelenlétében tanácskozást tartott. A németek ellen indult, csakúgy, mint előtte és utána megannyian az Árpád-házi királyok közül. A sérülések ellenére, súlyos betegen, hordágyon vitette magát a katonai tanácskozásra, a Rábca vidékére, a Kőris-pataknál levő táborába. A szállítást nem élte túl. („A Képes krónika [Chronicon pictum] egy latin nyelven írt krónika, illetve az azt tartalmazó kódex, amely 1360 körül készült Nagy Lajos budai udvarában, szerzője feltehetően Kálti Márk. A szöveg elejétől végig egy kéz írása, kalligrafikus könyvírás, minden valószínűség szerint magyar másoló munkája. […] A középkori történelem, művészet- és kultúrtörténet páratlan értékű forrása. […] A Nekcsei Biblia és a Magyar Anjou-legendárium mellett legbecsesebb kézzel illusztrált művészettörténeti emlékünk a 14. századból.”)


      TURUL EMLÉKMŰ

      A Tatabánya fölé magasodó Kő-hegynek a város felé néző sziklaperemén áll Európa legnagyobb ércmadara. A város jelképévé vált turulszobor kiterjesztett szárnyú, nyitott csőrű bronz madár, szárnyának fesztávolsága 15 méter. Karmai közt kardot tart, fején stilizált, aranyozott, magyar szent korona. A szobor talapzata törtkőből rakott csonka gúla. Kézai Simon krónikája szerint Árpád vezér seregei a mai Tatabánya (akkor Bánhida) területén győzték le Szvatopluk szláv fejedelem hadait. Az ennek emlékére 1907-ben felavatott szobor Donáth Gyula alkotása. A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. „Magyarországon legalább 195 turulszobor áll 183 településen. Felvidék szlovákiai részén 8, ukrajnai részén 5, Erdélyben 32, Partiumban 16, Délvidéken legalább 7 szobor áll. Az ausztriai Burgenlandban Rábakeresztúron van az egyetlen turulszobor.”

 


A LEGELSŐ VAS MEGYEI LEGEK KÖNYVE

      AFRIKA-KUTATÓ

      A Vas megyében születettek közül a leghosszabb és legkalandosabb utazásokat Magyar László (Szombathely, 1818 – Ponto do Cuio, 1864) tette. „1842-ben Fiuméba ment, ahol a tengerészeti iskolát elvégezve 1843-ban tengerészkadét lett, és egy osztrák postahajón eljutott Brazíliába. Különböző hajókon szolgálva bejárta a Karib-tengert. Főleg rabszolgaszállító hajókon szolgált Madagaszkártól a Kelet-indiai szigeteken át Havannáig. 1845-ben La Plata állam flottahadnagya lett La Plata és Uruguay háborújában. Dél-Amerika belsejébe tervezett felfedező utat, és ehhez a Magyar Tudós Társaságtól kért anyagi támogatást. Mivel ezt nem kapta meg, Dél-Amerika helyett Afrikát vette célba.” Három nagy afrikai utazást tett. „Kutatási anyagát, útleírásait, az általa készített térképeket hazaküldte a Magyar Tudományos Akadémiának. Ezekből 1859-ben az Akadémia kiadásában jelent meg könyve, »Magyar László dél-afrikai utazásai 1849–1857. években« címmel. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Erről az értesítést és könyve magyar kiadását, s 140 arany összegű honoráriumát a portugál tisztviselők hanyagsága miatt csak 1861 decemberében kapta kézhez.” – A szombathelyi Kossuth utca 29. számú házának falán lévő emléktáblán ez olvasható: „E HELYEN ÁLLOTT A HÁZ, MELYBEN 1818. NOVEMBER 13-ÁN SZÜLETETT MAGYAR LÁSZLÓ, AFRIKA MÚLTJÁNAK ÉS NÉPEINEK VILÁGHÍRŰ KUTATÓJA, AKI 1864-BEN ÉLETÉT ÁLDOZTA A FEKETE KONTINENS TUDOMÁNYOS MEGISMERÉSÉÉRT. – SZOMBATHELY VÁROS KÖZÖNSÉGE, 1994. (Nos, sajátos kuriózum, hogy Vas megyében ez az emléktábla a „legvitatottabb”. Az ugyanis bizonyos, hogy Magyar László az egykori Zanelli-házban született Szombathelyen, de az idők folyamán kiderült, hogy a telekkönyvekben nem egy, hanem két Zanelli-ház szerepelt: az egyik – immár emléktáblával megjelölve – régi Forró utcában (a mai Kossuth utcában), a másik a mai Fő téren. S valójában az utóbbiban születhetett Magyar László…)


      DUGOVICS TITUSZ

      A soha sem élt leglegendásabb Vas megyei hős Dugovics Títusz: „Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a többiekbe (…) Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt, és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát.”(Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei.) – Vas megyei legendák „szép számmal voltak, vannak és lesznek. Ezek sorából talán az az egyik legismertebb, amely szerint Dugovics Titusz Nagysimonyiban született. A településen ma is szilárdan tartja magát ez a hiedelem. Ha a legenda eredetét vizsgáljuk, hamar kiderül, hogy a személy és a hőstett csak a 19. században kapcsolódott össze. Nincs ezen csodálkoznivaló, hiszen a magyar középkor történetéről bennünk élő szinte valamennyi kép a historizmusnak köszönhető. Ha a Csele patakba fulladt II. Lajos királyról, az egri nőkről vagy Hunyadi László siratásáról hallunk, a 19. századi historizmus mestereinek festményei jelennek meg szemeink előtt. Dugovics Titusz hőstettét is 1859-ben festette meg Wagner Sándor. A képet a Nemzeti Galéria állandó kiállításán évente tízezrek láthatják. A nándorfehérvári (ma: Belgrád, Szerbia) viadal történetéhez szorosan hozzátartozó tény, hogy Hunyadi Jánosnak nagy nehézséget okozott a szultáni csapatoktól fenyegetett vár védelemének megszervezése. Katonáit a Délvidékről és Erdélyből toborozta. Azt is tudjuk, hogy Hunyadinak soha nem voltak birtokai Vas vármegyében, és egyetlen adat, sincs arról, hogy Nándorfehérvár nevezetes ostrománál Vas vármegyéből, pláne Nagysimonyiból bárki jelen lett volna. Dugovicsot és Nagysimonyit historizáló irodalmunk egyik jeles alakja, a Kemenesalján alkotó Döbrentei Gábor boronálta össze. Ő írta le először, hogy a Belgrádnál magát az ellenséggel együtt a toronyból levető vitézt Titusznak hívták. A Nagysimonyiban élő Dugovics Imre vármegyei esküdt iratai közül előkerült okmányokat – közöttük Mátyás király adománylevelét is – ő ismertette először. Ebben, az 1459-ben kelt oklevélben a király »...Dugovics Bertalannak, apja hősiességéért, Pozsony megyében birtokot adományozott…« Az adománylevélben azonban egyetlen szó sem esett Nagysimonyiról. Döbrentei kárhoztatta is Bonfinit, amiért nem járt utána, a tényeknek. Sajnos, a Mátyás által kiadott oklevelet Döbrentei Gábor látta utoljára. A Nagysimonyiban élő Dugovicsok ősei I. Lipót császártól 1674-ben kaptak címert, és egyúttal a Sárkúti előnevet. Ilyen nevű falu Vas vármegyében nem volt, mindez annyit jelent, hogy a Dugovicsok a 18. században még máshol éltek és csak jó 100 évvel később jelentek meg Kemenesalján. Dömötör Sándor néprajzkutató 1956-ban, a nándorfehérvári csata 500. éves évfordulóján, a megyei lapban felelevenítette a történteket. Cikkében újra olvashatjuk Döbrentei Gábor eszmefuttatását. Hangoztatta ugyan, hogy semmi bizonyíték sincs Dugovics Titusz nagysimonyi születésére, a helyi erők azonban lecsaptak a lehetőségre és a községi identitás részévé tették Dugovics legendáját. Elnevezték róla az általános iskolát, a községháza falára a hőstettet ábrázoló nagyméretű festményt készíttettek. A képviselő-testület 1993-ban pedig már ragaszkodott ahhoz, hogy a község új címerébe ne a kisnemesi falu évszázados jelképei, hanem a Dugovics család 1674-ben adományként kapott szimbólumai kerüljenek. A falu egyik internetes honlapján már az alábbiakat olvashatjuk: Nagysimonyi »...a Dugovicsok ősi fészke...«, a család legkiemelkedőbb alakja Dugovics Titusz, aki 1456-ban Hunyadi seregébe állva vonult Nándorfehérvárra. Ott halt hősi halált, amikor a török zászlót magával rántva leugrott a várfalról. Neki köszönhető, hogy a török még 70 évig nem tudott behatolni az országba. Mindezekkel ellentétben a Magyar Reneszánsz Éve alkalmából 2008-ban megjelent színvonalas kötet korszakot alaposan ismerő, avatott szerzője górcső alá veszi a 15. század érdekességeit, köztük a korszakból eredő legendákat is, amelynek során egyértelműen nyilatkozik a kérdésről: „... Dugovics Titusz nem létezett. Azok az oklevelek, amelyek hősiességéről beszélnek, mind hamisítványok. Elnézést kérve a Vas megyei nagysimonyiaktól …nemhogy náluk, de sehol máshol nem született meg a törököt magával rántó Dugovics Titusz.” – „…Dugovics önfeláldozását azonban mégsem nevezhetjük fikciónak; a török katonát mélybe ragadó vitéz alakja valamennyi keresztény védő hősiességét szimbolizálja.


      FÖLDRENGÉSEK

      A Kárpát-medence területén valaha történt földrengések közül a legkorábbi olyan, amelyről feljegyzések maradtak ránk, Savaria városában következett be. „A korabeli leírások szerint a földrengés Avitus uralkodásának idejében (455-456) történt. Egy ravennai reneszánszkori krónika (Johannes Cuspinianus) így ír: »et eversa est Sabaria a terrae motu VII idus September, die veneris«.
E leírásból megállapítható, hogy a földrengés szeptember 7-én este történt. Avitus pannóniai hódításának dátumából pedig rekonstruálható, hogy a 456-os évben pusztított a földrengés. A szentéletű Severinus életét nyomon követő munkában található a legpontosabb utalás a rengés idejére és erejére:
»Még csak néhány napja élt a városban, amikor az Asturis pusztulása miatt tartott háromnapos ájtatosság utolsó estéjén szokatlan hevességű földrengés rázta meg a helységet, olyan erejű hogy a falak között tanyázó rugi katonaság körében pánik tört ki. Félelmükben kitódultak a városkapun, és azt hívén, ellenség tört rájuk, a sötétben még egymást is kaszabolták.«” – „A helyszínen paleorengésekre utaló nyomok nincsenek, de megfigyelhetőek 4–6 centiméteres homokgejzírek. A rengés valószínűleg nem volt katasztrofális, mert erre utaló geológiai nyomokat nem találtak. Ennek valószínűleg az az oka, hogy Pannónia pusztulása és az életszínvonal csökkenése ekkoriban már olyan méreteket öltött, hogy az emberek nem kőházakban, hanem a régi városfalakhoz tapasztott kunyhókban éltek, így a rengés pusztítása nem volt látványos. A pontos epicentrumot nem lehetett megállapítani, de valószínű, hogy Mur-Mürtz zónához van köze, forrása pedig Szombathelytől 35 kilométerre északnyugatra tehető.” – Magyarországon évente 100–120 kisebb földrengést regisztrálnak érzékeny szeizmológiai hálózat segítségével. Ezek nagy része a lakosság számára nem érezhető. „A rengések megfigyelt gyakorisága alapján az ország területén évente négy-öt olyan földrengés keletkezik, mely az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okoz (2.5–3.0 magnitúdójú). Jelentősebb károkat okozó rengés csak 15–20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó, 5.5–6.0 magnitúdójú földrengés 40–50 éves intervallumban pattan ki.” Vas megyében legutóbb 2010. augusztus 27-én Körmenden észleltek kisebb, hármas erősségű földrengést, az azt megelőző vasi – és szintén körmendi – földmozgás (3,9-es) pedig 2003. augusztus 10-én volt.


      FÜSTÖSHÁZAK

      „A hagyományos építészeti stílusban épült paraszti lakóházak különféle változatai alakultak ki vidékünkön. A Dunántúl nyugati sávjának legrégibb háztípusa a füstösház. Ez a füstösház a lakóépület egyetlen nagyméretű fűthető helyisége volt. Kemencéje egyaránt szolgált fűtésre, főzésre, sütésre, füstelvezetése azonban megoldatlan volt: a kemence szájából és a padkáról felszálló füst a lakótérben szabadon terjengett. Ez a lakóháztípus az egész dunántúli határsávban a XVI–XVII. században szinte általánosnak mondható, továbbélésére azonban XVIII–XIX. századi adatok és visszaemlékezések is utalnak, napjainkban pedig a szabadtéri múzeumokba került házak bontása során derült ki, hogy némelyik valaha egy lakóterű füstösház volt. A nyugat-dunántúli füstösház egykori meglétére egyik legrégebbi forrásunk Körmend mezőváros
XVII. századi lakásviszonyainak ismertetése során utal. Ebből kiderül, hogy a felsorolt lakóházak 17%-a »füstösszobával« rendelkezett. (…) A füstösházak a nyugati határszél délnyugati sávjában már a XIX. század elején is csak elvétve fordultak elő, szinte csak mutatóban léteztek. Már az l600-as évek elejéről egyre több forrás tanúskodik arról, hogy vidékünkön a kályhás-szobás lakóházak a falusi építkezésben is egyre inkább tért hódítottak. A szobák mellett azonban továbbra is megmaradtak a füstöskonyhák. A korabeli vagyonleltárak sorra megemlékeznek a füstöskonyhákról. Fontos szerepük még századokon át megmaradt és még századunkban sem számított kivételnek, hiszen az 1950-es években számos füstöskonyhás lakóház létezett még itt Vas megyében is. A füstöskonyhák füsttelenítése azonban már az 1700-as évek elején fokozatosan megindult. A XVIII. századi összeírásokban már a szabadkéményes konyhák is megjelennek.”


      HARANG

      Magyarország legrégebbi működő harangja Pornóapátiban, az Árpád-házi Szent Margit tiszteletére 1780-ban emelt templom tornyában található. A harang a pornói apátságból származik, s hajdanában ezt vésték rá: „Dicsőség királya, jöjj el békével!” Pornó az ottani cisztercita rendi kolostor révén már a korai Árpád kor okleveleiben is szerepel, s 1219-ben létezett a településen egy Szent Margit tiszteletére szentelt, feltehetően bencés rendű apátság. Az 1492-ben, más források szerint 1464-ben öntött harangnak kalandos története van: „Először 1532-ben menekítették a helyiek, akik a törökök elől a Pinka árterébe – vagy az is elképzelhető, hogy az apátság környékén lévő halastavak egyikébe – ásták el a harangot, mert nem akarták, hogy ágyú legyen belőle. Az első világháború idején is elrejtették a harangot, akkor állítólag az országút alá ásták el. Szily János püspöksége idejéről is él egy legenda. A helyiek még ma is mesélik, hogy a püspök annak idején »megirigyelte« a pornói harang messzire elhallatszó gyönyörű hangját, ezért három lyukat fúratott a harang palástjába.”


      INGAKÍSÉRLET

      A Föld forgásának legelső dinamikai bizonyítéka a Léon Foucault által a párizsi Pantheonban elvégzett ingalengetés, amelyet Magyarországon a legkorábban Szombathelyen végeztek el. Ennek lényege: „A Föld szinte bármely pontján (az Egyenlítő kivételével) fellógatott ingán megfigyelhető, ahogy a lengés síkja látszólag lassan elfordul. (…) A valóságban nem a lengési sík változik, hanem a Föld fordul el az inga alatt, Newton első törvényének megfelelően.” (A Pantheon kupolájában egy 67 méter hosszú acélhuzalra egy 28 kilogrammos acélgömböt függesztettek.) Az ingakísérlet kivitelezése a kezdeti időkben egyáltalán nem volt egyszerű, ezért a XIX. században Foucault-n kívül csak ketten tudták megismételni a világon: „a későbbi Nobel-díjas fizikus, Heike Kamerlingh Onnes (1853–1926) Groningenben 1879-ben, valamint a Szombathelyi Premontrei Főgimnázium tudós tanára, Kunc Adolf (1841–1905) – tanítványai, Gothard Jenő (1857–1909) és Gothard Sándor (1859–1939) segítségével 1880. augusztus 25-én a szombathelyi székesegyházban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesülete XXI. vándorgyűlésén.” „»Mi kellett hozzá: egy fennkölt szellemű püspök, ki arra gondolva: Caeli enarrant gloriam Dei, a székesegyház gyönyörű kupoláját rendelkezésre bocsátotta, kellett hozzá három helybeli szakember, kik nagy avatottsággal, buzgósággal, fáradsággal és költséggel úgy rendezték be, hogy a siker teljes volt. Nekünk a fővárosból Szombathelyre kellett menni, hogy ezen nagyszabású kísérlet szemlélésében gyönyörködhessünk« – mondotta 1890-ben, egy évtized múltán is, Szabó József (1822–1894), a neves geológus, az Akadémia igazgatója. Szombathely tudatos részese volt a XIX. század második felében zajló világméretű pezsgésnek. Grimm Károly (1835–1885), a polgárosodó város második polgármestere (1878–1885) jól látta az utat, amelyen haladva Szombathely a XX. század első harmadára a »Nyugat Királynője« kitüntető jelzőt megszolgálta: »…Szombathely csak akkor foglalhat el méltó helyet a haza nevezetesebb városai sorában, ha a tudományosság színvonalára emelkedni törekszik, és ha ezen törekvését elérte, örvendhet majd az anyagi és szellemi jólétnek, mert csak ott, ahol az anyagi és szellemi haladás egyaránt uralog, van élet és jólét.«  A tudományosság iránti igény természetes következménye volt a város általános ipari, pénzügyi és közlekedési fejlődésének.”


      KÉJHÁZAK

     A legkorábbi Vas megyei nyilvánosházakról keveset tudunk, az azonban bizonyos, hogy Szombathelyen az 1850-es években már működött két kéjház, s 1872-ben szintén két bordélyházban 8 „beírt” kéjnő tevékenykedett, a „titkos kéjszemélyek vélelmes száma” pedig 16 volt. „»Szombathely rendezett tanácsú város szabályrendelete a kéjelgési ügyet illetőleg« 1883 decemberében nyert belügyminiszteri jóváhagyást. A szabályrendelet 19 pontból állt. Bordélyházi és magánlakáson kéjelgő nőket különböztetett meg. Az előbbiekre a szabályrendelet 15, az utóbbiakra két intézkedése vonatkozott. Egy-egy pont a »csavargó gyanús nőszemélyeknek« a rendőrség általi eltoloncolását és megfenyítését, a betegek kényszergyógyítását mondta ki, valamint a szabályrendelet ellen vétőkkel szemben alkalmazandó szankciókat tartalmazta…. A bordélyház nyitásához szükséges engedély – amelyet csak megbízható, nagykorú, büntetlen előéletű nő nyerhetett el – kiadása a városi tanács jogkörébe tartozott. Indokolt esetben a tanács a működési engedélyt visszavonhatta, a városkapitány ideiglenesen felfüggeszthette. A tulajdonos csak olyan kéjnőt fogadhatott a bordélyba, akinek a kapitány türelmi bárcát állított ki, és előtte »orvosrendőrileg megvizsgálva« orvosi bizonyítványt is kapott. A bárca tartalmazta a kéjnő személyi adatait és ingyenes volt. (…) Bordélyház csak félreeső helyen működhetett, ahol a lehetőleg külön szobákban elhelyezett kéjnőkön kívül mások nem lakhattak. Szeszesitalok felszolgálása, zenés mulatságok tartása tilos volt. A bordélyosnő felelt a kéjnők »közerkölcsiséget nem sértő« magaviseletéért. Ennek érdekében az utcára nyíló ablakokat egész nap befüggönyözve tartották, a kéjnők a ház előtt nem tartózkodhattak. (…) Mintegy 40 esztendeig ez a szabályrendelet határozta meg a legális prostitúció működését, rendészeti és egészségügyi ellenőrzésének kereteit Szombathelyen. 1914-ben fogtak hozzá a városatyák új szabályrendelet készítéséhez.”


      MEGYENÉV

      „A megye neve [a lehető legszorosabban] összefügg a vidéken bőven található gyepvasérc-lelőhelyekkel, amelyekre már a római kortól kezdve helyi jelentőségű vasgyártás épült. (Vasvár latin neve is Castrum Ferreum volt.)” – „A római korból származó itt talált vaskohók arra engednek következtetni, hogy Vasváron már ekkor jelentős vasfeldolgozó tevékenység folyt a helyben található gyepvasérc feldolgozásával. A rómaiak Castrum Ferreumnak nevezték az itteni várukat – a magyar városnév ennek pontos megfelelője. Római kori vaskohóra bukkantak a volt domonkos rendház udvarán is. A római időkben fontos út vezetett innen Aquincum felé. A vas jelentőségét a honfoglaló magyarok is ismerték, ezért itt alakították ki az ország egyik nagy vastermelő központját. Erre világosan utal az az 1226-ból származó oklevél, mely szerint a pannonhalmi monostor kovácsai a vasat rendszeresen Vasvárról hozatták. A fontos vastermelőhely őrzésére vélhetően már a 10. században megépült az a földvár, amely körül a későbbi város kialakult.” – „A [leg]első vasolvasztókban az ún. bucakemencékben a gyepvasat, más néven gyepvaskövet használtak. (A gyepvaskő sok szennyező anyagot tartalmaz, de ezek a szennyező anyagok a vassal sem fizikai, sem kémiai kötésben nincsenek, csupán egymáshoz tapadnak.) A vaskőből a vasat bucakemencékben nyerték ki. A bucakemencét az uralkodó széljárás figyelembevételével olyan helyre építették, általában domboldalakba vájt gödrökbe, ahol a természetes légáramlat biztosította az égéshez szükséges levegőt. A bucakemence belsejét kezdetben agyaggal tapasztották ki. A hő hatására a szennyező anyagok egy része a vasmasszából kipergett, a benne maradt további szennyeződéseket többszöri kovácsolással távolították el. Később a bucakemencék levegő ellátását kézi működtetésű levegőfújtatókkal biztosították, majd a vízi energiát használták fel a kemencék levegővel történő ellátására.” – [„A gyepvasérc (mocsárvasérc) likacsos, szivacsos külsejű, tömötten földes vas-oxi-hidroxid, ami mocsaras, tőzeges helyeken, reduktív környezetben képződik. A legősibb idők óta használt, de nagyüzemi termelésre alkalmatlan, üledékes vasérc. (…) A már az ókorban bányászott vasérctípusok közül az egyik legfontosabb.”]


      OLIMPIAI BAJNOK

      Vas megye legelső olimpiai bajnoka a vívó Rajczy Imre (Szombathely, 1911. – Buenos Aires, 1978.) volt. „A premontrei tanító rend intézetébe járt gimnáziumba. Tizenöt éves korában kezdett vívni tanulni. Miután leérettségizett, Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogot tanult, és 1935-ben doktorált.” „Kard- és tőrvívásban egyaránt versenyzett, de nemzetközi szintű eredményeit kardvívásban érte el. 1933 és 1939 között tagja volt a magyar kardválogatottnak. 1934-ben Európa-bajnokságot nyert a kardcsapattal. 1935-ben főiskolai vb-t nyert kard egyéniben és csapatban is. Ugyanebben az évben Európa-bajnok volt csapatban, második egyéniben. Az 1936. évi nyári olimpiai játékokon, Berlinben – a Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, Rajczy Imre összeállítású magyar csapat tagjaként – olimpiai bajnoki címet szerzett. (…) A következő évben csapatban világbajnokságot nyert, egyéniben nyolcadik lett. Ebben az évben nyerte egyetlen egyéni magyar bajnoki címét. Sportpályafutása közben, 1935-ben a budapesti egyetemen államtudományi oklevelet szerzett. 1935-től a Magyar Nemzeti Diákszövetség vezértitkára és az Egyetem és Ifjúság című lap szerkesztője, illetve kiadója volt. 1941-től a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportegyesületek Országos Központjának főtitkára. A MOB-ban titkárként dolgozott. A Vallás és Közoktatási Minisztériumban 1936-tól segédtitkár, majd 1943-tól miniszteri titkár lett.1945-től családjával Argentínában élt. Tíz évig az argentin kardválogatott edzője volt. 1955-től az Argentin Olimpiai Bizottság titkára volt. Sportvezetőként részt vett a melbourne-i olimpián. Az 1961-es Buenos Aires-i vívó-világbajnokság rendezője volt. 1956-tól 1966-ig egy járműgyártó illetve kereskedelmi cégnél volt kereskedelmi igazgató.” – Rövid beszámoló Rajczy Imre berlini olimpiai bajnokságának megszerzéséről: „1936-ban a berlini olimpiai játékokon a kardcsapatok versenyében a két nagy vívónemzet, az olasz és a magyar, jutott a döntőbe. Az olaszok: Gaudini, Masciotta, Pinton, Marzi, míg a mieink Kabos, Gerevich, Rajcsányi, Rajczy összeállításban léptek pástra. A nagy rivális kezdett jobban, hiszen négyszer is vezetést szerzett, ám mindig sikerült egyenlíteni. Azután az olaszok elhúztak, de Kabos visszahozta a reményt a Marzi elleni egyórás (!) asszóban. Ezt követően zsinórban szereztük győzelmeinket, s 8:6-os állásnál Rajczy Imre következett Masciotta ellen. Idézzük fel a kortárs visszaemlékezését e mérkőzésről: »Rajczy az olasz Masciotta ellen feltartóztathatatlanul szerezte a kilencedik magyar győzelmet, hogy vele a magyar kardvívás újabb olimpiai sikerét érje el. Rajczy arcán lángol az öröm, mikor sisakját lekapja. Masciotta pillanatra habozik, de a bíróság elnökének intésére ellenfele, legyőzője keze után nyúl. A nézőtéren pedig elemi erővel harsog a huj, huj, hajrá, tombol az ünneplés.«”


      OLIMPIKON

      A legelső Vas megyei születésű olimpikon Csejtey (Csejthey) Lajos volt, aki az 1924. évi párizsi ötkarikás játékokon gerelyhajításban képviselte hazánkat, s 9. lett. Dömötöriben született, amely ma Sorkifalud része. A településen 2007-ben Csejtey-domborművet állított Sorkifalud önkormányzata, a Vas Megyei Sportigazgatóság és a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület.


      SAVARIA

      A mai Magyarország legrégibb városi rangú települése volt Savaria (későbbi nyelvhasználat szerint Sabaria), Szombathely római kori elődje. Nevét a Gyöngyös patak latin neve, a Sibaris után kapta. A 2. századtól Pannonia superior tartomány vallási központja, később Pannonia Prima tartomány székhelye lett. A népvándorlás idején pusztult el. „A város falai a mai Ady tér-Romkert, Thököly út, Király utca, Petőfi Sándor utca vonalának közelében húzódtak. A derékszögű utcahálózatot a Borostyánútból nyugat felé leágazó utca törte meg, ennek egy szakasza a Romkertben ma is látható. A forum a város közepén helyezkedhetett el, eddig nem sikerült feltárni. A falakon kívül sűrűn lakott elővárosok terültek el. Itt állt délen az Isis-szentély (Iseum), amely a forum és a palota után a város legnagyobb épülete volt, méretében vetekedett a római Ízisz-szentéllyel. Legkorábbi feltárt építési fázisa a Kr. u. 70–80 körül épült vályogépület, ekkor az épület és a főút között még műhelyek álltak. A szentélyt a 2. században lebontották, ezután nyerte el végleges méretét és formáját. A templom építése messze meghaladta a város lehetőségeit, valószínűleg központi segítséggel készülhetett el, erre utal a gránit oszlopok kis-ázsiai eredete is. A márvány főhomlokzat a 3. századi átépítéskor készült. Kiemelt jelentőségére utal nem csak impozáns mérete, hanem a kövek megmunkálása is, hiszen az akkoriban szokásos – olcsóbb – megoldás, a homlokzatra erősített dombormű helyett magukba az építőkövekbe faragták a domborműveket. A szentély melletti további szentélyek (a hozzáépült Magna Mater-Kybele, az út túloldalán álló Iupiter Dolichenus és még egy ismeretlen rendeltetésű szentély) Poetovióhoz és Carnuntumhoz hasonlóan kiterjedt szentélykörzetre utalnak. A 4. században aztán a kereszténység terjedésével a támogatóit vesztett szentélyt lebontották, anyagát elhordták, helyén keresztény temető létesült. Keleten a városfal előtt szintén ókeresztény temető jött létre (a mai Szent Márton-templom környéke). A város gazdaságának alapját a kézművesség adta, termékei a provincia számos városából előkerültek. Több műhelyt (kőfaragóműhely, fazekasműhely) sikerült feltárni. A mezőgazdasági termelés alapját a város körül felparcellázott földek adták, amelyeket a leszerelt légiósok között osztottak fel. A város vízellátását a Kőszegi-hegységből érkező, 25 km hosszú vízvezetékkel oldották meg, amely nagyjából a mai Bozsok területéről indult és az Arany-patak völgyében futott le a városig. A régész Türr Ervin 1953-as írásában a végpontot, a vízelosztó castellumot, a mai Bagolyvár (Nárai út–Brenner körút sarok) területére tette, ahol az 1920-as években olyan széles »alagutat« találtak, hogy »két szekér is elfér benne egymás mellett«. Tekintettel a 15–20 méteres szintkülönbségre, a víz a domboktól már föld feletti vezetéken juthatott a városba. Egy helyreállított szakasza látható a régi bucsui vasútállomás mellett, a 89-es főút kereszteződésénél. 1791-ben Schönvisner István írta meg [leg]elsőként a város történetét a tárgyi emlékek és írások alapján. A [leg]első komolyabb ásatásokra csak az 1930-as években került sor, amikor Járdányi Paulovics István feltárta a mai Romkert területét. – A város 2000 éves történetét megidéző történelmi karnevált az 1960-as években tartották meg [leg]először. Az esemény aztán rövid szünetet követően a millennium évében került megújításra és a római Pannónia Provincia székhelyének lakói többnapos rendezvény keretében hatalmas, színes históriás játékkal emlékeznek meg minden év augusztusában a városuk történetéről díszes történelmi kosztümökbe öltözve a római kortól az államalapításig. A karnevál a belváros mellett a Történelmi témapark, Iseum, romkert területére is kiterjed.


      SZOBOR (Séi Vénusz)

      A legrégebbi Vas megyei szobor a közel 6000 esztendős Séi Vénusz. A neolit korban megformált agyagszobor torzót az Arany-patak parti szántóföld rejtette magában, s 1996 óta a Savaria Múzeumban őrzik. Leírása: „Sé-Malomi-dűlő: Női idoltöredék. Középbarna színű, homokkal és kevés kaviccsal soványított kerámia idoltöredék. Az idol derékban tört el, alsó része maradt fenn. A tárgy függőleges irányban is törött, csak elülső felülete ép, tomporának alakját nem ismerjük. Jól kiképzett vízszintes talpon áll, az ovális talp kiszélesedik, legnagyobb átmérője 4 cm. Az altest elülső oldalán hangsúlyosan bekarcolt vonalakkal jelezték a viseletet. Többszörös haránt irányú bekarcolás árulkodik a csípőn viselt övről, melyet középen téglalap alakú bekarcolás, csat fog össze. Részben az öv karcolt vonalkötegeinek folytatásaként két darab háromszoros, függőlegesen futó bekarcolás között széles sraffozott mező jelzi a kötényszerű ruhadarabot. A töredék kétséget kizáróan női idol töredéke. Két darabból ragasztott.” – A kőkorszaki szobrokról: „…általában női figurák. „A termékenységre utaló testrészek nagyobbak, a fej és a végtagok pedig kisebbek. Ezek az istenanya-szobrocskák sok nemzedék művészetében hosszú ideig jelen voltak. Nagyon kis méretűek, kb. 10 cm magasak. A legtöbbet az Atlanti-óceán környékén találták, de egészen Ukrajnáig fellelhetők. Legismertebb az Ausztriában talált willendorfi vénusz és a Magyarországon előkerült kökénydombi vénusz. Ezek a szobrok bálványok voltak, a nőt nagy tisztelet övezte, a vadászat titokzatos oltalmazójának tekintették. A szobrok kisebb számban ábrázolnak férfiakat is.”


      TEMETŐ

      A szombathelyi Szent Márton temető Magyarország legrégibb, leghosszabb ideig, közel kétezer éven át használt temetője. A rómaiak idejében itt volt a város ókeresztény közösségének sírkertje. „Itt lehetett Szent Quirinus püspök első nyughelye, és rajta kívül valószínűleg itt temettek el másokat is, akik az ókeresztény korban hitükért szenvedtek vértanú halált. Az ódon hangulatú temetőben a borostyánnal benőtt síremlékek között, kétszáz évesnél régebbit ma már nem találhatunk.” A sírkert a Szent Márton Történelmi Sétaút (Via Historica Sancti Martini) utolsó állomása. Ez a sétaút „a Kálvária templomtól a Szent Márton templomig 9 állomáson keresztül vezet, amelyeket 30 darab burkolati »lépőkő« köt össze. Azokat a helyszíneket mutatja be, amelyek a város ókeresztény hagyományaihoz kapcsolódnak. Az egyes állomásoknál lévő műalkotások, információs objektumok Szent Márton és Szent Quirinus életének egy-egy epizódjára hívják fel a figyelmet.” – „A temető szépsége a szintén szombathelyi születésű Torjai Valter szimbolista festőművészt és művészettörténészt is megihlette, és csodás festmények mellett készített egy kiadványt A Szentmártoni temető címmel.” A sírkert öröklámpásairól pedig nemrég ezt olvastuk: „A Szent Márton utcai temető örök lámpásaira 2000 körül figyeltem föl. Akkor még legalább húsz volt belőlük. Idén szeptemberre csak három maradt közülük, most pedig már csak egy van. A fémből készített, sírkövekre erősített lámpások 1850 táján jöttek divatba. A nagyobb síremlékeken néha kettő is volt. A szokás nagyjából 60–70 évig tartotta magát. Az 1920 után készült sírkövekre már csak nagyon ritkán »szereltek« lámpát. Nem csak mindenszentekkor és a halottak napján gyújtották meg a benne lévő mécsest vagy lámpácskát, hanem máskor, amikor az elhunyt hozzátartozó a sírt meglátogatták. Lámpatartó vasat még sok síremléken láthatunk.”


      VÁROSTROM

      A leghíresebb Vas megyei várostrom az 1532-es kőszegi, amelynek során „a maréknyi várvédő Jurisics Miklós vezetésével visszaverte a százezres török hadsereg támadását”: „A legnagyobb szorongattatás és egyúttal a legnagyobb dicsőség napjait 1532-ben élte Kőszeg, mikor Szulejmán szultán Bécsnek irányzott útjában azt fölkereste és megostromolta. Jurisics Miklós volt akkor Kőszeg kapitánya, aki a várat és a várost zálogképpen bírta Ferdinánd királytól, és aki a város polgárain kívül egy csapat legénnyel és asszonynéppel a török császár hatalmával sikeresen szembeállott. Az ostromot sok érdekes részletével a városi levéltárban őrzött egykorú német kézirat mondja el a leghívebben, melyet lehető hű fordításban itt közlünk: Az örökkévaló Isten megtartja a hívőket. Az Isten nevében Amen. Az 1532-ik esztendőnek augusztus ötödik, azaz Marie Nivis (Havi-Boldogasszony) napján, mely akkor hétfőre esett, egy hatalmas török sereg vonult föl Kőszeg elé. A felvonulás ugyanezen hétfőn kezdődött és eltartott péntekig. Alatta a kőszegiek naponkint a magyar külvároson át a marhavásár-térre, egész a Gyöngyösig kivonultak a török elé, amikor is vele gyakran összetűztek. E közben egy új selyemzászló lengett a város falain kődarabok és sípok felett s onnan a legderekabban lőttek az ellenségre. De már pénteken reggel a Kőhegy-szőlők körüli mezőn sátrakat lehetett látni. Hírül vitték a városba, hogy a török császár hadnépével maga fog támadni. E hírre mindkét külváros lakossága sietve a belvárosba vette magát, s a külváros házait, különösen a sánczárok körül állókat, a kapitány úr (Jurisics) parancsára felgyújtották és felégették, min a török császár nem kevéssé csodálkozott és vizsgáltatta, hogy mely részről eredt a tűz. Szombaton reggel százezer török sátrát lehetett látni a város körül álló magaslatokon egészen a felső-ház (ó-ház) tetejéig, nemkülönben minden sík téren és zeg-zugban. E napon állíttatta fel a török ágyúit a szőlőhegyeken és az alább eső sík tereken, a vár és város ellen irányítva azokat és lövetni kezdett. A rá következő vasárnap, azaz augusztus 11-én egész naphosszat oly iszonyú lövöldözés folyt egyrészt a török, másrészt pedig a vár és város között, mintha összeroskadni akarna az ég és föld. A lövöldözés még hétfőn (12-én) is eltartott. De az ezután jövő kedden (13-án) a török rohamra indult és éjjel-nappal egyfolytában lövetett. 18 ilyen rohamot intézett a város ellen, mégis közülük csak 9 hatalmasabbat; de (Istené legyen a dicsőség) egy sem sikerült. Erre a török a körfalak aláaknázásához fogott, hogy azokat puskaporral fölvettesse. Három helyen sikerült is munkája, de ahol a törökök aláástak, ott a kőszegiek, legtöbbször ellenásással meghiúsították az ellenség szándékát, elűzték azt és magukkal hozák a városba annak szerszámait. Mindamellett mégis sikerült a töröknek egy aknát szétrobbantani, mire a fal 10 ölnyi hosszúságban összeomlott. Az így támadt résen át azután a török nagy csoportokban betörni készült. De Isten erőt adott a kőszegieknek, kik lövéseikkel visszaűzték a törököt, s fát, földdel megtöltött hordókat helyeztek a rés elé. E roham 1 1/2 óráig tartott, s alatta a török császár maga is Ibrahim pasával és királyunk követségével (?) a szőlőhegyen volt, látni akarván, miként düledeznek a falak, törnek be azokon át emberei és bánnak el a keresztényekkel. Azonban Isten megoltalmazta a kőszegieket. A törökök még egyszer csomagokba kötött rőzsével akarták a sánczárkokat betemetni, de mitsem végezhettek, mert erős tüzelésnek voltak kitéve. Ezenkívül a törökök tevéken, lovak és szekerek segítségével fahasábokat hordoztak össze a sánczárkokba, s a fal magasságát túlhaladó három halomba rakták. Hanem a kőszegiek éjjel lyukakat törtek a falakon, s ezeken át kénnel, szurokkal és faggyúval töltött hordókat löktek a farakások közé; a hordókat azután meggyújtották és a falakon át tüzes kévéket és szalmát dobtak ki, hogy a fa tüzet fogjon és gyorsan elégjen. Midőn a törökök ezt látták, nagyon megijedtek és a fahalmok segítségével sem tudtak végezni. Hanem elcsüggedtek, és végre augusztus 27. napján délután erős rohamot és 28. napján kora reggel a török császár legfelsőbb parancsára a legerősebb és leghatalmasabb rohamot intézték a város ellen, mely roham délutáni egy óráig eltartott, s mely alatt néhány török zászlókkal a falakra jutott; de a keresztények Isten erejével négy zászlót elvettek tőlük, őket magukat pedig a falakról lelökdösték, megverték és leszúrták. Mikor a török a keresztényeket ilyen félelmet nem ismerő, erős szívűeknek találta, nagyon elcsüggedt, s miután egész hadával 25 napon át feküdt Kőszeg előtt, állat és ember éhezett és aggságoskodott, nem is akart tovább maradni, hanem mielőtt még először csak serege színe-javát vinné, hódolatot fogadott el és békét kötött, azután még két napon át egész a harmadikig békében elvonult. Ami fölött a kőszegiek az Isten kegyelméből a legfelsőbbel örvendeztek és Istennek dicséretet és hálát mondottak.” – „A hagyomány szerint az utolsó seregrész 11 órakor hagyta el a környéket, ennek emlékére szólalnak meg a város harangjai 1777-től máig ebben az időpontban.”


      VASÚT

      Vas megyében legelőször 1865. szeptember elsején lehetett vonattal utazni, s 1898-ban már ezt írták: „Ama körülmény, hogy Szombathely pályaudvarából hét irányban indulnak ki vonatok, illusztrálja azt a nagy fejlődést, melyet Vasvármegyében a vasúti közlekedésügy felmutatni képes. Ezek a vasútvonalak a következők: Vasutak a megye területén. A cs. kir. szab. déli vasúttársaság bécs–sopron–szombathely–nagy-kanizsa–prágerhof–trieszti fővonala, mely már 1849 előtt építés alatt állott, de amíg a bécs–soproni vonal már 1847. augusztus 1-én a közforgalomnak átadatott, addig a sopron–szombathely–nagy-kanizsai vonal építése csak 1865-ben volt befejezhető s ugyanez év szeptember 1-én meg is nyittatott. E vonalba Szombathely akkor még csak mint lényegtelen, kis közbeeső állomás volt beiktatva, s csekély személyzettel, csekély forgalommal bírt. Így 1866. évben a forgalom a következő volt: feladás 5893 utas, 606 drb. málha, 256 drb. gyorsárú, 28,723 drb. teherárú, 3000 drb. élő állat; leadás: 6086 utas, 701 drb. gyorsárú, 61,030 drb. teherárú, 2130 drb. élő állat. A 60-as évek végén a magyar nyugoti vasút győr-gráczi vonalának építése alkalmából a déli és nyugoti vasutak igazgatóságai közt létrejött egyezség alapján, a déli vasút kötelezte magát a szolgálat ellátására, minek folytán szükségessé vált a pályaudvar tetemes megnagyobbítása, úgy, hogy midőn e vasútvonal 1871. október 1-én (Győr és Szombathely közt) megnyílt, Szombathelyt már mint csatlakozási forgalomra berendezett nagy állomást találjuk. A nyugoti vasút szombathely–gyanafalvai része csak 1872. szeptember 1-én nyílt meg.
1883. augusztus 15-én megnyittatott a déli vasút üzemében lévő szombathely–kőszegi vonal; 1988. deczember 17-én a szombathely–pinkafői vasút. 1891. november 9-én nyílt meg a szombathely–pozsonyi vonal, mely főleg stratégiai szempontból bír fontossággal. 1894. deczember 10-én végre átadott a közforgalomnak a szombathely–rumi vonal s ez egyelőre befejezi Vasmegye vasúti hálózatának rohamos fejlődését. Ez utóbbi vonalak a magy. kir. államvasutak kezelése alatt állanak. Tervbe van még véve a körmend–német-ujvári vonal, mely már engedélyezve van; a kis-czell–fertő-szent-miklósi, mely már épül; a kőszeg–aspangi nyomjelzése megtörtént, úgyszintén a kis-czell–marczaltóinek is. Előmunkálati engedély van még a rum–türjei, a rum–sárvár–sopron-lövői, az alsó-lendva–radkersburgi, a német-szt.-mihály-tarcsai vonalakra és tervbe van véve a szombathely-pinka–mindszenti és a gyanafalva–muraszombati vonal.” Az 1883-ban megnyitott szombathely–kőszegi vonal egyébként a Dunántúl legelső helyiérdekű vasútja volt.



A LEGELSŐ ZALA MEGYEI LEGEK KÖNYVE

BAJVÍVÓ (Thury György)

      A leghíresebb magyar bajvívó, akit a világ egyik legeredményesebb bajvívójának is neveznek, Thury György végvári vitéz, várkapitány, a „magyar el Cid, Bars vármegye főispánja volt. Kortársai szerint több mint hatszáz győztes párviadalt vívott, a törökök ezért »dunántúli oroszlánnak« nevezték. Istvánffy Miklós 16. századi humanista történetíró szerint például egy hatalmas termetű török, aki Mezopotámiában, Indiában, Perzsiában, Egyiptomban sem akadt legyőzőre, csak azért jött Magyarországra, hogy vele megvívhasson.” – „Hont vármegyéből, Középtúrról származó nemesi család sarja, ősei már az Árpád-korban jeles vitézek voltak. Nagyapja, Thury Miklós Hunyadi Mátyás seregében szolgált, és apja, Gábor is kitűnő vitéz volt. Az 1540-es években huszárfőlegény lett a sági várban. Részt vett az 1552. augusztus 10–11-ei palásti csatában, ahol jelentős része volt az olasz csapatok megmentésében. 1556-ban a lévai vár kapitányává nevezték ki, 1558-ban Bars vármegye főispánja, majd Várpalota kapitánya lett. Neve itt vált rettegetté a törökök körében. Kiváló bajvívó volt, sorra hívta ki a törökök legjobbjait. A pénztelenségen állandó portyákkal próbált segíteni, így akadályozta meg azt, hogy katonái a zsoldhátralék miatt elszökjenek tőle. 1563-ban jelen volt II. Miksa királlyá koronázásán, és az ünnepségeken vívott lovagi párbajoknak ő volt a hőse. Az állandósuló pénzhiány miatt végül 1565-ben beadta lemondását, ám az uralkodó még egy ideig maradásra bírta. 1566 júniusában 500 katonájával mindaddig tartotta Palota várát Arszlán budai pasa 7-8000 fős seregével szemben, míg a felmentő sereg Salm gróf győri várkapitány vezetésével meg nem érkezett. Salm gróf Thury segítségével visszafoglalta Veszprémet és Tatát. Ezt követően végérvényesen lemondott a várkapitányi tisztségről és helyét unokaöccse, Thury Márton foglalta el. Szigetvár elestét követően felértékelődött Kanizsa várának jelentősége, ahova német katonákat szállásoltak Tahy Ferenc vezetésével. Tahy azonban nem tudott rendet tartani körükben, a katonák a környék lakosságát fosztogatták, a vár állaga vészesen leromlott. Hosszú alkudozásokat követően végül Thury Györgyöt nevezték ki a kanizsai vár kapitányává 1567-ben, aki egyúttal a dunántúli főkapitány helyettese is lett. Kanizsára érkeztekor a várat csaknem teljesen üresen találta ezért első jelentésében lőszert és élelmet kért, majd a vár megerősítését sürgette. Mivel kérelmei süket fülekre találtak, 1569-ben felmentését kérte a királytól, aki ehhez nem járult hozzá. A következő években portyákból tartotta fent magát a kanizsai helyőrség.” (…) „Ali szigetvári bég aztán ravasz cselt eszelt ki a kapitány félreállítására: tervébe a pécsi, koppányi és fehérvári bégeket is bevonta, akik 1571 tavaszán együttes erővel Kanizsa alá vonultak, és pusztítani kezdték a környékbeli falvakat. Thury György természetesen azonnal a portyázók ellen vonult, akik  persze éppen erre vártak, és könnyűszerrel maguk után csalták a gyanútlan magyarokat. 1571. április 2-án, Orosztony közelében aztán Ali bég »lest vetett« a kanizsai kapitány maroknyi seregére, és többszörös túlerejével kelepcébe zárta neves ellenfelét. Thury vitézül küzdött ugyan, de nem tudott kitörni a törökök gyűrűjéből, akik kezdetben megpróbálták élve foglyul ejteni a rettegett harcost. A kapitány persze mindenáron el akarta kerülni ezt a szégyent, ezért a szemtanúk szerint egy idő után már sisak nélkül harcolt, hogy könnyebben végezhessenek vele. Thury György végül életét vesztette…”


      CSODÁK

      „Az ókori világ hét csodája alatt az ókor hét legismertebb építményét értjük. A hét csodát először a szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában. A műben a legimpozánsabb és a legpompásabb építmények szerepelnek, amelyek a következők: a gízai piramisok, Szemiramisz függőkertje, az epheszoszi Artemisz-templom, Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobra, a halikarnasszoszi mauzóleum, a rodoszi kolosszus és a pharoszi világítótorony. A felsoroltakból mára már csak a gízai nagy piramis létezik. Az összes többi építményt elpusztították a földrengések, a háborúk, vagy tönkretette az idő vasfoga. Antipatrosz eredeti listája az idők folyamán átalakult, és több ókori világcsoda is fel- vagy lekerült a világ csodáinak listájára, illetve listájáról. Ezek a Memnón-kolosszusok, Salamon temploma, Noé bárkája és az isztambuli Hagia Szophia. Az eredeti listán szereplő egyik csodát, Babilon falait Tours-i Szent Gergely ókeresztény író a 6. században kitörölte, és Bábel tornyát szerette volna a helyére írni, de ez nem történt meg, hiszen a torony létezése nem bizonyítható.” – Napjainkra már elkészült a turista látványcsodák, a természeti csodák, a víz alatti csodák és a modern idők listája is, valamint egy alternatív lista, de ami számunkra a legérdekesebb: egy szavazás eredményeként 2010-ben eldöntötték, hogy melyek a Zala megyei csodák. Eszerint: Zala megye 7, ember alkotta csodája: 1. Becsehely-Pola műemlék templom, 2. Egervári várkastély, 3. Festetics-kastély, Keszthely, 4. Szent Anna körtemplom, Kallósd, 5. Göcseji Falumúzeum, Zalaegerszeg, 6. Nemesnépi fazsindelyes, szoknyás harangláb, 7. a zalaszántói sztúpa. Az ember alkotta csodákon kívül 2010 óta nyilvántartják Zala megye 7 megszavazott természeti csodáját is: 1. Bödei energiadomb, 2. Keszthelyi-öböl, 3. Cserszegtomaji kútbarlang, 4. Hévízi gyógytó, 5. Kovácsi-hegy bazaltfolyosója, 6. Kis-Balaton, 7. Zalaegerszegi Azáleás-völgy.


      DEÁK FERENC-SZIGET

      A Zala megyében született Deák Ferenc nevét számos itteni intézmény viseli, így Zalaegerszegen a megyei könyvtár is, de országszerte számos iskolát, könyvtárat, „több településen utcát, teret neveztek el róla. Talán a legnevezetesebb ezek közül Budapest egyik központi főtere, a Deák Ferenc tér, és az M0-s autóút déli Duna-hídjának, a Deák Ferenc hídnak is ő a névadója. A Széchenyi István Egyetemen ő a névadója a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karnak. A jelenleg is forgalomban lévő magyar forint bankjegyek közül arcképe a legnagyobb címletű, 20 000 forintoson szerepel és az 1994-es kétszáz forintos hátlapján is az ő arcképe szerepel. Korábban a pengő pénzrendszerben kiadott 1926-os és 1929-es tízpengős bankjegyen is szerepelt.” – A haza bölcsének emlékét őrző legtávolabbi földrajzi hely pedig a Deák Ferenc-sziget, amely a Jeges-tengeren van és a Ferenc József-föld része. „A Monarchia 1872–74-es északi expedícióján felfedezett Ferenc József-földet (…) véletlenül és akarata ellenére fedezte fel az »Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció«. Eredetileg a legendás északkeleti átjárót akarták meghódítani, de mint utólag maguk is belátták: lehetetlenre vállalkoztak. (…) Miután Tegetthoff nevű hajójuk a jég fogságába esett, a jégmezőn próbáltak jegesmedvére és fókára vadászva túlélni, miközben a jég lassan észak felé vitte őket úgy, hogy ebbe nem volt semmi beleszólásuk. Hiába remélték, hogy a tavaszi olvadás kiszabadítja őket, a jeget dinamittal sem tudták felrobbantani. Másfél év telt el, mire az addig ismeretlen, Európa környékén felfedezésre utolsónak megmaradt szigetek partjaihoz sodródtak. Bár a Verne-hősöknek beillő felfedezők nem ide akartak jutni, saját és a Monarchia nagyobb dicsőségére kihasználták az alkalmat: a »delejes zavargásoknak« nevezett sarki fénnyel kapcsolatban végeztek »légtüneménytani« vizsgálatokat, és meghódították a természetesen gyorsan az uralkodóról elnevezett szigeteket. (…) A szigetek, szirtek és szorosok javát a Monarchiára utalva keresztelték el. Ma is vannak itt magyar vonatkozású nevek a térképen: egy nagyobb szigetcsoport az expedíció egyik szponzora után Zichy-föld lett, de került ide Deák Ferenc-sziget, Hungária-öböl, Vámbéry-szigetcsoport és Budapest-fok is.”


      DÖDÖLLE

      A legtöbb dödöllét – egyszerre 2331 adagot – 2006-ban Nagykanizsán, „a dödölle fővárosában” készítették, ahol évente megtartják a város legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvényét, a kanizsai bor- és dödöllefesztivált. Ennek célja: A dödölle és más tájjellegű, illetve bográcsban készített ételek népszerűsítése, Nagykanizsa város idegenforgalmi vonzerejének növelése különféle gasztronómiai, kulturális és más érdekes események által. – „A dödölle a magyar konyha egyik tájjellegű, laktatónak tartott étele. Régen a szegények eledeleként tartották számon, mert mindennapos volt a fogyasztása. Magyarország egész területén ismeretes a dödölle, csak épp máshogy nevezik, vagy kissé másképp készítik el. A dödölle krumpliból, búzalisztből gyúrt masszából készült. A gombócokat zsírban pirított hagymával és tejfölözve tálalják. Elnevezései: A palócoknál és Mátra alján ganca néven ismert. Zalában sok helyen a dödölle mellett krumpligánicának is hívják, mert régebben kukoricából készítették. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében cinke a neve. Baranya és Somogy megyében egyszerűen csak gánicának nevezik. A dödölléről gyermekdal is szól: »Éliás, Tóbiás, egy tál dödölle, / Ettél belőle. / Kertbe mentek a tyúkok, / Mind megették a magot.«.” A kanizsai dödölle receptje a Zala Megyei Értéktárban szereplő leírás alapján: „HOZZÁVALÓK: 80 dkg lisztes kiskanizsai »sáska«, burgonya, só, 20 dkg liszt, 6 dkg sertészsír, 2 nagyobb fej kiskanizsai »sáska« vöröshagyma,12 dkg sertéstepertő, 0,5 liter tejföl. A meghámozott, mosott burgonyát négyfelé vágjuk, egy nagyobb fazékban annyi vízzel tesszük fel főni, ami éppen ellepi, sóval ízesítjük, és fedő alatt elkezdjük főzni. Egy kisebb serpenyőben felolvasztjuk a zsírt, beletesszük a megtisztított, finomra vágott vöröshagymát, majd alacsony hőfokon aranysárgára pirítjuk. A megfőtt burgonyát összetörjük a saját levében. Alacsony hőfokon belekeverjük a lisztet, és folyamatosan kevergetve kiforraljuk a masszát. A masszát kiszaggatjuk és serpenyőben megpirítjuk. Ha ezzel elkészültünk, egy laposabb tálba átöntjük. Tálaláskor a dödölle tetejét meglocsoljuk az aranysárgára pirított hagymás zsírral, és végül erre szórjuk az apróra vagdalt tepertőt vagy a tejfölt.”


      GEORGIKON

      Európa legrégebbi rendszeres mezőgazdasági felsőoktatási intézménye Keszthelyen létesült: „A keszthelyi Georgikon Mezőgazdaság-tudományi Kar jogelődeit tekintve Európa legrégebbi rendszeres mezőgazdasági felsőoktatási intézménye. 1797. július 1-jén kezdte meg működését, nevét a csehországi Bulla Károly professzor javaslatára az intézményt alapító Festetics György gróf nevéről, illetve Vergilius tankölteményeiről nevezték el. Alapításának célját Richard Bright brit utazó úgy fogalmazta meg, hogy az intézmény a mezőgazdaság ismereteinek átadásával szakképzett gazdatiszteket, a Festetics-birtokok számára gyakorlati ismeretekkel rendelkező béreseket bocsát útjukra, az ország mezőgazdaságának javítása érdekében a földműveléssel foglalkozók részére képzési lehetőséget nyújt. Bár az intézmény főleg a gróf tisztjeinek a képzésére alakult, nyilvánosságát jelzi, hogy bárki fizetés vagy tandíj nélkül hallgathatta a kívánt órákat, a választott tárgyakból vizsgázhatott. Az alapító ösztöndíjak adományozásával azokat a hallgatókat is támogatta, akik nem az ő birtokán akartak elhelyezkedni, vagy csak tanulás céljából érkeztek Keszthelyre. A tanári karban a kibontakozó hazai agrár-szakoktatás kiemelkedő alakjai találhatók: Pethe Ferenc, Nagyváthy János, Rumy Károly György stb. Az iskola hivatalosan a latin és a német nyelvet használta, mivel nem minden oktató tudott magyarul ill. voltak külföldi diákok is. A magyar nyelv 1846-ban vált egyeduralkodóvá mind az oktatásban, mind az ügyiratok kezelésében. A Georgikon épülete a hasonló nevű utcában állott egykoron. A gyakorlati oktatást szolgáló tangazdaság is már az alapítás évében létrejött, hiszen a szakoktatási intézményhez a kezdetektől majorság is tartozott. Az eredeti épületek már nincsenek meg, a másodikként felépült épületegyüttes egy részében jött létre 1972-ben a Georgikon Majormúzeum az intézmény fennállásának 175. évfordulója tiszteletére. Az 1797. évi alapítás után, mintegy fél évszázados működést követően, az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc, s a leveretést követő önkényuralmi időszak megszakította a Georgikon működését. Bár Festetics Tasziló gróf 1864-ben tanulmányi célokra már földet adott bérbe tangazdaságként az intézetnek, az iskola igazi ujjá születése a kiegyezéshez közeledő politikai-társadalmi időszakban, 1865-ben történt meg, Országos Gazdászati és Erdőszeti Felsőbb Tanintézet néven. Az intézmény működését a következő évtől Országos Gazdászati Tanintézet, majd 1869-től Magyar Királyi Felsőbb Gazdászati Tanintézet néven folytatta. 1865-ben felépült a major is, mely megfelelt a kor gazdasági kívánalmainak.”


      HELIKON-KÖNYVTÁR

      A keszthelyi Helikon kastélymúzeum – Festetics-kastély legértékesebb része a Helikon-könyvtár, Magyarország egyetlen épségben megmaradt főúri könyvtára. „Két évszázadon át gyűjtötték a Festeticsek. Több mint 500 év tudása és művészete tárul a szemünk elé a tölgyfapolcokon. Nemcsak a magyar nyelvterület nyomtatványai, hanem Európa összes jelentős nyomdájának kulturális kincsei vannak itt egyedülálló egységben jelen. [A legrégebbi kötet Thuróczy János műve, a Chronica Hungarorum 1488-ból.] A Festetics család az 1740-es évek második felében települt Keszthelyre. Festetics Kristóf épülő kastélyában már helyet kapott a könyvesház is. 1782-től a hitbizomány ura gróf Festetics György, a magyar felvilágosodás egyik legkiemelkedőbb egyénisége, aki könyvtárának egész épületszárnyat építtetett. Tervét Rantz János György uradalmi építész készítette. A díszes könyvtárterem berendezése Kerbl János keszthelyi asztalos munkája. A szlavóniai tölgyből készült klasszicista stílusú könyvállványok és a galéria a kor legszebb magyar műipari alkotásai közé tartoznak. Festetics György a néhány ezer kötetes könyvtárat a lassan kibontakozó magyar irodalom és tudomány közreadott művei mellett a felvilágosodás korának filozófiai irodalmával, a legújabb gazdasági szakmunkákkal, továbbá jelentős hírlap- és folyóiratanyaggal gyarapította. Ezzel a könyvtár tevékenységi körét a tudományos szakkönyvtár feladatával bővítette. Az ő idejében a könyvállomány megötszöröződött. Könyvtárát az elsők között nyitotta meg a nyilvánosság: a Georgikon tanárai, hallgatói előtt. Szabályozta a könyvtár használatát és a kezelés rendjét. A felbecsülhetetlen értékű könyveket művészien díszített bőrbe köttette. A család mindig alkalmazott könyvtárost, gondoskodott a könyvtár fenntartásáról, gyarapításáról. 1948-ban a könyvtárat a kastéllyal együtt állami tulajdonba vették, a kezelői feladatokat az Országos Széchenyi Könyvtárra bízták. A II. világháború előtt az állományban 4 kódex és 40 ősnyomtatvány volt. Az 1950-es évek elején ezeket a legértékesebb kéziratokkal és régi magyar nyomtatványokkal együtt a biztonságosabb védelem érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárban helyezték el. A könyvtár állományából került a Széchenyi Könyvtár kezelésébe a Festetics- és a Keszthelyi kódex. A könyvtár 1974-től az akkor megalakult Helikon Kastélymúzeum szerves része lett. Muzeális jellegének megfelelően megtartotta a Festetics Györgytől származó szakbeosztást és a latin nyelvű jelzeteket, ami a polcok felett elhelyezett táblákon is olvasható: Historia, Musica, Genealogia et Heraldica. stb. A könyvállomány a folyamatosan gyarapodó különgyűjteményekkel együtt ma meghaladja a 86 000 könyvtári egységet. A csatlakozó kabinetkönyvtárban a gazdaság és a sport irodalma nyert elhelyezést 1938-ban, herceg Festetics III. György idejében. Halmi Artúr által 1936-ban festett képe a kandalló felett függ. A könyvtár nem csak a turisták részére nyújt élményt, hanem a tudományos kutatás számára is biztosítja a feltételeket.”


      KARÁCSONYFA

      A legtöbb karácsonyfa Zala megyéből kerül a magyarországi otthonokba, az egyik legnagyobb fenyőfatermelő település pedig Surd, ahol „a falu lakosságának nagy része a karácsonyfák értékesítéséből él és az ország karácsonyfáinak mintegy 60 százalékát biztosítja”. – „A Magyar Díszkertészetek Szövetsége szerint ma Magyarországon 1500-2000 hektáron termelnek fenyőfákat. Egy karácsonykor nagyjából 2-2,5 millió fa kerül forgalomba, de ehhez nagyjából 30 millió fának kell lennie az országban összesen, csemetéktől a növendékeken át a kivágásra termettekig. Egy fa, amit megveszünk, nagyjából 6-10 évig nő, fajtától és attól függően, hogy mekkorára akarja növeszteni az ember. A luc gyorsabban nő, mint a többi fajta, ezért is olcsóbb valamennyivel. A csemetéket először faiskolákban nevelik, majd pár év múlva ültetik ki a földekre, ahonnan majd végül kivágják őket. Addig viszont elég sok vele a macera, ahhoz ugyanis, hogy szép legyen a fa, metszegetni, alakítgatni kell, rendszeresen ki kell kapálni-kaszálni körülötte a füvet, műtrágyázni és vegyszerezni, nehogy megtámadja valami kártevő, és néha locsolni is, különösen ha olyan meleg és száraz a nyár... Mindezt persze leginkább csak gyalog és kézzel lehet csinálni, a gépesítés egyrészt nagyon drága lenne, másrészt egy alapvetően az esztétikájáért nevelt növény közé nem is szívesen menne be az ember traktorral. Az emberi munkát viszont a fenyőtermesztők nem nagyon számolják el, sok közöttük a családi vállalkozó, őstermelő, aki a családjával a fenyőket metszegetve és kapálva »piheni ki« a polgári foglalkozását a hétvégén. Egy egyhektáros telken elfér úgy 9000 fa, ebből 250-300 darabot lehet eladni évente, amit rögtön vissza is pótolnak csemetékkel. Persze vannak olyan termelők, akik 25-30 hektáron több százezer fát termesztenek. Az egyik termelő szerint, akivel beszéltünk, kicsiben, 1000 fa alatt viszont nem nagyon éri meg belevágni. A magyar karácsonyfa-termesztés igazi hazája Zala, kisebb részt pedig Vas megye, ha Budapesttől nyugatabbra lakik, akkor nagy eséllyel a fa, amit megkap az utcán, innen van. Surd, Zebegény és Gyékényes környékén sokan már rég kivágták a szőlőt a domboldalon és fenyőt ültettek a helyére. Persze az ország keleti felén is vannak fenyősök, de messze nem annyi, mint Zalában.” – A külhoni legelső feljegyzés a karácsonyfáról egyébként Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból a XV. század végén. Bécsben a legelső karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla. A legelső „magyar” karácsonyfa 1824-ben történt állítása Brunszvik Teréznek, a legelső magyarországi óvodák megalapítójának a nevéhez fűződik, s a magyar szépirodalomban Jókai Mór említi legelőször – 1854-ben – a karácsonyfát, „A koldusgyermek” című, karácsonyi témájú elbeszélésében.


      KÓCSAGŐR

      Kis-balatoni kócsagőr volt a legelső magyarországi természetvédelmi őr. E munkakör létrejöttének története: „Hazánk természetvédelmi őrszolgálatának bölcsője a Kis-Balaton. Azonban, ahhoz, hogy a napjainkban is működő őrszolgálat kialakulhasson, hosszú volt az út. Herman Ottó az 1891. évi budapesti Nemzetközi Ornitológiai Kongresszus résztvevőit a Kis-Balatonra vitte, hogy bemutassa Magyarország legnagyobb kócsagtelepeit. Majd az 1893-ban alapított Magyar Királyi Madártani Intézet és annak igazgatója, Vönöczky Schenk Jakab szervezett kitartó, eredményes mentőakciót és gyűjtést a kis-balatoni kócsag- és gémtelepek megmentése érdekében. Schenk Jakab egy 1918-ban megjelent dolgozatában arra hívta fel a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy a nagykócsag a kipusztulás szélére jutott, egyedül a kis-balatoni fészkelő telepe nyújt némi esélyt megmentésre. Német nyelvű publikációi hatására először külföldről, Hollandiából érkezett anyagi segítség kifejezetten a Kis-Balaton kócsagtelepének megóvására, majd az angol és hazai ornitológusok és további adakozók segítségével fogadták fel hazánk [leg]első fizetett, függetlenített természetvédelmi őrét, id. Gulyás József kócsagőrt a Kis-Balatonra. Ő – vörsi halászgazda lévén – igen jól ismerte területét. Őrzési munkájának és a sikeres mentőakciónak köszönhetjük, hogy a Kis-Balatonon nem pusztultak ki a magyar természetvédelem címermadarai. A támogatásokból, melyekhez a hazai propaganda hatására aztán magyar adományok – többek között a kormányzóé, Horthy Miklósé is – érkeztek, 1922-től 20 éven keresztül alkalmaztak állandó kócsagőrt a Kis-Balatonon. Munkájának megkezdésétől számítjuk a hazai gyakorlati természetvédelem kezdetét. Azonban a védelem nem csak a kócsagőr őrzési feladatát jelentette, hanem a fészkelőtelep közelében figyelmeztető táblákat is elhelyeztek, sőt az esetleges tojásgyűjtők, pusztítók ellen a csendőrséget is mozgósítottak.” – „Maga Gulyás József így vélekedett a munkájáról: »Hát bizony Vörsön, a faluban csúfolnak is érte. Nem tudják ésszel fölfogni miért kell a kócsagra vigyázni, mikor az se nem liba, se nem csirke, se nem ennivaló jószág. (...) Kevesebb szép lesz az életben, ha kipusztulnak ezek a madarak.«” – („A nagykócsagok nászruhájának vállán finoman foszlott, a farkon is túlérő dísztollak vannak. A századfordulón divatba jött a kócsagtoll – estélyi ruhák, kalapok díszítésére –, ezért a kócsagokat kíméletlenül vadászták.”


      KÖVES-TETŐ ÉS KANDIKÓ

      Zala megye legmagasabb pontja a Köves-tetőn van. A Keszthelyi-hegységben, amely „a Bakony délnyugati, majdnem szabályos négyszög alakú, dolomitból és mészkőből felépülő tájegysége. Rögökre töredezett tönkfelszíne általában nem haladja meg a 300 méteres magasságot, 400 méter fölé csak néhány csúcs emelkedik: a Köves tető (445 m), a Meleghegy (425 m), a Láz tető (428).” A Kandikó viszont 302 méteres tengerszint feletti magasságával a Göcsej legmagasabb, valamint a Zalai-dombság és egyben Zala megye egyik legmagasabb pontja. A domb Csonkahegyhát község közigazgatási területén belül található, a tetején a Geodéziai és Térképészeti Vállalat által épített egyszerű geodéziai mérőtoronnyal. „A Kandikó mondáját a 19. században jegyezték le. Eszerint a népvándorlás idejében a zalai vidék réme Kandikó vezér volt, fosztogatott, pusztított és Csatár magyar vitéz feleségére pályázott, ezért vadászatra hívta. Csatár el is fogadta a meghívást, ám a megbeszélt helyen Kandikó katonái várták, és a mélybe dobták. Hogy meggyőződjön Csatár haláláról, Kandikó a hegy szélére lépett, ami ekkor füstöt és tüzet hányt, magával ragadta őt magát is a mélybe. Ezért, ha tiszta a Kandikó, az jó időt, derült égboltot ígér, ha viszont gőzölög, akkor rossz időt jósol.”


      KRÁTER A MARSON: BAK

      A legmesszebbre „eljutott” Zala megyei településnév: Bak. A zalai község nevét 1988 óta ugyanis egy marsi kráter is viseli. A vörös bolygón egyébként összesen öt olyan kráter található, amelyek magyarországi településekről kapták a nevüket. Ezek a következők: Bak-kráter (3,13 km átmérőjű), a Heves megyei Eger-kráter (12,25 km), a somogyi Igal-kráter (8,83 km), a Bács-Kiskun megyei Kalocsa-kráter (34,15 km) és a tolnai Paks-kráter (6,9 km).


      LEVÉLTÁR (Bánk bán „felmentése”)

      A Zala Megyei Levéltár rendkívül értékes anyagában számos olyan is van, amelyet felsőfokú jelzővel illethetünk. Például „itt van – 1555-ből a mai Magyarországot illetően – a legrégibb közgyűlési jegyzőkönyv. Oklevelei közül a legkorábbi 1240-ben kelt, s a magyar kultúrtörténet számára rendkívül érdekes adatot hordoz. A IV. Béla korából származó oklevéllel azt lehet bizonyítani, hogy – Katona József nemzeti drámájával ellentétben – nem Bánk bán volt Gertrudis királynő gyilkosa, sőt Melinda sem történelmi személy.”


      „OLAJRA LÉP” ÉS A TÖBBIEK

      Mivel az olajbányászat hatalmas változásokat hozott Zala megye életében, arra gondoltunk: talán nem a legfeleslegesebb dolog utánanézni annak, hogy az „olaj” szó vajon szerepel-e szólásainkban, közmondásainkban. Nos, a feleslegesség fokát ki-ki eldöntheti önmaga, annyi azonban bizonyos, hogy O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások című gyűjteményében, amely a legtöbb, mintegy 20.000 szólást és közmondást tartalmazza, 6 „olajos” példamondatot találtunk. Ezek közül a legismertebb és a legtöbbször használt az „Olajra lép”, vagyis „megszökik, meglóg”. Hasonlóan gyakran használt ez is: „Olajat önt a tűzre”, azaz „szít, fokoz valamilyen szenvedélyt”, illetve „még csak jobban elmérgesíti a helyzetet”. A további szólások, közmondások régiesek, kevésbé ismertek. Ezek a következők: „Olaj és víz” = (olyan személyekről, dolgokról, akik, amelyek lényegükben különböznek egymástól és ezért nem férhetnek meg egymással). „Olyan, mint az olaj” = tiszta, szép színű és finom (bor). „Ki olajjal bánik, hamar piszkosodik” = amivel tartósan foglalatoskodik valaki, az nyomot hagy az egyéniségén is. „Nem mindenkor lesz olaj a mécsben” = minden készlet elfogy egyszer, arra is számítani kell, hogy jöhetnek szűkösebb idők is.


      PUSKÁS-SZOBOR

      Az Aranycsapat leglegendásabb labdarúgója volt Puskás Ferenc (1927–2006). Emlékét az országban és határainkon túl is ma már számos sportlétesítmény és köztéri alkotás is őrzi, de kevésbé köztudott, hogy hazánkban a legelső Puskás-szobrot Zalaszabarban állították. Egy Zalában túrázó kerékpáros leírásából idézünk: „Az első igazi település a hatszáz lakosú Zalaszabar. Normál falu rendes vegyesbolttal, kocsmával – bocsánat, falatozóval. Ami nekünk igazán különlegessé tette, az a Puskás-szobor a falu közepén. »A sport megtanít becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.« – üzeni a legismertebb magyar bronzból készült mellszobrának talapzatán lévő szöveg (Hemingway tollából). Amikor odaértünk, épp egy helyi arc lépett ki szódával kezében a szomszédos falatozóból. Megkérdeztem, mi köze van a faluhoz Puskásnak. Pillanatnyi elbizonytalanodás után kivágta magát, az avatáson mintha azt mondták volna, hogy itt született – mondta. Utólag tudom, hogy „Öcsinek” semmi köze nem volt korábban a faluhoz, csak itt gondolták úgy [leg]elsőként az országban, hogy szobrot kellene állítani az Aranycsapat kapitányának, teret kellene elnevezni róla, és meg is csinálták. A tudósítások szerint a szobor 2007-es leleplezésére eljött két egykori madridi csapattársa, José Emilio Santamaria és Ignacio Zoco Esparza, valamint az özvegye és az Aranycsapattól Buzánszky Jenő. Az MLSZ és az aktív focisták távolmaradtak. A Puskás tér másik felét egy fából faragott Szent István szobor, meg egy 56-os kopjafa vigyázza.”


      TENGERPARTI MEGYE

      A legnagyobb víztükör mellett százmillió évekkel ezelőtt feküdt a mai Zala megye, mivel területét tenger határolta. Ez akkor volt, amikor bolygónkon csak egyetlen szuperkontinens, a Pangea létezett, amely mintegy 180 millió évvel ezelőtt kezdett darabokra törni, s az ezt követő kontinensvándorlás során alakult ki Földünk felszíne. A nagyjából kifli alakú Pangea két begörbülő vége a Tethys-tengert fogta közre, s ennek a vize mosta a jelenlegi Zala megye partjait. Csak a XX. században bizonyosodott be, hogy „a földkéreg nem egy szilárd és homogén struktúra, hanem egy felaprózódott, mozgékony és instabil szerkezet. A földkéreg hét nagy lemezből és néhány kisebből áll, ezek mozgásban vannak és mozgásaik által időben változó fizikai tulajdonságúak (méret, elhelyezkedés, sűrűség, stb).” A 7 nagy egység, amely 6 kontinenst és 1 hatalmas óceánt hordoz: Antarktiszi-lemez; Csendes-óceáni-lemez; Dél-amerikai-lemez; Észak-amerikai-lemez; Afrikai-lemez; Eurázsiai-lemez (ez két összeforrt lemezből áll, az Európai-lemezből és Ázsiai-lemezből, amelyek szintén több ősmasszívumból álltak össze); Ausztrál–indiai-lemez. Ezek az ún. tektonikai lemezek „a folyadékszerűen viselkedő (viszkoelasztikus) asztenoszférán úsznak. Mozgásuk sebessége az évi néhány millimétertől (a köröm növekedési sebessége) a 15 centiméterig terjedhet (a haj növekedési sebessége)”. Mindezek alapján elmondható, hogy egy képzeletbeli időutazásnak köszönhetően a „Letenyei szabadstrand”, vagy a „csobbanjunk egyet Becsehelyen” kifejezés egy merőben friss értelmezést nyerne, miközben azt is elképzelhetjük, hogy a valamikori szuperkontinensen a mai Afrika Észak- és Dél-Amerikával, sőt Indiával is határos volt.


      VÁRMEGYE

      A mai Zala megye legkorábbi elődje Kolon vármegye volt. „A vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején a Balatonmagyaród és Kiskomárom között elterülő, ma már csak dűlőnévben megőrzött Kolon központtal, azaz Kolon vármegye néven, valószínűleg a Vérbulcsú nemzetség birtokaira alapozva. Innen a várispán a 11. század végén, valószínűleg Szent László korában áthelyezte székhelyét Zalavárra, ahol I. István már korábban bencés apátságot alapított, és királyi udvarház is lehetett.  Ekkor a megye Zalavárról kapta az új nevét, Zala vármegye lett. Zala vármegye akkor a mai megyénél jóval nagyobb volt. Hozzá tartozott a Balaton-felvidék legnagyobb része, egészen Felsőörsig, nyugaton Lendva és környéke, délen a Muraköz, sőt a megyének a Dráván túl is voltak területei. Zalavár a megyének az északkeleti és délnyugati sarkától csaknem egyenlő távolságra volt. A megyei szervezet eltartását úgynevezett fél-szabad helyzetű várnépek szolgálták, akik között, a parasztok mellett más szolgálatokat nyújtó faluközösségek is voltak. Nevüket, foglalkozásukat ma is őrzi a helynevek egy része: Lövő, Szántó, Tárnok, Zalaudvarnok, Esztergály, Igrice, (a csak dűlőnévként fennmaradt) Csöszi (kikiáltó), Kürtös (puszta), Csatár (pajzsgyártó), Vörrű (vasverő, kovács). A megye nyugati része századokon át határvidék volt. A szomszédos államoktól széles, túlnyomórészt lakatlan, nehezen járható sáv, a gyepűelve választotta el az ország területét. Ezen belül húzódott maga a gyepű, melyet őrtelepek őrizték, s a különösen veszélyes pontok, átjárók mellett erődítések, kapuk is voltak. A határ védelmét megkönnyítette a korabeli terepviszonyok, az erdőségek, mocsarak. A gyepű azonban fokozatosan nyugatra tolódott, így a megye határvédelmi szerepe fokozatosan megszűnt. I. László hódításai nyomán az országhatár a Muraköz nyugati részéhez került. Az őrök közösségei, falvai, azonban megmaradtak ezen a területen is. Kiváltságaik egy részét is megtartották. Egy 1334-ben kelt oklevél is említi a Kerka vidéki, hétkutasi, csesztregi őröket. Egyházi szempontból a megye az 1002-ben alapított veszprémi püspökséghez tartozott, majd déli részét az 1092-ben létrehozott zágrábihoz csatolták. A [leg]első zalai templomok fából készülhettek, de a 12. században már téglából is épült körtemplom. 1019-ben Zalaváron, 1055-ben Tihanyban alapított a király templomot, monostort. 1138 körül a Gutkeled nemzetség Csatáron, 1150-1160 körül a Kadar nemzetség Nagykapornakon alapított bencés apátságot. IV. Béla magyar király gyermekkori játszótársa, a Türje nembeli Dénes Türjén premontrei prépostságot létesített. A 13. századra az egyházi és a világi nagybirtokok egyre inkább a királyi nagybirtokok rovására fejlődtek, és ez általában a szolgálók helyzetének romlásával járt. Ebben a korban indult meg a köznemesség harca is jogaiért, ami az Aranybulla elfogadását eredményezte. A zalai nemesek nagy szerepet játszottak ebben a küzdelemben.”



A LEGELSŐ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LEGEK KÖNYVE

     ALAPÍTVÁNY (400 évre)

      A legkülönlegesebb alapítványt a millennium megünneplésekor Bujon hozták létre. A takarékpénztárba helyezett törzstőke alacsony volt ugyan, de kamatait 400 éven át (!) tőkésítve, hatalmas vagyont szántak a kései utódoknak. Idézünk a buji képviselőtestület 1896. május 10. napján tartott díszközgyűlésének jegyzőkönyvéből: „A község főbíró indítványára öt (5) Ft-os alapítványt tesz, hogy azt 400 év múlva a községnek akkor élő lakosai vegyék fel, fordítsák a község jótékony célú szükségletére. Díszgyűlés az indítványt örömmel fogadja s elhatározza, hogy erre nézve egy hagyományozó irat 6 példányban készíttessék s a hagyományozó irat következőképpen legyen megírva: Mi, alant írottak, Buj község jelenlegi elöljárói Magyarország ezeréves fennállásának emlékére tartott díszgyűlésen a községi képviselő-testületnek 6/896. számú jegyzőkönyvi határozatából kifolyólag az alább megnevezett alapítványt tesszük: 1. Gyümölcsözés végett 5 Ft, azaz öt o.e. forintot takarékpénztárba helyezünk, melynek pontos kezelését és gyümölcsöztetését a mai naptól számított 400, azaz négyszáz évig tehát a (2296) kettőezer-kettőszázkilencvenhatodik év alant írott napjáig a község minden egymást követő főbírájának kötelességévé teszünk. 2. Nevezett időn belől, ha kívánná vagy jónak látná az utónemzedék, ezen tőkésített összeget több pénzintézetben is kezelhetik. 3. Ezen alapítvány a kettőezer-kettőszázkilencvenhatodik évben kitűzött célját elérvén, a község akkori főbírája a községi képviselő-testület határozata szerint az elhelyezett pénzintézetből vagy intézetekből vegye ki, és ugyancsak a községi képviselő-testület határozata szerint fordítsa azt a község jótékony célú szükségletére. 4. Kívánjuk, hogy minden utánunk következő községi elöljárók eskületétökkel egyidejűleg ezen alapítvány pontos megőrzésére és gyümölcsöztetésére is felesküdjenek. 5. Ezen alapítólevél még öt példányban lemásolandó, az eredeti a község tűzmentes szekrényébe, négy darab a község négy egyházának ládájába, egy darab pedig a megyei levéltárba helyezendő el.”


      ALMA (Szobor)

      A legnagyobb alma Nyíregyházán látható: Tóth Sándor, nyíregyházi, Munkácsy-díjas szobrászművésznek egy 2 méter átmérőjű, több mint két méter magas, bronzból készült alkotását 2008-ban leplezték le. Akkor így írtak róla a „Bronzba foglalták Szabolcs aranyát” című híradásban: „Makónak a hagyma, Kalocsának a paprika, Nyíregyházának az alma – egy-egy város illetve térség becses jelképe, üzenve az utókornak, hogy ne feledje: az ott élő emberek hosszú-hosszú évtizedek óta mire is alapozták megélhetésüket. A Nyírség, no meg Szatmár, Bereg és persze a névadó Felső-Szabolcs gazdasági fejlődésében sokáig meghatározó volt az almatermesztés –, s bár csillogott már fényesebben is Szabolcs aranya, még mindig mi töltjük fel az ország almáskamráját. Jogosan kapott tehát szobrot hétfőn a megyeszékhelyen, a Jókai téren. (…) Az alma valóban kultikus gyümölcs az ország keleti szegletében: a múlt század fordulója táján kezdték el az első ültetvények telepítését, eleinte zárt kertekben, a házakat körülvevő portákon, és nagy becsben tartották a művelőik. Az ősszel leszedett almát gondosan válogatták, s a régi parasztházak vendégszobáiban tárolták szalmával körbevéve, s az ünnepek tájékán Budapestre vitték eladni. A termésért kapott pénzből pedig beszerezhették a családok számára szükséges dolgokat, de előfordult, hogy egyszerű cserekereskedelem alapja volt a szép alma.” – A valaha szedett legnagyobb valódi alma súlya: 1,4 kg.


      ARANYKINCS

     A megye legnagyobb és Közép-Európa egyik legjelentősebb, 1,3 kg súlyú      aranylelete 2002-ben Újfehértón került elő a földből: „Egy újfehértói férfi idén kertje rendbetételekor ásta elő a 260 darab középkori aranyérme egy részét. Ezek után a férfi bevitte a kincset a nyíregyházi múzeumba. A kertjében tovább vizsgálódó régészek lelték meg a többi pénzdarabot. Szakértői becslések szerint az aranypénzek jelenlegi értéke 100 millió forint lehet, a XVII. században 70 szarvasmarhát, vagy közel 70 hordó tokaji bort lehetett volna vásárolni az érméken – a régészek számításai szerint. A kincs értékének tíz százalékát, azaz tízmillió forintot kapott szerdán Görgey Gábor kulturális minisztertől a megtaláló. A tízmilliós jutalom minden idők legmagasabb állami elismerése, amelyet az országban régészeti lelet megtalálójának valaha is fizettek.
Az aranykincs igazi ritkaságokat is tartalmaz, a legkorábbi Luxemburgi Zsigmond korából való (1387–1437), a legkésőbbi 1684-re, I. Lipót uralkodására esik (1640–1705). Megtalálható a leletben II. Ulászló aranyveretű guldinere, Bethlen Gábor, III. Ferdinánd és II. Rákóczi György tízszeres aranyforintjai, János Kázmér lengyel király thorni 4 dukátosa. Emellett több ritkaságnak számító lengyel (IV. Ulászló korabeli) és svéd (X. Károly Gusztáv uralkodása alatt vert) érmét is találtak, a régészek szerint azonban a legértékesebb pénz az eddig csak a debreceni Déri Múzeum numizmatikai gyűjteményéből ismert 1622-es körmöcbányai dukát. Az éremegyüttes történészek szerint egy helybeli, vagy éppen menekülő nemes, polgár felhalmozott vagyona, vagy egy kereskedő hirtelenjében elrejtett kincse lehetett. Az első feltételezés mellett szól a leletben lévő tízszeres, négyszeres, dupla súlyú dukátok magas aránya miatt a felhalmozás lehetősége, valamint a lelet tág időhatára is. A másik hipotézist a lelet változatos összetétele, a lengyel, az erdélyi, a német, és a velencei kereskedővárosok pénzeinek előfordulása, valamint az évzáró dátum valószínűsíti.”


      ÁRVIZEK

      Az elmúlt másfél évszázadban számos nagy árvíz pusztított a Felső-Tisza-vidéken. Még felsorolni is hosszú azokat az éveket, amikor ezek bekövetkeztek: 1855, 1888, 1895, 1913, 1932, 1940–42, 1947–48, 1964, majd következett az 1970. évi májusi, amely több felsőfokú jelzővel is illethető, ezért részletesebben írunk róla: „Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz a folyó feljegyzett árvizei közül mind a tartósság, mind a tetőző értékek tekintetében az eddigi legnagyobbnak bizonyult. Az árvíz 125 napig tartott, számos védelmi szakaszon 103 napig III. fokú védekezéssel. Az egyidejűleg védett szakasz maximális hossza 2425 km volt. Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz során a legnagyobb védekező létszám 43 ezer fő volt. Összesen 69 település 95 ezer lakosát kellett kitelepíteni. Az árvízkár összesen 8 milliárd Ft-ot tett ki. Az árhullámok igen hevesek voltak. A Tisza határában Tiszabecsnél 2 óra alatt 106 centiméter volt az áradás maximuma. A Szamos áradása is szokatlanul heves volt, ugyanis 36 óra alatt 568 centiméterrel emelkedett a folyó vízszintje. Az áradások nemcsak hevesek voltak, hanem magasságaik is megdöntötték a rekordokat. A Tisza [leg]első árhulláma Tiszabecsnél több mint 1 méterrel múlta felül a korábbi maximumot. Tiszabecstől lefelé fokozatosan vesztett hevességéből. A folyó jobb parti töltésein több helyen csurgás, szivárgás volt megfigyelhető. Az ország legfontosabb vasúti létesítményénél, a záhonyi állomásnál homokzsákokkal sikerült megszüntetni a töltésátázást és a csurgást. A második, júniusi alacsonyabb árhullám elleni védekezés nagyobb erőfeszítést nem igenyelt.
Az Ukrajna és Magyarország határát jelölő Batár-patakon május 13-án érkezett árhullám meghaladt minden eddigit. A környező lakosság védelmére nyúlgátakat építettek, hogy a víz kitörését megakadályozzák. Uszkánál az árvízvédelmi fal kidőlése ellen védekeztek. A Szamos folyó árvize okozta az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz legnagyobb pusztítását. A május 12-ről 13-ra virradó éjjel hirtelen megáradt folyó már Szatmárnémeti felett átszakította a jobb, illetve a bal oldali gátat. A folyó vízállása Désnél (Románia) 317 cm-rel, Csengernél 159 cm-rel haladta meg a korábbi maximumot. A Szamos szatmárnémeti vízmércéjén 98 cm/óra nagyságú áradást észleltek. A rendkívüli áradás román területen 11, magyar oldalon 3 helyen szakította át a töltést. A víz a magyar területen több mint 40 ezer ha-t öntött el, több mint 5 ezer lakóház dőlt össze, 25 ezer embert telepítettek ki. A jobb parton a magyar határtól 6–8 kilométerre a gátak nem tudtak ellenállni a víz hatalmas nyomásának. Négy helyen átszakadtak. Az itt átömlő víz érkezett május 14-ről 15-re virradó éjjel a határhoz. A víz először Nagygécet, Csengersimát majd Komlódtótfalut öntötte el.” – „A kiömlő víz magyar területen 23 órakor érte el Nagygéc községet. A gátszakadások következményeként a Tisza-Szamosközben 350 km², a Szamos-Krasznaközben 87 km², összesen 437 km² került víz alá. Az ár elöntött 40 községet, elpusztított és helyrehozhatatlanul tönkretett 5200, megrongált 2000 épületet. A teljes kár a 2000. évi árakkal számítva megközelítette a 100 milliárd Ft-ot.”


      BOKORTANYÁK

      A legsajátosabb településszerkezet Nyíregyháza nyugati határában van, s a város 1753-as újratelepítése után építette ki a betelepült szlovák ajkú lakosság: „Mivel Nyíregyháza nagy kiterjedésű határának megművelése napi ki- és hazajárással nem volt megoldható, olyan településtípus alakult itt ki, amely Magyarország más részein nem jellemző. A bokortanyákról, vagy tanyabokrokról van szó, melyek az alföldi tanyarendszertől abban különböznek, hogy itt, a nyíregyházi határban 10–15 lakóépület és a hozzátartozó gazdasági egységek egy tömbben – kisebb települést alkotva – jöttek létre. Ezeket veszik körül a megművelendő szántóföldek. A várost a bokortanyák egész hálózata fogta s fogja maga körül. Számuk az 1827. évi összeírás szerint 54 volt, jelenleg [az ezredforduló táján] meghaladja a 60-at. Mivel a XIX század végéig erélyesen tiltották a tanyákon való állandó kintlakást, minden tirpák gazdának házat kellett fenntartania Nyíregyházán is. Itt volt templom és az iskola is, a tanyán csak a gazdálkodás időszakában tartózkodott a lakosság. Télen a gazdák beköltöztek városi házaikba. Kint csak az állatokra felügyelő cselédek vagy családtagok maradhattak.”


      CIFRA CSŰRÖK

      A legtöbb cifra csűr Vállajon van. (A település hajdanán messze földön híres és keresett kőművesei egyébként az egész Észak-Tiszántúl építkezésein ott hagyták kezük nyomát.) Vállaj népi építkezése, s ebből is a cifra csűrök sokasága igazi kuriózum. „Az udvarokat lezáró csarnokos keresztcsűrök a hagyományos szatmári állványos, faoszlopos épületek közé tartoznak, de udvar felé néző homlokzatuk, az oromfal téglából falazott, vakolt. Ez az építési mód a XX. század eleji hatalmas tűzvész után terjedt el a községben, amikor is a csűrök nagy részét a tűz felemésztette. E »tűzi fallal« védik az épületet és a benne tárolt takarmányt és eszközöket, de a hatalmas falfelület lehetőséget adott a díszítésre is: a nagyméretű csűrkapukat fűrészelt díszekkel látták el, sokszor ki is festették.”


      CSATA – EMLÉKOSZLOP

      A Rákóczi-szabadságharc legelső győztes csatája Tiszabecsnél zajlott le: A Rákóczi-szabadságharc legelső győzelmét 1703-ban a tiszabecsi Bajnok-dűlőn vívta ki Ocskay László brigadéros, majd itt kelt át seregével a Tiszán. (A tiszabecsi átkelés irodalmi feldolgozása Jókai Mór nevéhez fűződik, aki a Szeretve mind a vérpadig című regényében dolgozta fel a tiszabecsi átkelés és a kurucok győzelmével végződött kuruc–labanc ütközet eseményeit.) „A győzelem emlékére emelt emlékoszlop a református templom előtt áll.”


      HALESŐK

      A megyében a legkülönlegesebb „csapadék” Tarpán hullott 1934-ben és 1942-ben, amikor halak potyogtak az égből. Az utóbbiról ezt olvastuk egy korabeli újságban: „Az utolsó évtizedekben többször megtörtént, hogy az Északkeleti Kárpátok elővidékén »haleső« esett, apróbb-nagyobb halak hullottak a magasból. Ezen a területen tudniillik gyakran keletkeznek légtölcsérek, amelyek a kisebb tavacskák, pocsolyák vizét, a bennük élő állatokkal együtt a magasba ragadhatják, és messze elvihetik. Legpontosabb adataink a tarpai nagy halesőről vannak (1934. július 14.). Tarpa község közelében 5–6 cm-es halacskák nagy serege hullott a felhőkből alá, 800 méter hosszú és ismeretlen szélességű területen. Unger meghatározása szerint a halak a Leucaspius delineatus (kurta baing) példányai voltak.” Máshol így írnak erről: „– 1934. július 14-én Tarpán haleső hullott – adták hírül. Ki hinné, ha dr. Unger Ernő sietve le nem fényképezte volna. A halakat valahol felkapta egy széltölcsér, a zivatarfront tovaröpítette, s egy szemtanú beszámolója szerint elég sűrűn estek
a »kalapjára… és onnan ugrottak tovább a talajra«. A tarpaiak csak azt mondták: – Érdekes-érdekes, de inkább pénz esett volna.” – A halesőkről (sőt, egy békaesőről is) egy harmadik forrásunk így fogalmazott: „Tornádótölcsért hazánkban [leg]először Sőregi János régésznek sikerült lefényképeznie 1938-ban a Szamosháton. A képeket a debreceni Déri Múzeum archívuma őrzi. (…) Időnként tornádó közelségére utaló egyéb jelekről is beszámolnak a tudósítások. Ilyen például az, amikor forgószél által felkapott tárgyak potyogtak az égből. Nagykanizsa közelében 1939. július 9-én békaeső hullott: a szemtanúk mintegy 300 méter hosszú sávban láttak apró tüzesbékákat (vöröshasú unkákat) potyogni az égből. Tarpán 1934-ben és 1942-ben is megfigyeltek halesőt. Az apró halacskákat mindkét esetben a Tisza közeli öntésterületéről emelhette föl a forgószél tölcsére.”


      KASZÁRNYA

      A leghíresebb kaszárnya a Nyíregyházi Huszárlaktanya. Ismertsége leginkább a „Messze van a Nyíregyházi Kaszárnya” nótaszövegnek köszönhető, de ezzel a címmel Bondor Vilmos könyvet jelentett meg, a Nyíregyházi Városi Televízió pedig ugyanezt a címet adta az 1953-ig a városban állomásozott legendás 14. nyíregyházi huszárezred történetét bemutató dokumentumfilmjének. A leghíresebb laktanyáról: „Az 1890-es évek nagy városi építkezéseinek egyik jelentős fejezete volt a lovassági laktanya felépítése. A képviselő-testület már az 1880-as évek elejétől foglalkozott azzal a gondolattal, hogy saját erőből kaszárnyát épít, amelyet aztán majd bérbe ad a kincstárnak. Az elgondolás 1890 tavaszán vált valósággá, amikor Soukup Adolf kassai főmérnök tervei alapján megkezdődtek a munkálatok. A mintegy 30 holdas telepen 39 kisebb-nagyobb épületet emeltek, míg az ezred kórházát a Tokaji úton építették fel. 1891. november 1-jén a császári és királyi 14. huszárezred Lenk Albert parancsnok vezetésével az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legkorszerűbb, pavilonrendszerű lovassági laktanyáját vette birtokba. Egy rövid időszak kivételével ez a huszárezred volt az első világháború végéig a város háziezrede. Az első világháborút követően városunkban szervezték meg a magyar királyi 4. honvéd huszárezredet, amely 1930-ban Hadik András gróf nevét vette fel. E laktanyából 1944 nyarán vonultak ki utoljára a Hadik-huszárok. 1944. szeptember 6-án, a város bombázásakor a huszárlaktanyát is találatok érték. A háború után 1947-ig a debreceni méntelepet helyezték el benne, majd 1948 és 1953 között egyéb katonai alakulatok mellett szolgáltak a huszárok itt. 1953-ban a város vette át a kaszárnyát, és az épületeket lakásokká alakította át. 1926-ban a huszárlaktanya főépülete előtt egy huszárkardot tartó bronz turulmadaras emlékoszlopot lepleztek le, amelyet a 14. huszárezred kötelékébe tartozó bajtársak állították az első világháborúban elesett társaik emlékére. Az emlékművet 1951-ben »Guszev százados« emlékére alakították át: az emlékoszlopot elbontották, a turult beöntötték. Egy olyan 1848/49-es »hősnek« állítottak emléket, aki csak Illés Béla egyik novellájának lapjain élt. 1958-ban Guszevről nevezték el az egykori laktanya helyén létesített lakótelepet. A rendszerváltozást követően az emlékművet elbontották, a lakótelepet pedig Huszár-teleppé keresztelte át a város.”


      KURTA KOCSMA

      A Petőfi Sándor verséből közismert és így leghíresebb kocsma Tunyogmatolcson, a Szamoson közlekedő komp kikötője mellett állt, illetve –újjáépítve – áll ma is. „A költő Luby Zsigmond földbirtokos barátjaként járt a közeli fülpösdaróci kastélyban, ahová a matolcsi réven át juthatott el. S amíg a kompra várt, betért a kocsmába és ott szerzett élményei alapján írta meg a Falu végén kurta kocsma… című versét. A hagyomány szerint az italkimérőben mulatók sokszor zavarták a közelben lakó Dávid István uraságot, aki szolgájával üzenve, próbálta csendre inteni a legényeket, s a gyakori vita ihlette meg [1847 augusztusában] Petőfi Sándort.” Az 1900-as évek elején készült fotókon még megőrződött az idők folyamán romos állapotba került egykori kurta kocsma, de 1945-ben lebontották az épületet, amelynek az egyik gerendájába vésve megtalálták a költő nevét. Ezt a legenda szerint ő maga faragta bele bicskájával. „A kocsma berendezési tárgyai, a kecskelábú asztalok, a támla nélküli lócák, padok, a poharak tartója, az almárium és a rácsos kármentő, ahová a sokszor összeverekedő mulatók elől menekült be a kocsmáros, a gerendával együtt persze a múltba vesztek.”  Ám a nevezetes helyen 2005-ben emlékművet állítottak, 2015-ben pedig „az újjáépített kurta kocsmát egy új látogatóközpont részeként rendezték be, a régi típusú kocsmapulttal, kármentővel, s az italkimérő egyik asztalánál Petőfi Sándor élethű viaszszobra is látható, ahová letelepedhetnek a turisták”. – A versben megörökített kocsma „kurta” jelzőjére pedig két magyarázatot ismerünk. Az egyik szerint a Szamos-parti kurta kocsma csak egy „»kurta« éven át (Szent Mihálytól Szent Györgyig) üzemelt”, egy másik vélekedés pedig: „azokat az italkimérőket hívták így régen, amelyek engedély nélkül működtek”.


      NAPÓRÁK

      „A napóra a legősibb időmérő eszköz, amelynek elve azon a megfigyelésen alapszik, hogy az egyes testek árnyékának hossza és iránya a Nap állása szerint alakul. Az idő mérésének kérdése egyidős a csillagászattal. Minden ókori kultúrkörben fellelhető a napnak 12, illetve 24 részre való felosztása. A [leg]első időmérők az egyenletesnek hitt Nap járását használták fel arra, hogy a nap kisebb elosztását mérjék. A napóra kétségkívül a [leg]első időmérő eszköz volt. Az asszír, föníciai, egyiptomi népek körében különösen nagy jelentőséggel bírt… A napóra nemcsak időmérő eszköz, hanem önmagában is mintegy művészeti, építészeti és műszaki alkotásként szereplő építmény.” Egy 1998-os katalógus 405 különféle típusú és elhelyezésű magyarországi rögzített napórát ismertet, s ezek közül 8 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei. A legrégibb egy tiszadobi, amely a XIX. század végén készülhetett, s az Andrássy-kastély északnyugati hengeres tornyának délnyugati részén, 8 méter magasságban kapott helyet. További Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napórák: Fényeslitke: 1. számú általános iskola, Nagyvarsány: református templom, Nyíregyháza: egészségügyi szakközépiskola és szakiskola (egy-egy napóra van az U-alakú iskola két végfalán), Nyíregyháza: sóstói tanárképző főiskola, Tiszaszalka: művelődési központ, Vásárosnamény: a Kraszna folyó hídja.


      PIPAGYÁRTÁS

      A XIX. század második felében készült a legtöbb cseréppipa Nyíregyházán. A századfordulón azonban már ezt írták róla: „Mintegy 25–30 év előtt még virágzó iparág volt Nyíregyházán a cseréppipa-készítés is, melyet az úgynevezett pipareszelők külön iparágat képezett foglalkozása egészített ki. Ma már ezen iparágak teljesen megszűntek a megye területén.”


      TEMPLOM (Nyíregyháza)

       A nyíregyházi evangélikus nagytemplom „a város legrégebbi [műemlék] épülete és legértékesebb látványossága. Homlokzati síkjából jelzésszerűen kilépő tornya 51 méter magas. Sisakja ütemes vonulatú, négypárnatagos építmény, csúcsán a toronygömbbel, nap-motívummal és csillaggal. A hajó szegmensíves ablakai edikulás keretezésűek. Főhomlokzati oromfalának finom, íves vonalvezetése teszi mozgalmassá a homlokzatot, amelyet még fokoz a népies növényi ornamentikával díszített, oszlopos kapuzat, a föléje boruló, meglehetősen furcsa, középen áttört timpanonnal. A bejárat feletti felirat: »Erős vár az Úristen«. Az épület a keleti oldalon szögletes apszissal záródik, mellette áll a sekrestye, melynek ajtaja fölött latin felirat tudósít a templom építéséről, a szöveg nagybetűit megfelelő sorrendben összeolvasva az MDCCLXXXVIII (1788) évszámot, a templom külső-belső elkészültének dátumát olvashatjuk.” – „Magyarország egyik legnagyobb evangélikus templomának története a 18. századra nyúlik vissza, amikor Nyíregyháza város földesura, gr. Károlyi Ferenc elhatározta, hogy új lakosokat [Békés megyei evangélikusokat] invitál a városba annak reményében, hogy majd ők felvirágoztatják annak gazdasági helyzetét. Tervét 1752-ben terjesztette a nagytanács elé, ahol a környező földesuraknak megígérte, hogy nem az ő jobbágyaikat fogja elcsábítani. A kiáltvány Károlyi kihirdette Szarvason és ígéretet tett a szabad vallásgyakorlásra is. Kb. 300 munkás érkezett Békés megye településeiről, hogy elvégezzék az őszi vetést. A munka elvégzése után azonban hazaindultak Szarvasra az otthon hagyott családjukhoz. Hazatérésük után báró Harruckern János a tömeges elvándorlástól tartva elrettentésül börtönbe záratta őket. Reguly Sándor tanító kérésére Károlyi a békési alispánnál kieszközölte, hogy a foglyokat szabadon engedjék. Ezek után telepedtek le Nyíregyházán.” – „A régi város legmagasabb pontján emelt templom II. József türelmi rendeletének köszönheti létét.” – Nyíregyháza legelső temploma a XIII. század második felében, a mai református paplak helyén épült, s kisebb-nagyobb átalakításokkal, toldásokkal egészen az 1873-as lebontásáig fennállott.


      TISZA

      A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye létét a legalapvetőbben meghatározó Tisza a Dunának a leghosszabb mellékfolyója, Közép-Európa legfontosabb folyóinak egyike. Az Alföldön – Közép-Európa legnagyobb síkságán – keresztülfolyó Tisza hossza valamikor 1419 km volt. Az Alföldön lelassuló folyású Tisza rengeteg kanyart és mellékágat alakított ki. Ezekről szól keletkezésének legendája:
      „Az Úristen megteremtette az egész világot, s mindennek megmutatta a helyét.
      – Itt állnak a hegyek. Itt a rétek. Itt az erdők.
      Szép sorjában helyet mutatott a tengereknek, tavaknak, folyóknak, patakoknak is. Hogy, hogy nem, a Tisza legutoljára maradt. A Tisza szomorúan tekintett föl az Úrra.
      – Hát az én helyem hol, merre lesz, Uram?
      – Lám, lám, rólad szinte megfelejtkeztem – mondá az Úr mosolyogva. Egyszeriben szólította Gábort, a magyar arkangyalt.
      – Gábor, húzass barázdát a Tiszának is!
      Gábor arkangyal elővette aranyos ekéjét, egy szamarat fogott elébe, s mondta a Tiszának, csak menjen mindenütt az eke nyomán.
      Elindítja a szamár az ekét, a Tisza meg csak mendegélt utána, de egyszerre csak a szamár hol erre, hol arra kap bogáncskóró után, s az eke ki-kizökkent az egyenes járásából. Ha közel nem látott harapnivalót, messzire is kitért a szamár az egyenes útból, aztán megint más irányba, ide-oda, mindenfelé.
      Azért olyan girben-görbén, csavargósan járó a Tisza.”
      „Több kisebb, sikertelen próbálkozás után gróf Széchenyi István szervezte meg [Vásárhelyi Pál tervei alapján] a Tisza szabályozását, ami 1846. augusztus 27-én vette kezdetét. A szabadságharc után jelentősen csökkentett költségvetéssel és számos kompromisszummal valósult meg a szabályozás, amelyet Pietro Paleocapa (a Pó folyót is szabályozó mérnök) irányított. A szabályozás eredményeként a folyó új hossza 962 km lett, született 136 km új, épített meder, valamint kialakítottak 589 km holtágat. A folyó esése a kilométerenként 3,7 cm-ről 6 cm-re növekedett. A szabályozás előtt mintegy két hónap alatt ért le az ár a Szamostól Szegedig, ma mindehhez 1–2 hét elegendő. A hajózható hossz ma 780 km. A szabályozás nem volt minden tekintetben kielégítő, amire leginkább az 1879-es szegedi katasztrófa figyelmeztetett; a vízgyűjtő terület vízháztartása szintén romlott.”


      TŰZVÉSZ

      „Szatmárököritón 1910. március 27-én kigyulladt egy csűr, és a magasba csapó lángok 312 ember halálát okozták. Az akkor pusztított tüzet azóta is a világ legnagyobb, legtöbb áldozatot követelő tűzvészei között tartják számon. A húsvéti ünnep torkollott tragédiába a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, amely 1950-ben vette fel mai nevét [Ököritófülpös], Szatmárököritó és Fülpös egyesítése után. A valamikori Szatmárököritón 1910 húsvétvasárnapján bált rendeztek egy csűrben, ahol egy gyertyás lampion kigyulladt. Egy ott mulató huszár a dróton lógó burás, úgynevezett hólyaglámpát kardjával akarta a földre csapni, de az felvágódott a mennyezetre, és felgyújtotta a faszerkezetet és a zsúptetőt. A gyorsan terjedő lángokban több mint háromszázan égtek meg, mert a csűr kapui zárva voltak, ráadásul a menekülést nehezítette, hogy a kijáratok elé padokat helyeztek, amelyeket szegekkel le is rögzítettek. Bálint István, Ököritófülpös egykori iskolaigazgatójának kutatásai szerint – a pedagógus 1954-tól 1985-ig tanított a községben – az egyik szemtanú, a táncmulatság zenekarának klarinétosa, Pinczés Lajos annak idején így emlékezett a történtekre a korabeli újságokban: »A zenekar közelében lévő egyik lámpácska, benne az égő gyertyával, a fúvósok szelében ide-oda ingott. Még mondtam is a szünetben a pajtásomnak, nézd azt a lámpát! De csak legyintett, semmit érő kis lámpa, ha meggyullad, pukkan egyet, lehull a parazsa és széttapossák. Volt már ilyen százszor is. Igaz, így volt mindig. Amikor újra rázendített a fúvószenekar, a gyertya feldőlt a lámpában, lángot kapott a bura. Az alatta táncoló huszár elővette a kardját, és oda csapott. Nem tudta szegény feje, hogy a hólyaglámpa nem madzagon lóg, hanem dróton. S a kard felcsapta a lángot a drót végével a mennyezetre«. A lelkész szerint alig húsz perc alatt porrá égett a csűr, benne 126-an a felismerhetetlenségig összeégtek, és az égési sérülésekbe később meghaltakkal együtt összesen 312-en vesztették életüket. Az ököritói bálban a környék 17 községének fiai és lányai gyűltek össze abban az évben. (…) Ököritón, más létesítmény nem lévén, akkoriban egy csűr adott otthont a báloknak, nagyobb kulturális rendezvényeknek.” – A tragédiát Móricz Zsigmond előbb a Nyugatban, majd A fáklya című művében örökítette meg, Ököritófülpös címerében pedig egy égő csűr is látható. A szomorú eseményre a csűr helyén álló parkban emlékoszlop emlékeztet.